l1
l2


 

yf sfdd

 

A Citroen négy C3 WRC-vel megy Portugáliába

Május 4.
Közel száz páros rajtolhat el a világbajnokság portugál állomásán. Az M-Sport és a Citroen négy, a Hyundai és a Toyota három autóval támad. Összesen tizenhét WRC autó lesz, de nem jutott hely Andreas Mikkelsennek, aki marad a Skodánál, a WRC2-ben.

Tovább folytatódik május 18-21. között a világbajnokság izgalmasan kezdődő szezonja. A négy futam, négy különböző győztes ténye rendesen megkeverte a lapokat, Thierry Neuville azonban javított a dolgon, hiszen Korzika után az előző, argentin kiruccanást is a leggyorsabbként zárta, így eddig ő az egyetlen idén, aki két elsőséggel büszkélkedhet. A Hyundai továbbra is reménykedik a belga versenyzőben, aki mellől nem fog hiányozni Dani Sordo és Hayden Paddon sem az i20 Coupe WRC-vel. Tavaly e trió közül Sordo végzett a legelőkelőbb helyen, a spanyol egy negyedik idővel ért célba, míg Neuville egy nem túl gyakori helyzettel találta szembe magát - kitankolás miatt csak a huszonkilencedik lett.

A Citroen szintén nagy reményekkel utazik három versenyzőjével Portugáliába, hiszen tavaly Kris Meeke győzni tudott itt. A címvédő brit fiú mellett Craig Breen, Stephane Lefebvre és Khalid Al Qassimi is a legújabb fejlesztéssel próbálhat szerencsét.

Nem fogja magát hagyni az M-Sport sem, mely egység tavaly még Eric Camilli ötödik pozíciójával büszkélkedhetett Portugáliában. Ezúttal Sebastien Ogier szeretne felzárkózni Neuville mellé két győzelemmel, így reméli, hogy a tavalyi defektek elkerülhetik most, és eredményesebben autózhat. Csapattársa, Ott Tanak is okozhat meglepetéseket, ő is tagja a futamgyőzelemre esélyesek egyre nagyobb táborának. A majdnem argentin-győztes, Elfyn Evans is ott lesz, illetve Mads Ostberg-nek is jut egy 2017-es Fiesta.

A Toyota újabb mérföldkőhöz érkezik a portugál rali keretében - a finn banda a Yaris WRC történelmében először küld versenybe három autót. Jari-Matti Latvala és Juho Hanninen mellé Esapekka Lappi csatlakozik.

A gyári párosok mellé május közepén három WRC Trophy kategóriás banda érkezik – Martin Prokop egy Fiestával, Valerij Gorban a Minivel, míg Jean-Michel Raoux egy tavalyi fejlesztésű DS3-assal teszi ki a tizenhetes számot a királykategóriában.

Visszatérve európai földrészre, a WRC2-esek csoportjában lehet csemegézni nevekből – Andreas Mikkelsen a Hyundai-os pletyka ellenére Fabia R5-össel adta le nevezését, akinek olyan versenytársak nehezíthetik meg a kilométereket, mint Pontus Tidemand, Eric Camilli vagy éppen Teemu Suninen.

Vodafone Rally de Portugal nevezési lista (PDF)

Lara