l1
l2


 

yf sfdd

 

Világbajnok Tagaiék Skodájában

Március 28.
Quentin Gilbert még egy Ford Fiesta R5-össel kezdte meg második szezonját a WRC2-esek kategóriájában, a francia azonban váltott és a portugál megmérettetéstől kezdve már Tagaiék DMACK-os Skoda Fabia R5-ösével tör a WRC2-es babérokra.

A 2015-ben junior világbajnoki címet szerző versenyzőjutalomból tavaly a Citroen DS3-assal vehetett részt a sorozatban, azonban a kiábrándító eredményeket követően váltásra szánta magát Gilbert. Az idei szezonnyitón, Monte Carlo-ban egy Fiesta R5-össel próbálkozott be, ezúttal azonban ezt is lecseréli és most egy Skoda Fabia R5-ösnél kötött ki. A dolog további érdekessége, hogy a francia fiút magyar háttér fogja segíteni, hiszen a DMack támogatottsága mellett a műszaki felkészültségről a Tagai Racing Technology gondoskodik majd.

Gilbert és navigátora, Renaud Jamoul hat WRC2-es rajthoz állást tervez az idén, melyből az elsőt Portugáliában szeretnék átélni. Ezenkívül várhatóan Lengyelországban, Finnországban, Németországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában lesznek ott.

"A tavalyi átlagos szezon után idén szeretnék jót autózni.” -  mondta Gilbert. "A Fabia R5-ös már bizonyított, egy igazán versenyképes autó, mely komoly eredményeket ért el. Valójában Portugáliában leszek először a világbajnokság részese a Skodával, április elején bemelegítésként azonban ellátogatunk a Terre des Causses Rally-ra. Januárban, Monte Carloban nem igazán úgy alakult a verseny, ahogy szerettem volna, mostantól azonban felszívom magam, és harcolni szeretnék a kategória élmezőnybeli helyezéseiért."

Lara