|
Június 13.
"Szoros versenyre számítottam és annak is indult - mondta Wirtmann Ferenc. - Az első körben kicsit óvatosabban kezdtünk, két második és egy első időt autóztunk. A két kör közti szünetben tudtuk meg, hogy a pályabejáráson, gyorshajtás miatt kaptunk egy perc büntetést. Szerintünk ezt a rajt előtt illet volna közölni velünk, mert akkor mi is másképp versenyzünk. A második körben az első két szakaszt megnyertük a D csoportban, de az utolsón megállt a motorunk. Valószínűleg az egyik szelep szakadhatott le. Kivittük Németországba, ott a héten szétszedik, és az után leszünk okosabbak, hogy mi történt pontosan. A magyar bajnokságot továbbra is vezetjük, természetesen sajnálom az elveszett pontokat, főleg a CEZ-pontokat, de hát a rali már csak ilyen." WIRTMANN FERENC 2017-ES EREDMÉNYEI: Rebenland Rali CEZ: C3-as kategória 3. hely WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI: 2008. C korcsoport magyar bajnok A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft. (x) |
|