l1
l2


 

Lengyelországba is esélyesként érkezik az M-Sport

Június 28.
Sikerre éhezve érkezik a világbajnokság hétvégi eseményére az M-Sport. A csapat versenyzői Észtországban készültek, remélve, hogy az akció dús és adrenalinban gazdag esemény tovább írhatják idei siker sztorijukat.

Sebastien Ogier, Ott Tanak és Elfyn Evans összhangban a lengyel murva adottságaival, Észtországban gyúrtak rá a Mikolajki központú hétvégi megmérettetésre. A nagy sebességű kavicsos kanyarok felkészüléséhez az észt utak kiválóak voltak, egészen hasonló körülményeket produkáltak a tesztre kijelölt útvonalak. Külön extrát is belevittek a ráhangolódó napokra – a G4 lefedettségnek köszönhetően a mérnökök nemcsak a menet után hallgathatták meg a versenyzők tapasztalait az autóról, hanem élő, egyenes adásban követhették le a történéseket. Lényegében az autóban mi is helyet foglalhattunk – publikussá tették az élő bejelentkezést, mely eset közel 260 ezer érdeklődőt vonzott a legfrissebb statisztikai adatok alapján.  

A Fiesta továbbra is bizakodó, ami nem véletlen, ugyanis e szezonban 10 dobogós hellyel büszkélkedhet Malcolm Wilson csapata, melybe beleszámít a három győzelem is. E tendenciát továbbra is meg szeretné tartani a banda, így dobogós célokkal utaznak Mikolajkiba június utolsó és egyben július első hétvégéjére.

RALLY POLAND – NAGY SEBESSÉGŰ CSATÁK HELYSZÍNE
A gyönyörű Mazuri-tóvidéken hétvégén már a 74. Rally Poland kerül megszervezésre. Az első évtizedekben ugyan nem az északi város, Mikolajki volt a futam központja, de újítás lévén délről északra változtatták a szervezők a Rajd Polski székhelyét. E környezet nemcsak a versenyzők számára lehet kedves, hanem a nézők is csodájára járhatnak a gyönyörű vidéknek a szakaszok megközelítése közben.

A festői táj egyben komoly kihívás – 326,64 versenykilométer vár a párosokra 23 gyorsasági szakaszra leosztva, melyen igen magas átlagsebességgel kalkulálnak a rendezők. Komoly tényező itt a kitartás és a koncentráció, amelyik páros ezeket képes végig megtartani, annak esélyei lehetnek a győzelemre. Fontos még a magas sebesség miatt a magabiztosság és az autó iránti elkötelezettség, hiszen aki elvállalja a tempós részeket, nagyobb előnyre is szert tehet. Egyszóval a hiba nélküli autózás a lengyel siker kulcsa.

MALCOLM WILSON, AZ M-SPORT CSAPATFŐNÖKE
A csapatfőnök, Wilson bácsi örömmel áll a most következő hétvége elé, remélve, hogy Fiestái és versenyzői tovább folytatják sikeres szereplésüket a tempós lengyel murván is.

"A Rally Poland egy olyan esemény, melyre mindenki várakozással tekint - az egyik legnagyobb átlagsebességet produkáló futam, melytől csak a soron következő finn állomás lesz gyorsabb. Alig várom a rajt pillanatát, kíváncsi vagyok, hogy a tempós részeken mit alakítanak a srácok.

Észtországban teszteltünk, ahonnan jó szájízzel távoztunk. Mindhárom versenyzőpárosunk pozitívan fejezte be a tesztet, így bizakodva tekint a csapat egésze a hétvégére. Célunk a dobogós hely, ezért pedig mi is mindent el fogunk követni a háttérben, hogy megvalósuljon."

SEBASTIEN OGIER ÉS JULIEN INGRASSIA - A BAJNOKSÁG ÉLLOVASAI
Sebastien Ogier és Julien Ingrassia számára akadnak kedves lengyel emlékek, ugyanis két alkalommal győzni tudtak Mikolajkiban. Tavaly hatodikok lettek, ebből tanulva pedig idén inkább babérokra törnének, ahogy azt az előző két felvonáson is tették.

