l1
l2


 

yf sfdd

 

Versenyen is bemutatkozott a Hyundai koreai versenyzője

Március 9.
Alig pár napja írtunk a Hyundai tehetséggondozó programjáról, mpst pedig már túl is van első versenyén a csapat pártfogoltja. Chewon Lim a Saarland-Pfalz Rallye-n mutatkozott be a Hyundai i20 R5-össel, kezdésként pedig a nyolcadik helyen érkezett célba.

Hivatalosan is bemutatkozott versenykörülmények között a Hyundai újonnan alakult tehetséggondozó programja a hétvégi Saarland-Pfalz Rallye keretében. Chewon Lim és navigátora, Martijn Wydaeghe nemcsak sikeresen befejezték első versenyüket, de nagy örömükre sikeresen beverekedték magát a mezőny legjobb 8 versenyzőpárosa közé. – áll a csapat által kiadott hivatalos sajtóközleményben, ami ekképp folytatódik:

A program duója a futam előtti vizsgálatokon természetesen javában ismerkedett az összkerekes R5-össel, így viszonylag felkészülten utazhattak Németországba, hogy versenykörülmények között először vigyék táncba a járgányt.

A rali pénteki versenynapján szürkületben három szakaszt tudhattak le a résztvevők nedves utakon. Lim a biztonságos autózást választotta, minthogy a határon autózzon rögtön az elején. Belga navigátorával tovább meneteltek, szombaton pedig még kilenc gyorsasági várt a németországi mezőnyre. A kilométereket szépen begyűjtötte a Hyundai párosa, hasznos információkat szerezve, és minden probléma nélkül végül nyolcadikként gurulhattak át a célvonalon szombaton este.

Chewon Lim: "Minden egyes szakasszal közelebb értünk ahhoz a célhoz, amit elterveztünk a rajtnál. Most az volt a fontos, hogy minél több kilométert tegyek meg az autóval, ami során értékes tapasztalatokat gyűjthetek. A futam előtti teszten egész jól hozzászoktam az összkerékhajtáshoz, azonban még ezt nem mertem teljes mértékben kihasználni a versenyen - próbáltam hiba nélkül menni, ami szerencsére sikerült is. Örülök a nyolcadik helynek, kezdésnek nem rossz."

Alain Penasse, a Hyundai Motorsport menedzsere: "Mivel elég komoly lépés volt egy R5-ösbe beülni, ezért minél több tesztkilométert próbáltunk neki összehozni a verseny előtt, hogy megbarátkozzon az autóval. Mindezek mellett szerettük volna, hogy befejezze a futamot, hasznos tapasztalatok reményében – ezt pedig sikeresen teljesítette. Jó volt látni, ahogy versenyzett az utakon, úgy gondolom, ez a futam egy erős alapot adott neki az év hátralévő részéhez."

Chewon és Martijn következő bevetése március 17-18. között lesz Belgiumban, ahol a Spa rali aszfaltjain száguldozhatnak majd az új generációs Hyundai i20 R5-össel.

A verseny hivatalos végeredménye (PDF)

Lara