l1
l2


 

Kikerülhet a VB programból a Lengyel Rali

Július 11.
Lengyelország három évvel ezelőtti visszatérése komoly elismerést jelentett a szervezőknek, azonban a biztonság terén mutatott hiányosságai miatt, elveszítheti helyét a 2018-as menetrendben a Rajd Polski. Sárga lap után vajon kizárás jöhet a magyarok által is kedvelt helyszín esetében?

Lengyelország a 2000-es években először 2009-ben tett próbát arra, hogy egy VB futamot lebonyolítson Mikolajki központtal. Akkor inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel, hiszen a szervezetlenség után pár év kihagyás következett, és legközelebb csak 2014-ben kapták meg újra a lehetőséget arra, hogy vendégül láthassák a rali krémjét. A visszatérő esemény nagyon jó szervezettségről és  versenyzői/nézői kiszolgálásról tett tanúbizonyságot, azonban a 2015-ös felvonás már hagyott némi kívánnivalót maga után. Ezt még annyira nem is nézték rossz szemmel az FIA emberei, tavaly azonban már biztonsági okok miatt egy sárga lappal "jutalmazták" a szervezőket. Az idei évben ezt nem sikerült kijavítaniuk a lengyeleknek, sőt, még rosszabb lett a helyzet, így megeshet, hogy a biztonságra hivatkozva jövőre nem kell Lengyelországba utaznunk VB-zni.

A szervizparkban mozgolódó autosport.com hírszerzője egy meg nem jelölt forrásra hivatkozva olyan dologra is felkapta a fejét, hogy jövőre már nem is gondolkodnak a lengyelek világbajnokság szervezésében. A biztonsági okok elsősorban a pályán várakozó nézőkre terjedt ki, akik a rendezők utasításait be nem tartva, szinte centiméterekre a szakasztól követték nyomon az új generációs WRC-k száguldozásait.  

Mindezek mellett egy olyan baki is becsúszott a számításba, hogy a pályára engedtek verseny közben egy tűzoltóautót. Itt a szembe érkező párosnak hatalmas szerencséje volt, hiszen mondhatni jó helyen találkozott össze a nagy piros monstrummal, és pont ki tudta kerülni azt a baranowoi szakaszon – csak emiatt nem lett komoly baleset. Ez ügyben, hogy miként történhetett meg az eset, rendőrségi nyomozás indult.

Az FIA rali igazgatója, Jarmo Mahonen a következőket mondta el a múlt hétvégéről: „Tény és való, hogy Lengyelországban voltak biztonsági problémák, amiket most felül kell vizsgálnunk és le kell vonnunk a következtetéseket."

"A tűzoltóautó pályára vonulását a helyi rendőrség vizsgálja, akik az esetnél is pontosan ott voltak. Nem feltétlen ralihoz köthető, de akkor is a pályára került - vajon hogyan történhetett? Szerencsések vagyunk, hogy az éppen akkor érkező párosnak nem esett baja."

Mahonen a továbbiakban a nézőkre tért ki - százezres nagyságrendű nézőközönség érkezett Mikolajki környékére, akiknek biztonságával kapcsolatosan aggódva lép fel. "Nincs olyan nézői kultúra, mint a skandináv országokban." - kezdte gondolatait. "Néhány nézőnek az a célja, hogy minél közelebb kerülhessen a versenyautóhoz. A futam alatt és után beszélgettem Michel Mouton-nal, aki a biztonságért volt felelős, és nehéz dolga volt, túlélésre törekedett."

A Hyundai részéről például Michel Nandan is aggodalmát fejezte ki a lengyel hétvégével kapcsolatosan: "Hihetetlen, hogy ilyenek megtörténhetnek. Régóta nem voltam ilyen eseményen, szinte félelmetes dolgok szemtanúi lehettünk."

Nandan gondolatai szinte a Citroen részéről is egy az egyben megegyeztek: "Biztonság tekintetében soha nem lehet kompromisszum. Jó, ha új versenyek jönnek a naptárba, de a nézők és versenyzők életét nem szabad kockáztatni se régi, se új helyszíneken."

A csapatvezetők után egy nevét elhallgató élmezőnybeli versenyző sem éppen kedvelte a lengyel szervezést: "Hogyan jöhetnénk mégis ide vissza? Nincs értelme, hiszen az emberek nem értik, hogy az autó nem kiszámítható, bármelyik irányba mehet. Sőt, a szalmabálák mögött is sokan álltak, azt gondolják, az megvédi őket."

A lengyel rali szervezőségének részéről Andrzej Borowczyk ragadta magához a szót, aki úgy gondolja, tisztességtelen dolog lenne az eseményt megítélni a tűzoltós affér alapján.

"Ez emberi hiba volt." - mondta Borowczyk. "A rendőrség pedig ott volt, valahogy mégis be tudott menni egyenesen a pályára. Mondjuk ki – hülye emberi hiba volt. Ha mi követtünk volna el nagy hibát, akkor mondhatnák ránk, de nem a rali szervezőségéhez tartozott közvetlen ez az eset."

A jövőre vonatkozóan Borowczyk úgy gondolja, lehet még esélye Lengyelországnak: "Csak nézzük meg a képeket és a nézők számát.  Valamit hoz a bajnokságnak, így bízom benne, hogy lehet jövőnk."

Lara