Rajthoz állások száma: 4
Legjobb eredmény: 1. (2014, 2015)

Ogier: "A Rally Poland egy olyan verseny, melyet mindenki vár. A tempó hihetetlen, a gyors utak pedig olyan adrenalint adnak, amelyet még egy helyen érezhetünk ezenkívül. Ezt pedig az új generációs WRC-k tovább fokozhatják.

Bőven vannak pozitív emlékem Lengyelországból, ám tavalyról tüske maradt bennem. 2014-ben és 2015-ben nyerni tudtunk, tavaly azonban a takarítás miatt komoly hátrányt szedtünk össze, és csak a hatodikak lettünk. A szezon felét átlépve egészen komoly nyitott bajnokságban vagyunk, így most arra kell törekednem, hogy a lehető legtöbb pontot begyűjthessem. A helyzet nem egyszerű, hiszen a pénteki napon sok múlik majd - a rajtoltatás miatt. Észtországban jól alakult a teszt, bízom benne, hogy ez is hozzásegít majd minket ahhoz, hogy jó formában mutatkozzunk a hétvégén.”

OTT TANAK ÉS MARTIN JARVEOJA - A BAJNOKSÁG HARMADIK HELYEZETTJEI
A szardíniai és egyben életük első világbajnoki győzelméből éppen alig feleszmélt észt páros nagy izgalmak közepette várják a lengyel versenyt, hiszen kedvenc futamokról van szó. Tanaknak jó eredményei vannak, ha e futamot elemzzük - 2014-ben a WRC2-esek között győzött, 2015-ben a dobogó harmadik, míg tavaly a dobogó második fokán ünnepelhetett.

Az előző felvonáson egyébként győzelemre esélyes volt Tanak (akkor még Raigo Molder diktálta neki a kanyarokat), azonban két szakasszal a vége előtt egy defekt miatt már csak a második helyért küzdhetett az észt. Most azonban győzni szeretne.

Rajthoz állások száma: 3
Legjobb eredmény: 2. (2016)

Tanak: "A körülöttem lévők közül mindenki tudja, hogy a kedvenc futamom jön most. A szakaszok gyorsak, végig lehet rajtuk száguldozni, és ez az, amit én élvezek a versenyzésben. Észtországban is hasonló körülmények vannak, így szinte ebben nőttem fel. Egyet nem szabad elfelejteni - a tempó gyors volt már tavaly is, de az új WRC-kkel az adrenalin biztosan tovább fog nőni.

Ez a versenyzők ralija. A sebesség miatt itt azok a párosok érvényesülhetnek, akik között megvan a bizalom. Ez pedig nemcsak egymás között kell, hogy meglegyen, hanem a versenyző és az autó között is, a határok miatt. A legkisebb tétovázás is értékes másodpercek elvesztését jelentheti.

Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok ember lesz a pálya szélén, közöttük rengeteg észttel, az országok közelsége miatt. A rajtpozíciónk nem éppen a legjobb péntekre, de remélem, nem szedek össze sok hátrányt szombatra.

A teszt után jó érzésünk van az autóval, biztos vagyok benne, hogy élvezni fogjuk a versenyt. Dobogós hely a cél, de nem lenne rossz a győzelem."

ELFYN EVANS ÉS DANIEL BARRITT - A BAJNOKSÁG HATODIK HELYEZETTJEI
Evans és Barritt bizakodva, erőteljes eredmény fényében utazik a világbajnokság lengyel állomására. Az észt tesztkilométereket követően Evans több bizonytalanságot tisztázott az autóval kapcsolatban, és brit navigátorával karöltve reméli, hogy ezt bizonyítani is tudja majd a hétvégén.

Rajthoz állások száma: 3
Legjobb eredmény: 13. (2016)

Evans: "Kíváncsian várom a lengyel versenyt. A szardíniai kiesésünkből tanultunk, hasznos tapasztalatként fogom fel az ott történteket, és pozitívan tekintek a most következő hétvégére – jó eredményt szeretnék elérni.

Ahogy csapattársaim is elmondták, a lengyel szakaszok hihetetlenül gyorsak, és elengedhetetlen a jó szerepléshez a versenyző-navigátor-autó bizalom. A teszten szerintem jó beállítást találtunk, remélem, ez megmutatkozik majd versenykörülmények között is."

Lara