l1
l2


yf sfdd

 

Továbbra is bizonytalan a privát Volkswagen csapat sorsa

Január 26.
Még mindig sok a kérdőjel a 2017-es Polo WRC jövőjével kapcsolatban. Az érintett felek az elmúlt héten megvitatták a helyzetet, azonban a tervezgetéseket még mindig nem kíséri gyakorlati lépés. Megeshet, hogy érkezik egy befektető és az sem kizárt, hogy az egyik versenyzője Andreas Mikkelsen lehet a még nem homologizált autónak.

Az EB bajnok, Kajetan Kajetanowicz mintájára a szintén lengyel színeket képviselő Grzegorz Grzyb érkezik nagy lendülettel idén a kontinensviadal mezőnyébe. A 40 éves versenyző a május eleji Kanári-szigeteki futamon kezdi a szezont egy R5-össel, mely kategória nem lesz új számára, hiszen a szlovákoknál és a lengyeleknél is bőven tett kilométereket egy Fabia R5-ösbe illetve egy Fiesta R5-ösbe.

A többi márkához hasonlóan pár héttel ezelőtt a Volkswagennek is le kellett volna bonyolítania a homologizációs folyamatát a Polo WRC-nek, a németek azonban befagyasztották a dolgot, és jelen pillanatban várakozó álláspontra váltottak. A jelenlegi lehetőség az, hogy érkezik egy fél, aki finanszírozza az autó futását - melynek legnagyobb eséllyel az irányítója Andreas Mikkelsen lehet.

Jarmo Mahonen, az FIA igazgatója elmondta: "A találkozó és az atmoszféra pozitív volt, a felek pedig hangot adtak aggodalmuknak, amihez joguk van. Most úgy néz ki, le kell ülnöm a Volkswagennel beszélni, és utána újból összehozni egy találkozót a márkák vezetőivel."

A Volkswagen kivonulása mindenki számára meglepő volt, és a gyári márkák nagyon jól tudják, nem lesz egyszerű dolga annak a partnernek, aki bevállalja a Polo WRC futtatását, hiszen komoly költségei vannak egy versenynek is, nemcsak az autónak.

"Több infóra van szükségünk." - kezdte gondolatát Yves Matton, a Citroen Racing első embere. "Mindig is jó dolog egy bajnokságban, ha sok márka van, így jó páran mérhetik össze tudásukat. A Volkswagen jelen pillanatban ott áll, hogy homologizálni kell és néhány futamot legalább teljesíteni. Nekünk igazából jó ha tudjuk, ki vezeti, mennyi futamot terveznek, hogy össze tudjuk hasonlítani a konkurenciát a mi menetrendünkkel. Úgy gondolom, ez egy olyan téma, ami heteket igényel, és egy autó illetve csapat jövőjét nem lehet eldönteni 30 percben."

Mahonen elmondta, hogy teljes mértékben megérti a találkozón említett "aggályokat", és hogy ez ténylegesen másabb helyzetet vázol fel, mint mondjuk a Citroent privátként futtató PH Sport felállása. Most pedig, hogy már a bajnokság is elkezdődött, a versenyben lévő márkák már képet is kaphattak legújabb generációs gyöngyszemeikről is.

"Az az érzésem, hogy egy igazán erős bajnokság kezdődött el idén." - mondta Tommi Makinen, a Toyota főnöke. "A kérdés az, hogy ezt jól át tudjuk-e adni a rajongóknak a világban. Igazából nem szól semmi nálunk a Volkswagen ellen."

A Hyundai főnöke, Michel Nandan már kicsit határozottabb elképzelést vázolt fel a volt konkurens márkával kapcsolatosan: "Úgy gondolom, hogy az érvényben lévő szabályok miatt ez nem lehetséges. Nincs ellenemre a Volkswagen, de kicsit furcsa, hogy hirtelen kilép az élvonalból és hirtelen homologizálni is kellene az autót. Ha egy kilépést tervez valaki, annak van egy bizonyos folyamata. Úgy gondolom, a szabályok azért vannak, hogy betartsuk és tiszteljük őket – ha homologizálni akarod az autót, akkor be kell lépni a bajnokságba is. Megértem, hogy vannak problémák, de minden más márkánál akadnak nehézségek, mégsem lépünk ki hirtelen a bajnokságból."

Lara