yf sfdd
|
Március 13.
Az előjelek alapján izgalommentes befejező napra számíthattunk az idei Mexikó Ralin, mivel a verseny első két napján az élmezőny tagjai már kellőképpen eltávolodtak egymástól, így csak az extra pontokat adó záró szakasz sorrendje tartogatott némi izgalmat. A mindössze két gyorsasági szakaszt tartalmazó versenynap is ennek megfelelően vette kezdetét, az élen álló Kris Meeke a 33 kilométeres La Calera szakaszon még rápattant a gázra és az abszolút idővel tovább növelte előnyét az élen. Azt azonban már számtalan alkalommal megtanulhattuk, hogy a versenynek a célban van vége, ebből most Kris Meeke is kapott egy leckét. A Citroen észak-ír versenyzője nem messze az utolsó szakasz céljától elkövetett egy hibát, ami kis híján végzetesnek bizonyult. Miközben a csapat a főhadiszállásán élőben figyelte versenyzőjét, nem messze a céltól Meeke lecsúszott a pályáról az út mentén parkoló nézők autói közé. Néhány tiszteletkör után visszatalált a pályára és ha defektes kerékkel is de beért a célba, 14 másodpercet megőrizve előnyéből, így a szezon első murvás versenyén megszerezte a Citroen C3 WRC első világbajnoki futamgyőzelmét. "Ez is egy módja a célbaérkezésnek, de nyilván nem így terveztük. Nagyon haragszom magamra, amiért elkövettem ezt a hibát." - mondta nem éppen boldogan Kris Meeke. „Hihetetlenül nagy szerencsénk volt, hogy ennyivel megúsztuk. Tudtam, hogy még így is nyerhetünk ezért mielőbb vissza kellett találnunk a pályára, kissé kalandosan, de sikerült. Ami a legfontosabb, győzelmünkkel mindenki számára megmutattuk, hogy a Citroen C3 WRC-ben van potenciál. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, ezt az eredményt nekik köszönhetem." í Sebastien Ogier végül csak a második időt autózta a záró szakaszon, azonban az itt megszerzett négy ponttal és a futamon elért abszolút második hellyel élre állt a bajnoki ponttáblázaton. "Jól teljesítettünk Mexikóban!" - mondta a célban Ogier, aki a szezon harmadik versenyén harmadszor is dobogóra állhatott a Fiesta WRC-vel, rajta kívül ezt már más nem mondhatja el. "Kiadtuk, ami bennünk volt, örülnünk kell az eredményünknek és örülünk is neki, mert nagyon fontos pontokat szereztünk."
A dobogó harmadik fokára egy harmadik márka képviselője, Thierry Neuville kapaszkodott fel, aki a power stagen aratott győzelmével 5 extra pontot is zsebre vágott. "Csak annyit mondhatok, nagyon boldog vagyok, hogy Mexikóban végre felállhattunk a dobogóra. Ajánlom ezt az egész Hyundai Motorsportnak, akik tartották bennem a lelket és biztattak a monacói és a svéd fiaskó után is." Ott Tanak a két téli verseny után ezúttal épphogy lecsúszott a dobogóról, Mexikóban be kellett érnie a negyedik hellyel, de az észt fiú szerint nincs már messze az az idő, amikor győzelmet ünnepelhetnek. Az ötödik helyre a rendkívül csalódott Hayden Paddon érkezett, aki továbbra sem találja a ritmus a 2017-es WRC-vel, a hatodik-hetedik helyen pedig a Toyota versenyzői, Jari-Matti Latvala és Juho Hanninen osztoztak.
A WRC2-ben a Skoda ünnepelhetett, Pontus Tidemand a zárónapi két szakaszon esélyt sem adott Eric Camilli-nek a győzelemre, a dobogó harmadik fokára Benito Guerra állhatott fel. A folytatásban tovább tart az ismerkedés, hiszen két téli, majd egy nyári murvás verseny után, a tavaszra költözött Korzika Rally aszfaltpályáin mutathatják meg magukat a 2017 World Rally Car-ok. A Mexikó Rali végeredménye: Fri |
|