l1
l2


 

Lappi karnyújtásnyira a győzelemtől

Július 29.
Hiába nyerte szombaton sorra a gyorsasági szakaszokat Jari-Matti Latvala, a nap második felében megállt alatta a Yaris WRC, azonban a versenyt továbbra is a finnek uralják, az élről, nagy fölénnyel, Esapekka Lappi várhatja a folytatást, mögötte Teemu Suninen és Juho Hanninen következnek.

A Finn Rally szombati versenynapján újabb nyolc gyorsasági szakasz került terítékre, köztük a világ leghíresebb gyorsasági szakaszával, az Ouninpohja-val, mely idén 24,38 km hosszan kanyargott. A nyolc szakaszt a szervezők szokás szerint két körre osztották.

A pénteki naphoz hasonlóan szombaton is a hazai párosok uralták a gyorsasági szakaszokat, rögtön a napi nyitó szakaszon az első négy helyen finn versenyzők érkeztek célba, a három Toyota között egy Ford vert éket. A legjobban Latvala kezdte a napot, aki az első kör valamennyi gyorsasági szakaszán abszolút időt autózott, így ebédidőre nemcsak megelőzte, de némi előnyre is szert tett csapattársával és legfőbb vetélytársával, Esapekka Lappival szemben.

Mivel a délelőtti pályákon az élmezőny egyetlen Fordos versenyzője, Teemu Suninen elkövetett egy apró hibát, így a Toyotások mája igencsak dagadt a verseny felénél, hiszen az első három helyet a japán márka versenyzői, Latvala, Lappi és Hanninen sajátította ki. Suninen hátránya azonban kevesebb, mint másfél másodperc volt Hanninenel szemben, így bőven maradt izgalom a nap második felére is.

Ahogy a nap első fele, úgy a második is Jari-Matti Latvala sikerével vette kezdetét, azonban a JML szurkolótábora nem sokáig örülhetett, hiszen a második Ouninpohja-n megállt a Yaris WRC Latvala alatt, így a vezetés ifjú csapattársa, Esapekka Lappi ölébe hullott, aki bár nagyon sajnálta csapattársát, de köszönte szépen az első helyet. Lappi innentől fogva arra törekedett, hogy őrizze közel egyperces előnyét üldözőivel szemben. A nap hátralévő két szakaszán már csak Suninen igyekezett megelőzni Hanninent, amit egy szakaszgyőzelemmel sikerrel abszolvált. A nap zárószakaszán Elfyn Evans tiszteletbeli finn állampolgárságért jelentkezett be, az idei Finn Rali első nem finn klasszikus szakaszgyőzelmét szerezte meg, amivel a brit pilóta megerősítette negyedik helyét a három finn mögött és nyitva hagyta maga előtt a kaput a dobogós helyekre vezető úton.

"Vegyes érzelmek kavarognak bennem, mert borzasztóan sajnálom, ami Jari-Mattival történt, nem így szerettünk volna visszaállni az élre" - kezdte összegzését Lappi. "Másrészt viszont mi nem tehetünk erről, ezért ki kell élveznünk ez a helyzetet, ez az érzés pedig csodálatos. Jari-Matti nagyon gyors volt, csak nagyobb kockázattal tudtuk volna tartani vele a lépést, de azt nem akartam. Szerencsére van némi tapasztalatom, hogy osszam be az előnyömet az utolsó nap, tavaly a WRC2-ben is hasonló volt a helyzet, vasárnap koncentráltnak kell lenni és vigyázni az autóra."

Nem akármilyen befutóra van kilátás vasárnap, hiszen nem volt még olyanra példa, hogy egy világbajnoki futam első két helyén két olyan fiatal pilóta álljon, akiknek összesen hat futamnyi tapasztalata van WRC autóval. Az élen álló Lappi negyedik, míg a szombat esti második helyezett Teemu Suninen mindössze második versenyét teljesíti WRC autóval. Az M-Sport finn reménysége ugyan még nem dőlhet hátra, hiszen Juho Hanninen Toyotája alig néhány másodperccel lemaradva következik, Hanninen pedig bevallottan is a második hely megszerzését tűzte ki célul vasárnapra.

