l1
l2


 

yf sfdd

 

Svédországban javítana a Citroen

Február 5.
Van min javítani a Citroen Racing a Világbajnokság havas állomásán, a franciáknak a balul sikerült Monte után Svédországban újra indul a szezon.Meeke mellett ezúttal Breen kapja a C3 WRC-t, Lefebvre pedig a DS3-ast

Bizakodva tekint idei második futama elé a Citroen csapata. A franciák a Monte Carlo ralis tapogatózás után szeretnének végre bizonyítani – ezúttal is két új generációs C3 WRC-t küldenek harcba, melyet Kris Meeke és Craig Breen irányíthat február 9-12. között.

Svéd rali: minden ízében csúszós
E futam már igazán matadornak számít a világbajnokság menetrendjében, hiszen legelőször 1973-ban látta vendégül Svédország a rali krémjét. Szinte az évad legkihagyhatatlanabb futama a havas körülményeivel. Ez mostanság sajnos nem feltétlen igaz rá, hiszen a múltban megszokott -20, -30 fokos kemény mínuszok helyett az elmúlt 1-2 évben februárra inkább a fagypont körüli hőmérséklet volt a jellemző. Az előrejelzések alapján most is marad 0 fok körül, de azért titkon bíznak abban a versenyzők és a nézők is, hogy leeshet egy kis hó, mellyel igazán a pályákra tudják varázsolni a legendás svéd ralit a versenyzők a hófalak közé.

Az idei év svéd ralija több újdonsággal is kedveskedik – ide tartozik például a szervizpark költözése, melyet ezúttal a szervezők a Torsby reptéren állítanak fel. Mindemellett pedig nem szabad megfeledkezni az új útvonalakról, melyek az előző évi versenykiíráshoz képest, több mint 50%-ban megújulnak. Csütörtökön maradva a hagyományoknál, a Karlstad városába kiírt szuperspeciállal kezdenek a srácok, míg pénteken Norvégiába ruccannak át – Röjden lesz az egyetlen szakasz, mely mindkét országot érinti. Szombaton a híres Colin Crest ígér komoly izgalmakat a Vargåsen szakaszon, míg vasárnap a Torsby gyorson dönthetik el a versenyzők az értékes powerstage plusz pontok sorsát.

A kihívás: mindig csak előre!
Tele eseményekkel és drámákkal, a Monte Carlo rali azt tükrözte, hogy igen is akadnak bőven izgalmak az új fejlesztésű WRC-k között. A Citroen pont azon csapatok táborát erősíti, akik nem éppen azt tervezték, amit az eredmény mutatott – a futam után a franciák összedugták a fejüket, és közel két hetet fordítottak arra, hogy kielemezzék, mi történt, illetve, hogy ezt mivel lehet orvosolni. Finomhangolásokat letudva most már úgy érzik, a C3 WRC készen áll Svédországra.

A világbajnokság második állomására szintén két autóval érkezik a Citroen – Kris Meeke/Paul Nagle és Craig Breen/Scott Martin futhat az egyéni illetve a konstruktőri pontokért. Természetesen Stephane Lefebvre sem marad ki a jóból – Gabin Moreau navigálásával egy tavalyi fejlesztésű DS3 WRC-vel autózhat.

Nem kérdés, hogy Kris Meeke számára mi a cél, a győzelem! Tavaly ugyan a top20-ba sem sikerült technikai gondok miatt beverekednie magát, de a brit pozitívan tekint a jövő hétvégére. Craig Breen sem ijed meg a kihívástól, aki tavaly egy kecsegtető nyolcadik helynek örülhetett a félig-meddig havas utakon.

A 2017-es Svéd rali érdekességei:
18 gyorsasági szakasz – 331,74 versenykilométer
A 2016-os szakaszokhoz képest 57,8%-ban megújul a 2017-es útvonal.
A Colin Crest rekordja egy 45 méteres ugratás, melyet 2016-ban követett el Eyvind Brynildsen.

