l1
l2


 

yf sfdd

 

Első mesterhármasára hajt a Hyundai

Május 15.
Két zsinórban megszerzett győzelem után bizakodva várja a Hyundai Motorsport a jövő hétvégi portugáliai állomást, mely nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen eddig portugál legjobbjuk Dani Sordo tavalyi negyedik helyezése.

Teljes elszántsággal készül a Hyundai Motorsport a világbajnokság hétvégi megmérettetésére. A legújabb fejlesztésű i20 Coupe WRC már bizonyította az idei szezonban versenyképességét – a korzikai és argentin elsőség mellett összesen 4 dobogós hely, 31 szakaszgyőzelem és 24 powerstage pont az eddigi mérlege. A cél ezúttal elég komoly a csapat részéről, hiszen még dobogót sohasem csíptek el Portugáliában, idén pedig ezt a rossz szériát szeretnék lerombolni. Az esély meglehet rá, hiszen Thierry Neuville jóvoltából nemcsak a korzikai aszfalton bizonyított a márka, hanem az argentin murván sem talált legyőzőre.

Az elmúlt két futamon, elsősorban Thierry Neuville parádés teljesítményének köszönhetően a csapat megerősítette pozícióját az összetettbeli ponttáblán, nemcsak versenyzői, hanem konstruktőri tekintetben is. Neuville mellett természetesen Hayden Paddon és Dani Sordo is nagyban hozzájárult a Hyundai versenyképességéhez.

Sziklás, keményen kavicsos utak
Az első portugál ralit 1967-ben jegyezték, míg 1973-ban a világbajnokság egyik alapító eseménye volt. A homokos kanyarok, a már-már szikladarabokat rejtő szakaszok nagy kihívást jelentenek a versenyzőpárosok számára, főként gumiválasztás terén. Az elmúlt években ugyan minden egyes alkalommal csempésztek valamilyen újítást a szervezők a menetrendbe, de egyik sem feküdt még igazán a Hyundai-nak, hiszen Dani Sordo negyedik helyétől jobb pozícióval még nem büszkélkedhetnek ebben az országban.

A Porto utcáin kétszer is futott szakasz 2017-re átköltözik Braga-ba, pénteken este (május 19.). Ezenkívül három új gyorsasági került bele az idei menetrendbe - érdekesség lesz a kétszer is teljesítésre váró szombati Cabaceiras de Basto, illetve az a Luihas és Montim, melyen vasárnap egyszer-egyszer döngetnek végig a párosok.

Felkészülés portugálra
Mindhárom Hyundai-os duó a környékbeli utakon készült fel a 2017-es Rally de Portugal-ra. Neuville és Sordo is egyaránt három-három napos tesztet tudott le április végén, ahol egyébként Andreas Mikkelsen is feltűnt, a csapat nyilatkozata szerint csupán azért, hogy hasznos információkkal és visszajelzésekkel gazdagodjanak az autóra vonatkozóan. Paddon a márciusban teljesített portugál kilométerekből meríthet ihletet jövő hétvégére.

Párosítás terén ez alkalommal történik változás, ugyanis Hayden Paddon mellé ezúttal Seb Marshall csücsül majd be. John Kennard pihenésre kényszerült orvosi javaslatra, aki egyébként bízik benne, hogy még egy-két futamra visszaülhet Paddon mellé a nagy kivonulás előtt.

Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "Az utóbbi hetekben nagyon jó eredményeket gyűjtöttünk be, mely kifejezetten motiválóan hat most ránk, de természetesen nem szeretnénk elrugaszkodni a földtől. Két futamot megnyertünk, mindezek ellenére még mindig van mit javítani mindhárom párosunk i20-asán. A versenyek egész szorosan következnek egymás után, így pihenésre nincs időnk – egy kis ünneplés, aztán másnap lehet is készülni a következő ralira. Április végén sikerült egy több napos tesztet is beiktatnunk, melyet Portugáliában tudtunk le, kedvező visszajelzésekkel. Az i20-as még soha nem szerzett dobogót itt, így most ez lesz a célunk, hogy legalább egy helyet befoglaljunk az élmezőnyben. Eszméletlenül boldogok lennénk, ha két győzelem után folytatnánk a szárnyalást, és egy harmadikkal is büszkélkedhetnénk. A versenytársaknak azért lesz beleszólásuk, de állunk elébe."

Hayden Paddon/Seb Marshall (#4 Hyundai i20 Coupe WRC)
Paddon argentin versenye nem egészen a tervek szerint alakult, címvédőként érkezve péntek reggel megborította a Hyundai-t, miután elvesztette minden reményét a dobogós helyekre. A szezonja is döcögősnek mondható, de a kiwi srác bízik a legjobbakban, aki új navigátorral áll rajthoz Európa első murvás versenyén.

Paddon: "Valahogy nem úgy indult a szezon, ahogy azt szerettük és vártuk volna. A tavalyi argentin győzelem után idén hasonlót szerettünk volna ott elérni, azonban közel sem úgy teltek a kilométerek, ahogy kellett volna… Most Portugáliában bízom, hogy minden megváltozhat. Sajnos John nem ülhet be mellém csípő gondjai miatt, így új navigátorral a jobbomon bizonyíthatok. Seb már segítségemre volt egy R5-ösben nemrégen, ezt a közös projektet pedig most folytathatjuk a WRC-ben. Remélem, egy erős eredménnyel végre nekikezdhetek az évnek."

Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (#5 Hyundai i20 Coupe WRC)
A belga és navigátora eddig az év párosának mondható, hiszen azok után hogy Monacóban és Svédországban eldobták maguktól a győzelmet, legutóbb zsinórban két győzelemmel büszkélkedhetnek Korzikán és Argentínában.

Neuville: "Borzasztóan boldogok vagyunk a korzikai és argentin elsőség után, de próbálunk nyugodtak maradni és teljes mértékben a munkára koncentrálni. Elfyn Argentínában végig vezetett és hihetetlen harcok közepette az utolsó szakaszon fordítottuk javunkra az időt. Portugália jelenlegi formájában még mindig egy kicsit új nekünk. Trükkös esemény, de izgatottan várom. Bízom a legjobbakban."

Dani Sordo/Marc Martí (#6 Hyundai i20 Coupe WRC)
Sordo és Marti félig-meddig hazai eseményként élik át a portugáliai kilométereket – ezt érzik a rajongók támogatásaiból is. Tavaly negyedikek lettek, idén azonban szeretnének a top3-ban végezni.

Sordo: "Portugália mindig is nagyon különleges esemény a számomra. Közel van Spanyolországhoz, így szinte olyan, mintha otthon versenyeznék. A rajongók hatalmas pluszt adnak nekünk. Nagyon izgalmasak a szakaszok, több híres részt is rejt a futam, gondoljunk csak a Fafe ugratóra. Bízom benne, hogy a legjobb hétvégét tudhatjuk le, és a dobogón ünnepelhetünk, bizonyítva az i20 potenciálját."

Lara