"Nagyon jól éreztem magam ma és amikor jól érzem magam az autóba, akkor az időeredmények is nagyon jók szoktak lenni." - mondta Suninen szombat este. "Az egyetlen, ami csalódottsággal tölt el, hogy az első Ouninpohja-n sok időt vesztettünk, az egyik visszafordítóban 20 másodpercet elvesztegettünk, így most nagyon szoros csatában vagyunk a többiekkel. Vasárnap ugyanezt a formát, ha nem még ennél is egy kicsivel jobbat, kell hoznunk, jó ritmusban, hiba nélkül kell átszaladnunk a pályákon."

"A mai első kör jól sikerült, sikerült tiszta kört futnunk." - kezdte összegzését Hanninen. "A délután nem volt annyira könnyű, az utolsó pályán pedig túl óvatos voltam, aminek a vége nagyon szűk volt, itt egy picit többet is vállalhattam volna. Még mindig nagyon jó helyen állunk, de körülöttünk nagyon szorosan követik egymást az autók. Vasárnapra azt a célt tűztem ki magam elé, hogy megszerezzem a második helyet."

Ehhez azonban az M-Sport egy másik fiatal versenyzőjének, Elfyn Evans-nek is lesz pár szava. A brit fiú ismét az Argentínában mutatott formájával rukkolt elő sőt! Eddig ő az egyetlen, aki a finneken kívül klasszikus gyorsasági szakaszt tudott nyerni az idei versenyen és mivel nemcsak gyors, kiegyensúlyozott is, jó eséllyel pályázik arra, hogy ismét dobogóra állhasson, ehhez vasárnap 1,3 másodpercest hátrányt kell ledolgoznia.

Arról, hogy az idei finn rali a fiatalokról szóljon Craig Breen is gondoskodik, aki legjobb Citroenesként érkezik az ötödik helyen. Breen helyzete sem teljesen reménytelen a dobogós helyeket illetően, de akkor is észnél kell lennie, ha meg akarja tartani az ötödik helyét, mögötte ugyanis a világbajnoki ponttábla élére vágyó Thierry Neuville következik, aki Ogier búcsúja után az első 5 hely valamelyikét tűzte ki maga elé célul. Ogier számára megvan az idei első nulla pontos verseny, mert bár az autóját pillanatok alatt talpra állították az M-Sport szerelői, a pénteki balesetben navigátora, Julien Ingrassia megsérült a címvédő pedig inkább nem kockáztatta navigátora egészségét és a visszavonulás és a pihenés mellett döntöttek, hogy a német ralira minden rendben legyen.

A pénteki defekt után sem csüggedő Ott Tanak szombaton is folytatta a felzárkózást, nem kevesebb mint 49 métert repült reggel a legendás ugratón, estére az abszolút hetedik helyre kapaszkodott fel, a nap záró szakaszán megelőzve a futam címvédőjét, Kris Meeke-t, aki így a nyolcadik helyről vághat neki a vasárnap pályáknak.  

A WRC2-ben Jari Huttunen a szombati pályákon tovább menetelt, és már nem csak a WRC2-ben de a teljes R5-ös mezőnyben az élre állt. A WRC2-ben előnye több mint két perc a Tagai csapat Skodájával versenyző Quentin Gilbert előtt, aki egy perccel megy a Hyundai i20-szal száguldó Tom Cave előtt.

A Junioroknál Nicolas Ciamin vezet, majd másfél perccel a finn Emil Lindholm előtt, a harmadik helyen a német Julius Tannert érkezett szombaton célba.


Fotó: @word/ Makai Gergely

A szombati pályák kifogtak a mezőny egyetlen magyar párosán, a Szabó Zoltán - Szabó Krisztián kettős a nap első felében kényszerült a versenynap feladására.

A Neste Rally Finland állása a 2. nap végén:
1. Esapekka Lappi/Janne Ferm, Toyota Yaris WRC 2:13:02.7
2. Teemu Suninen/Mikko Markkula, Ford Fiesta WRC +49.1
3. Juho Hanninen/Kaj Lindström, Toyota Yaris WRC +53.4
4. Elfyn Evans/Daniel Barritt, Ford Fiesta WRC +54.7
5. Craig Breen/Scott Martin, Citroen C3 WRC +1:16.9
6. T. Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 Coupe WRC +1:31.6
7. Ott Tanak/M. Jarveoja, Ford Fiesta WRC +2:07.5
8. Kris Meeke/Paul Nagle, Citroen C3 WRC +2:59.1
9. Dani Sordo/Marc Marti, Hyundai i20 Coupe WRC +3:54.0
10. Mads Östberg/T. Eriksen, Ford Fiesta WRC +4:23.6...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33