l1
l2


 

yf sfdd

 

Wirtmann egy tucatszor - Rebenland Rali előzetes

Március 13.
Tizenkettedik historic rali szezonját kezdi Wirtmann Ferenc, amelyben a célja a kilencedik magyar és az ötödik CEZ bajnoki cím elhódítása.

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott versenyző mind a két bajnokságban címvédőként áll rajthoz, a tavaly bevált recepten pedig az idén sem változtat: így továbbra is a rutinos navigátor, Barna György olvassa az itinert. A magyar bajnokságban a D korcsoportba sorolt Ford Escort Mk II-essel vesznek részt, míg a külföldi versenyeken a C korcsoportos Mk I-est használják.

A 2017-es szezont az osztrák Rebenland Ralin kezdik, amely a CEZ nyitófutama.

"Mind a két bajnokság rangja évről-évre nő, ezért egyre nagyobb kihívást jelent akár itthon, akár a CEZ-ben versenyezni – mondta Wirtmann. - A fiatalok egyre jobban szorongatnak minket, ezért már tavaly is többször előfordult, hogy össze kellett kapnunk magunkat.

Két oka van, hogy a magyar bajnokságot és a CEZ-t választottuk. Egyrészről, én nem tudom megunni a magyar pályákat, szinte mindegyikről van egy-két szép emlékem és nagyon szeretek itthon, a magyar közönség előtt versenyezni. A CEZ-nek két futamát is Magyarországon rendezik, ami nagyon megkönnyíti a helyzetünket, a külföldi versenyek zöme pedig Csehországban, Szlovéniában olyan pályákon zajlik, amiket szintén nagyon szeretünk. Ennek a bajnokságnak viszonylag könnyű a logisztikája is, nem kell messzire utazni, és ami szintén fontos szempont, nem vesz el sok időt a munkától.

Így felsorolva a sok bajnoki címet, jól hangzik, bár én már egy ideje nem számolom őket. Azért versenyzünk, mert szeretjük a ralit, de ha már ott vagyunk a versenyeken, akkor természetesen mindig nyerni akarunk és eddig minden szezonunkat úgy kezdtük, hogy nem is lehet más a cél, mint a bajnoki cím, de szerintem ez így is van jól.

A Rebenland Ralin tavalyelőtt indultunk, az idén ez lesz az első historic CEZ-futam, így mindenképpen szerettünk volna rajthoz állni rajta, a cél pedig most is a győzelem, na meg persze hogy a hosszú téli szünet után végre élvezzük a versenyzést."

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

2008. C korcsoport magyar bajnok
2009. C korcsoport magyar bajnok
2010. C korcsoport magyar bajnok
2011. C korcsoport magyar bajnok
2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok
2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft.

(x)