l1
l2


 

yf sfdd

 

Östberg nyerte a Svéd Rally shakedownt

Február 9.
Mads Östberg volt a leggyorsabb a svéd rali csütörtök délelőtti bemelegítésén. A Fiesta WRC-vel rajthoz álló norvég úgy tűnik, nem fél az új autótól, hiszen a harmadik körben már mindenkit maga mögött hagyott a hét kilométeres havas szakaszon. Másodikként a C3-assal Craig Breen következik, míg a harmadik időt a Hyundai foglalta be Hayden Paddon jóvoltából. Ogier csak a tizenhatodik.

Csütörtökön délelőtt egy 7,23 kilométeres shakedown szakasszal megkezdődött a rali világbajnokság második futama. A svéd rali eddig kedvező időjárási körülményeket mutat, hiszen a Skalla részen egészen szép fehér lepedő várta reggel a versenyzőket és a nézőket. Az első kör a Hyundai-nak sikerült egyébként, amikor is Dani Sordo egy 4:14-es idővel leggyorsabbként érkezett a célba. A kilométerek előrehaladtával azonban egyre bátrabban lettek a versenyzőpárosok, és a harmadik köridejével végül Mads Östberg múlta felül versenytársait.

A Martin Prokoppal idén egy bandát alakító Östberg nagyon nagy hajrát nyomott le a harmadik körben, hiszen ha egy tizeddel is, de meg tudta előzni a Citroen versenyzőjét, Craig Breen-t. Az észak-ír fiú egyébként a Montén sem tétlenkedett a korábbi fejlesztésű Citroennel, ám most a C3-as WRC-be becsücsülve úgy tűnik, magának érzi az autót már most. Mögötte harmadiknak Hayden Paddon jelentkezett be, akit közrefog a francia márka, hiszen közvetlen utána egy negyedik idővel Kris Meeke érkezik.

Az első körben még vezető Dani Sordo nem tudott gyorsabb időt összehozni, és megmaradva a 4:14-es legjobbjánál az ötödik helyet bérelte ki. A Toyota északi csapatként félig-meddig hazainak érzi a svéd megmérettetést, azonban két versenyzője közül Jari-Matti Latvala sem ért el jobb eredményt tizedik időnél. A Monte Carlo rali győztese, Sebastien Ogier most nem találta a ritmust – a négyszeres világbajnok a tizenhatodik.

A 2017-es svéd rali shakedown eredménye:

1.

 

 

Østberg Mads - Fløene Ola

 

Ford Fiesta WRC '17

4:19.0

4:12.0

4:11.6

2.

 

 

Breen Craig - Martin Scott

 

Citroën C3 WRC

4:19.5

4:15.5

4:11.7

3.

 

 

Paddon Hayden - Kennard John

 

Hyundai i20 Coupe WRC

4:23.2

4:15.9

4:12.1

4.

 

 

Meeke Kris - Nagle Paul

 

Citroën C3 WRC

4:17.8

4:14.1

4:12.2

5.

 

 

Sordo Dani - Martí Marc

 

Hyundai i20 Coupe WRC

4:14.0

4:56.9

4:58.1

6.

 

 

Neuville Thierry - Gilsoul N.

 

Hyundai i20 Coupe WRC

4:16.7

4:14.5

4:53.5

7.

 

 

Evans Elfyn - Barritt Daniel

 

Ford Fiesta WRC '17

4:23.3

4:17.9

4:15.1

8.

 

 

Tänak Ott - Järveoja Martin

 

Ford Fiesta WRC '17

4:16.1

5:04.7

5:10.2

9.

 

 

Lefebvre S. - Moreau G.

 

Citroën DS3 WRC

4:33.4

4:21.0

4:16.1

10.

 

 

Latvala J. - Anttila M.

 

Toyota Yaris WRC

4:18.6

4:16.2

4:18.7

11.

 

 

Suninen Teemu - Markkula M.

 

Ford Fiesta R5

4:31.0

4:23.3

12.

 

 

Solberg Henning - Menkerud C.

 

Škoda Fabia R5

4:30.6

4:23.9

13.

 

 

Tidemand P. - Andersson J.

 

Škoda Fabia R5

4:24.0

14.

 

 

Camilli Eric - Veillas B.

 

Ford Fiesta R5

4:30.0

4:26.5

15.

 

 

Hänninen J. - Lindström K.

 

Toyota Yaris WRC

4:28.4

4:55.2

5:07.2

16.

 

 

Ogier S. - Ingrassia J.

 

Ford Fiesta WRC '17

4:29.9

5:02.6

4:40.4

Lara