l1
l2


 

yf sfdd

 

Mire jó a Yaris WRC aszfalton?

Április 3.
Különösen nagy érdeklődéssel várja a Toyota Gazoo Racing csapata a Korzika ralit. A francia szigeten idén első ízben szállnak harcba egymással a versenyzők aszfaltos utakon – a Yaris WRC pedig pályafutása során először bizonyíthat adott körülmények között Latvala és Hanninen vezérletével.

Negyedik futamához érkezik április második hétvégéjén a rali világbajnokság menetrendje. A jeges Monte,a havas Svédország és a murvás mexikói kaland után 100%-ban aszfaltos utakon mérhetik össze tudásukat 2017-ben először a sorozat résztvevői. Ez különösen fontos fejezet lesz a Toyota életében, hiszen első ízben mutathatják meg versenyképességüket e talajtípuson. Tommi Makinen csapata bízik a legjobbakban, hiszen az idei szezonban a tanulásra és a fejlesztésekre helyezték a hangsúlyt, ehhez képest jelen pillanatban a pilóták versenyében és a konstruktőri táblán is a második pozíciót birtokolják.

A Tour de Corse a sorozat egyik közkedvelt eseménye, 2015 óta pedig hat év kihagyás után ismét vendégül láthatja a sziget a rali krémjét. A nézők mellett a versenyzőknek is szinte hiányérzetük volt a kihagyott évek alatt, hiszen a gyönyörű táj és környezet mellett nem volt még egy ilyen megmérettetés, ami szűk, kanyargós és tempós mivoltával pótolni tudta volna a korzikai szigetet.

A rali központja Bastia-ban lesz, de pénteken, április 7-én a központban, Ajaccio-ban kezdődik az esemény - két kör, két szakasszal átlagban 30 kilométeres versenytávval. Délben nincs szerviz, csupán gumicserére kapnak lehetőséget a párosok. Szombaton Bastia északi része kerül középpontba, ahol ismét két körben két gyors várja a résztvevőket, összesen 131,96 kilométerrel. Vasárnap a powerstage csatái mellett külön izgalmakat ígér még a futam leghosszabb szakasza, mely Antisanti és Poggio di Nazza lett kijelölve a maga 53,78-as versenytávjával.

A Toyota titkon bízik abban, hogy Latvala 2015-ös korzikai győzelme jó eredményt hozhat az idei esztendőben a bandának. Hanninen 2008-ban a P-kategória legjobbja lett. Makinenék tehát bizakodóak, hiszen mind a két Yaris-os versenyző bizonyított már a szigeten.

Tommi Mäkinen (Toyota GAZOO Racing csapatfőnök): "Az elmúlt napokban lezajlott teszt során több új elemet is kipróbáltunk az autón, és a visszajelzések alapján egészen ígéretesnek tűnik a Yaris aszfalton. Célunk az idei szezonban nem más, mint a tanulás, ahogy azt többször is hangoztattuk már, de a tesztek alapján nem lehetetlen egy kedvező pozíció megszerzése sem a hétvégén. Pozitívan tekintünk a futamra, hiszen Jari-Matti jó érzésekkel érkezik a szigetre, ami plusz erőt adhat neki ahhoz, hogy ismét bizonyítási vágyat érezzen. Juho kicsit betegeskedett, de most már teljesen jól érzi magát. A mexikói kaland után úgy érzi, most eljött az ő ideje."

Jari-Matti Latvala (Toyota Yaris WRC #10): "Korzika különleges esemény számomra. Henri Toivonen 1986-ban elszenvedett balesete után nagyon jó érzés volt finnként bizonyítani a szigeten. A 80-as, 90-es évek után most azonban már teljesen más fényben látjuk Korzikát, nemcsak a teljesítmények fejlesztése, hanem a biztonság előtérbe kerülése miatt is. Próbáltunk a lehető legjobban felkészülni a hétvégére, két nap alatt 380 tesztkilométert tettünk meg. Szerintem megtaláltam a beállításokat, amihez hozzájárult az a kevés aszfalt is, amit Monte Carlo-ban megtapasztaltunk. Szeretnénk jól teljesíteni, de komoly riválisaink lesznek."

Juho Hänninen (Toyota Yaris WRC #11):
"Most már jól érzem magam a betegség után, és teljesen feltöltődve várom a szezon első aszfaltos futamát. Korzikán egyszer voltam versenyezni, az egészen jól sikerült, hiszen kategóriámat megnyertem, tavaly pedig a pályabejárás során ismerkedtem a tempós kanyarokkal. Szerencsére tapasztalt csapattársam van Jari-Matti személyében, és hasznos tanácsokat kaptam tőle beállításokra vonatkozóan. A Monte Carlo ugyan jeges kanyarokat rejtett, de több aszfaltos részen is mehettünk akkor a Yaris-szal, és azok alapján is már volt ötletem, hogy mit hogyan állíthatnánk. A hosszú szakaszok miatt a gumiválasztásra is nagyon kell figyelnünk, hogy ne kopjanak el idő előtt.”

Lara