l1
l2


 

yf sfdd

 

Östberg várja a 17-es Fiestát, Henningnek nem is jut

Február 2.
Mads Östberg elmondása szerint karrierje legnagyobb kihívása elé néz – a norvég versenyző a soron következő svéd világbajnoki futam először száll versenybe a 2017-es Fiesta WRC-vel, de sok ideje biztosan nem lesz az ismerkedésre a verseny előtt, az autó még sehol.

A nyitófutamról hiányzó Mads Ostberg-nek minden oka megvolt arra, hogy hanyagolja a Monte Carlo ralit – a norvég aktívan készítette elő szezonját, melyet a második futamon fog megkezdeni egy privát csapatban és egy 2017-es fejlesztésű Ford Fiesta WRC-vel. Az autó teljesen kész lett, melyet az M-Sport bázisán, a cumbriai gyárban raktak össze a szerelők. A hétvégén már neki is kezd a teszteléseknek a norvég.

„Ez egy nagyon nagy kihívás most nemcsak a számomra, hanem a csapatomnak is." - mondta a norvég, aki az elmúlt hat svéd ralin ötször állhatott dobogóra. "Most még stresszelünk egy kicsit, de megpróbáljuk mihamarabb rendezni a dolgokat. Hétvégén jó lenne beleülni pár kilométer erejéig a Fiestába, de a többiekkel szemben mindenképpen hátrányban leszek, hiszen a versenytársak nagy része már a Montén élesben tesztelhette az autót."

Ő az a versenyző egyébként, aki nem bízta sorsát a véletlenre – ugyan tavaly még teljes mellszélességben Malcolm Wilson csapata állt mögötte, de a nyár vége felé már elkezdte szervezni csapatát a 2017-es évadra. A jelenlegi terv pedig az, hogy Martin Prokoppal karöltve egy két fős csapatot alkothassanak.

"Külön öröm, hogy újból a fiúkkal együtt dolgozhatok. Svédországban meglátjuk, hogy a korábbiakhoz hasonlóan tudunk-e együttműködni, de nagy reményeket még nem fűzök az eredményhez, hiszen szinte új lesz az autó számomra. Az elmúlt években sokszor sikerült megcsípnem a dobogót, bízom benne, hogy azért az esélyem idén is meglesz rá." - tette hozzá Östberg, aki az elmúlt hétvégén egy Fiesta R5-össel aratta ötödik győzelmét a Finnskog Rally-n.

A svéd ralin látható versenyzők esetében további változás például a Citroen háza táján történt - a Monte után, ahol Stephane Lefebvre ülhetett be a legújabb C3-as WRC-be, most Craig Breen veheti át tőle a stafétabotot. "Őszintén szólva, egyszerűen alig tudom kivárni a rajt pillanatát." - mondta Breen. "Valójában ez az, amiről álmodtam, és most megvalósul. A Monte egész jól sikerült, csendesen elvoltam a mezőnyben, végül pedig ötödikként célbaérhettem."

A nevezési listát tovább böngészve Henning Solberg-nél akadhatunk meg, aki szintén egy Fiesta WRC-vel lesz ott a VB második állomásán. Esetében felmerült, hogy vajon melyik generációval rajtol el – erre a felvetésre az M-Sport megerősítette, hogy Henning egy tavalyi autóval versenyezhet majd a Svéd Rallyn.

A WRC Trophy-ban a Montén Jourdan Serderidis egyedüliként versenyzett egy Citroennel, most azonban már ketten is csatlakoznak a kategóriához - Valerij Gorban a Minivel, míg Lorenzo Bertelli a Fiesta WRC-vel utazik Svédországba.

Lara