A Michelin X-Ice North 3 abroncsok 384 szögnek adhatnak helyet, melynek előkészítésére guminként 45 perc áll rendelkezésre.

A 2016-ban a győztes (Sebastien Ogier) átlagsebessége 113,44 volt. A rekordot még 2004-ben Sebastien Loeb állította fel a Citroen Xsara WRC-vel (114,84 kph).

YVES MATTON, A CITROËN RACING CSAPATFŐNÖKE:
"Monaco-ból a bázisra visszatérve a csapat egy átgondolt, nyugodt munkához kezdett hozzá. Minden egyes momentumát kielemeztük az első futamnak – ugyan egy kiszámíthatatlan versenyről beszélünk, de ilyen gyenge teljesítményt azért mégsem vártunk volna magunktól. Bízom benne, hogy megtaláltuk a probléma forrását, és most bizonyíthatjuk a C3-as potenciálját. Mindenképpen egy jobb eredményt szeretnénk elérni Svédországban. Kris Meeke például a győzelemért szeretne harcolni – mi pedig mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy erre esélyes legyen. Craig Breen először fog versenyezni a C3-assal, így számára most még a tanuláson lesz a hangsúly."

LAURENT FREGOSI, TECHNIKAI VEZETŐ:
"Az évek során megtanultuk, hogy a raliban mindig különböző kihívásokkal állunk szemben. Most a beállításokra helyeztünk nagy hangsúlyt, mindenképpen szerettük volna a lehető legkezesebbre hangolni az autót. Ugyan havas futamról kellene beszélnünk, de ha az időjárás nem akarja az igazat, akkor a verseny közben állítgatnunk kell az autót egy kicsit murvára. Az abroncsból kiálló szögek hajlamosak lehetnek a törésre, így ennek megfelelően bizonyos beállításokat is módosítanunk kell majd, ha azt az útviszonyok megkívánják."

KRIS MEEKE:
"A Monte Carlo ralis ki ábrándulást követően nekem és a csapat számára is nehéz pozitív tekintetben izgalommal várni a svéd futamot. Már most nagyon sokat tanultunk, és még messze a szezon vége. Egyébként örülök annak, hogy az egyik kedvenc állomásom következik. Szeretnék a győzelemért harcolni, de itt is komoly befolyásoló tényező lesz az időjárás, ami akár helyezéseket is eldönthet. Hóban ideális lesz a rajtpozícióm, ha latyak lesz, az azonban kicsit hátráltathat majd. Meglátjuk.”
Az eseményen megjelenések száma: 3
Legjobb eredmény: 7. (2015)

CRAIG BREEN:
"Nem tudom elmondani, mennyire várom, hogy végre beülhessek a C3 WRC-be! Ez olyasvalami, amire talán egész életemben vártam. Egész jó emlékeim fűződnek a svéd eseményhez, tavaly például a Citroen-nek köszönhetően először teljesíthettem WRC-ben itt. Az eddigi tapasztalataim alapján én azt mondom, hogy ez egy olyan verseny, ahol az apró hibák még talán beleférnek, nem okoznak komoly visszaesést – de ez csak akkor igaz, ha hófalak vannak az utak mellett. Nem igazán tudom most, mire számítsak, de a lehető legjobbat szeretném kihozni magamból.”
Az eseményen megjelenések száma: 4
Legjobb eredmény: 8. (2016)

STÉPHANE LEFEBVRE:
„A svéd rali minden bizonnyal olyan esemény, ahol van mit tanulnom, hiszen csupán egyszer volt szerencsém itt rajthoz állni, két évvel ezelőtt egy DS3 R5-össel. Így tehát abszolút nem frusztrál a dolog, hogy 2016-os fejlesztéssel állok majd a rajtvonalnál. Most nyomás sem lesz rajtam, a saját tempómban autózhatok.”

Az eseményen megjelenések száma: 1

Lara