l1
l2


 

yf sfdd

 

Neuville megkönnyezte a francia sikert

Április 13.
Idén már többször közel állt a győzelemhez Thierry Neuville, azonban valami mindig közbeszólt – egészen eddig. A Hyundai Motorsport belga versenyzője számára Korzika végre meghozta a sikert, boldogan mesélt a francia futam sajtótájékoztatóján.

Thierry, gratulálunk az idei évben megszerzett első győzelmedhez. Kétszer már közel voltál hozzá az elmúlt hetekben, most azonban meg is szerezted. Milyen érzések kavarognak benned?

Neuville: "Ahogy mondtad is, kétszer majdnem nyertem, de csak majdnem! Ha úgy nézzük, az év eleje óta egész sok idő már eltelt, de a kiváló szakaszeredmények mellett sem gondoltam volna, hogy ez lesz az a futam, ahol győztesként ünnepelhetek. A tesztek után úgy éreztem, hogy jó eredményeket várhatok a hétvégétől, hiszen az autó a legjobb volt – ez pedig most végre be is bizonyosodott. Visszagondolva az első versenynapra azonban nem úgy kezdtük a ralit, ahogy azt reméltük, bár az idők nem voltak rosszak. Az autón is eszközöltünk néhány apróbb változást és a célhoz közeledve egyre jobb és jobb lett minden, most pedig győztesként ünnepelhetünk – ez egy csodálatos érzés! A célvonalat átlépve nem tagadom, kiszökött pár könnycsepp a szememből, mindazok ellenére, hogy nem vagyok érzékeny típus.”

Említetted, hogy pénteken nem azt mutatta a tempó, amit vártatok. Szombaton másabb útszakaszok voltak, és az autón sem követtetek el drasztikus módosításokat. Ez pozitív jövőképet mutathat Neked?

Neuville: "Számos területen apró változásokat eszközöltünk, de lényegében az érzés hasonló maradt. Az autóval összességében nem volt gond, kényelmesen éreztem magam benne. A tapadásra próbáltunk jobban odafigyelni, de benne volt az is, hogy más felületre érkeztünk szombaton, ami kedvezőbb volt a számunkra. Nagyon élveztük, ez pedig az időeredményeken is meglátszott."

Az előző esti csapatösszejövetelen szó esett arról, hogy kétszer is a győzelem kapujában voltál, de végül nem alakultak jól a dolgok. Vasárnap reggel emiatt nem voltál ideges? Nyugodt tudtál maradni?

Neuville: "Igen, nyugodt voltam, ugyanis azt mondogattam magamnak, hogyha ez kétszer már megtörtént, harmadszorra nem fog. Végig pozitívan gondoltam az előttem álló kilométerekre, hogy sikerülni fog, és ki tudok tartani a végéig. A powerstage-n már nem akartam kockáztatni, így ott inkább már a biztonságra mentem."

Vasárnapra két gyors maradt, és a legelsőn szinte szárnyaltál. Éppen hogy nyertél csapattársad előtt - nem érezted, hogy ez már majdnem a határon volt?

Neuville: "A végén nem éreztem, hogy ennyire nagyon odatettem volna magam. Seb-nek problémái voltak, így arra kellett figyelnem, hogy az előnyt megőrizzem. Ha jól emlékszem, Dani-tól mindössze 1 tizeddel voltam gyorsabb, ez pedig nagyon komoly csatának mondható. Egészen a végéig meg tudtam tartani a jó ritmust, végig tudtam koncentrálni."

Nicolas, megkönnyebbülésnek érzed, hogy két majdnem után most végre győztetek?

Nicolas Gilsoul, Neuville navigátora: "Igen, ez így van, mindig is reméltük, hogy elérjük ezt a pillanatot. Borzasztó nagy az öröm, de nem lehet leengedni, készülni kell a következő megmérettetésre."

Jelent számodra pluszt, hogy a legendás Tour De Corse-t nyertétek meg?

Nicolas: "Mindenképpen különleges eredmény. A legendás esemény mellett számunkra külön fejezet Korzika, hiszen 2011-ben először nyertünk Thierry-vel itt együtt az IRC sorozatában."

Lara