l1
l2


 

Herczig vezet az Iseum Rallyn

Május 20.
Herczig Norbert áll az élen az Iseum Rali első versenynapját a követően. A címvédő hat közel négy másodperccel teljesített gyorsabban a távot Hadik András előtt. A dobogósok sorát Vincze Ferenc zárja, míg a negyedik helyről Ranga Péter várhatja a vasárnapi folytatást.

Hat gyorsasági szakasszal szombaton kora délelőtt megkezdődött az országos rali bajnokság idei első murvás megmérettetése. A sorozat harmadik futamának Szombathely ad otthont, ahol eddig a Skoda Fabia R5-össel Herczig Norbert és Bacigál Igor bizonyul a leggyorsabbnak. Hat szakaszt követően a címvédő páros 3,8 másodperccel uralja a mezőnyt, nagyobb gondok nélkül. Mögöttük mondhatni szorosan a borsodi duó, Hadik András és Kertész Krisztián érkezik a Ford Fiesta R5-össel. Hadikék számára sem voltak feltétlen kiemelkedő pillanatok szombaton, szépen határozottan szelik a szombathelyi murvás pályákat - eddig kedvező sikerekkel.

A Fordos versenyző egy Skoda szendvicsében várhatja a vasárnapit- előtte Herczig, mögötte harmadikként pedig Vincze Ferenc érkezik, aki még 10 másodpercen belül tudott maradni az első helyezetthez képest. Negyedikként Ranga Péter érkezik, aki a nap hajrája nem várt izgalmat tartogatott, a katlan körgyors részen egy néző átszaladt a Skoda előtt, amitől kicsit felszisszent a páros, de szerencsésen mindenki folytatta útját a megkezdett irányba.

Ötödikként Botka Dávid és régi-új navigátora, Szenner Zsolt várhatja a folytatást, aki az EB program mellett tért vissza a hazai küzdelmekbe ezen a hétvégén. A Citroen DS3-as most rendben van, Botka azonban úgy érzi, a mai napon ez volt a maximum, amit ki tudott a gépsárkányból hozni.

A magyar mezőny színes felhozatalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy két Skoda, egy Ford és egy Citroen után egy Hyundai következik. Velenczei Ádám hat szakasz után hatodikként pihenhet rá a vasárnapra. Botkával nagy csatákat élhetnek még meg, hiszen közöttük mindössze egyetlen tizedmásodperc a különbség. Velenczei az utolsó gyorson csúszott kicsit vissza, ugyanis az egyik kanyarban túlcsúszott, és azt ezt követő tolatással értékes tizedeket hagyott bent.

Az ORC–ben ezúttal Gyarmati Ariel és Kocsis György volt a leggyorsabb egy Mitsubishi Lancer Evo VIII-assal, akik tizenhat másodperces előnnyel vezetik csoportjukat Maricsek Miklós és Bán Viktor előtt.

A Iseum Rally állása az 1. nap végén (nem hivatalos):
1. Herczig Norbert/Bacigál Igor Skoda Fabia R5 33:39.3
2. Hadik András/Kertész Krisztián Ford Fiesta R5 +3.8
3. Vincze Ferenc/Bazsó Attila Skoda Fabia R5 +9.8
4. Ranga Péter/Szőke Tamás - Skoda Fabia R5 +18.3
5. Botka Dávid/Szenner Zsolt - Citroen DS3 R5 +29.8
6. Velenczei Ádám/Szedő Csaba - Hyundai i20 R5 +29.9
7. Kazár Miklós/Ferencz Ramón - Ford Fiesta R5 +44.1
8. Bodolai László/Popovics László - Ford Fiesta R5 +1:03.5
9. Gyarmati Ariel/Kocsis György - Mitsubishi Lancer Evo 8 +1:19.6
10. Trencsényi József/Verba Gábor - Skoda Fabia R5 +1:24.3

Lara