l1
l2


 

Wirtmann: Nem Székesfehérváron dől el a bajnokság

Június 9.
Biztos pontszerzésre törekszik Wirtmann Ferenc és Barna György az Országos Historic Ralibajnokság ötödik futamán, a Székesfehérvár Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros 12 pont előnnyel vezeti a D csoport bajnokságát és mivel 11 pont szerezhető a versenyen, már most biztos, hogy a Ford Escort Mk II-essel a hétvége után is megőrzik első helyüket a bajnokságban, a kérdés csak az, hogy mennyivel.

"Mindig nehéz verseny a Székesfehérvár Rali - mondta Wirtmann. - Én inkább a technikás pályákat kedvelem, az ilyen gyors szakaszok nekünk nem fekszenek annyira, de hát éppen ez a rali szépsége, hogy időnként olyan helyen is bizonyítani kell, ami nem a kedvenced.

Nem fogom életre-halálra nyomni, biztosan lesz olyan pálya, ahol kikapunk. Természetesen minden versenyen győzni szeretnénk, de nem Székesfehérváron fogjuk megnyerni a bajnokságot, viszont egy hibával sokat lehet veszíteni. Látszólag nagy az előnyünk a D csoport, de ez egy pillanat alatt elúszhat. Szeretnénk minél több előnyt megtartani a következő versenyre.

Több mint egy hónap telt el az Ózd Rali óta, amit kihasználtunk és egy kisebb revízión esett át az Escort. Szerettük volna a legjobb formájába hozni. Remélem, ez sikerült és műszaki hiba nélkül tudjuk teljesíteni a versenyt."

WIRTMANN FERENC 2017-ES EREDMÉNYEI:
Rebenland Rali CEZ: C3-as kategória 3. hely
Miskolc Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Miskolc Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Miskolc Rali CEZ: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Vlatva Rali CEZ: C csoport 3.
Ózd Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
Ózd Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

2008. C korcsoport magyar bajnok
2009. C korcsoport magyar bajnok
2010. C korcsoport magyar bajnok
2011. C korcsoport magyar bajnok
2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok
2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft.

(x)