l1
l2


 

Lappi megnyerte a Finn Rallyt!

Július 30.
Pályafutása negyedik WRC-s versenyén Esapekka Lappi felért a csúcsra, a Toyota pilótája megnyerte hazája világbajnoki futamát. A finnek játékába Elfyn Evans rondított bele, aki szenzációs hajrával és 3 tizeddel előzte meg Juho Hanninent, míg a bajnoki ponttáblán holtverseny alakult az élen Ogier és Neuville között.

Bőven maradt izgalom az idei Finn Rally utolsó versenynapjára is, mindössze egy dolog tűnt biztosnak a végkimenetelt illetően, mégpedig, hogy új név kerül fel a világbajnoki futamgyőztesek listájára a vasárnapi célban. Mindezt azért lehetett nagy biztonsággal kijelenteni, mivel két nap után az összetett első öt helyezettje olyan versenyző volt, aki pályafutása során nem tudott még futamot nyerni.

Azok közül, akiknek ez már sikerült Thierry Neuville állt a legjobban, de ő is a hatodik helyről vághatott neki a befejező nap négy gyorsasági szakaszának.

A futam egyik legnagyobb esélyese, Jari-Matti Latvala szombaton, műszaki hiba miatt az élről kényszerült leadni a menetlevelet, de vasárnap visszatért és rögtön egy szakaszgyőzelemmel indította a napot. Eközben az élen ádáz csata dúlt a második helyért, Hanninen az összetettben feljött a második helyre, ahol tizedre azonos idővel állt Teemu Suninennel. Mindez jó ébresztő volt az M-Sport pilótájának, aki a következő szakaszon lerázta magáról Hanninent, aki bár csak 2,7 másodpercre távolodott el Suninentől, mégis lecsúszott a dobogóról, kettejük közé ugyanis megérkezett Elfyn Evans.

Az élen mindeközben senkitől és semmitől sem zavartatva falta a kilométereket Esapekka Lappi, azonban a verseny hajrájában mégis leverte a víz. A rali utolsó előtti szakaszán Lappi megütötte a Yaris WRC bal hátsó futóművét így kérdéses volt milyen állapotban vághat neki az extra pontokat adó záró szakasznak. Előnye még így is csaknem 40 másodperc volt üldözőivel szemben az utolsó 10 versenykilométerre, de mivel nagyobb baj nem történt, így kényelmes autózással is magabiztosan érkezett célba és szerezte meg pályafutása első és a Toyota Yaris WRC második világbajnoki futamgyőzelmét. A Finn Rali azonban nem csak emiatt különleges, Lappi sikerével az idei szezon hatodik futamgyőztesét köszönthetjük, miközben az utolsó négy futamra a bajnoki címért is rég nem látott parázs csata várható, hiszen Thierry Neuville pontszámban beérte az élen álló Sebastien Ogiert és több győzelmének köszönhetően őt illeti az első hely.

"Elképesztő!" - próbálta egy szóba önteni érzését Lappi célban. "Micsoda rali volt! Hatalmas köszönetet kell mondanom a csapatomnak, amiért ilyen rövid idő alatt ilyen gyors autót építettek nekünk, minden elismerésem az övék. Nincs még sok tapasztalatom, szükségem van még sok-sok kilométerre, de persze arra azért számítottam, hogy hazai környezetben erős lehetek, és az voltam!"

Mivel a záró szakaszon Teemu Suninen hibázott, Elfyn Evans élt a kínálkozó lehetőséggel és nemcsak Suninent, de Haninent is megelőzte amivel szezonbeli második második helyét szerezte meg a DMack abroncsokkal szerelt Fiesta WRC-vel. De mekkora a különbség a két ezüstérem között. Míg Argentínában már az első napon nagy előnyre tett szert az élen, mely az utolsó métereken fogyott el, addig most ellenkező utat járt be, alulról építkezve kapaszkodott egyre feljebb, pénteken a kilencedik helyről indította meg támadását és vasárnap az utolsó métereken előzte meg három tizeddel Juho Hanninent, így a sors némiképp most kárpótolta az elvesztett dél-amerikai futamgyőzelemért.

Juho Hanninen nem repesett az örömtől, amiért hajszállal elmaradt Evans mögött, hamar túllépett rajta, és örülni tudott annak, hogy pályafutása során először VB futamon is dobogóra állhatott. Szintén némi csalódottsággal zárta a versenyt Teemu Suninen, aki végül két apró hibája miatt nem állhatott fel a dobogóra, csak a negyedik helyen zárta a versenyt. Suninen azonban így is káprázatos teljesítményt nyújtott, hiszen pályafutása második WRC versenyén szinte végig harcban volt a győzelemért, ami jó ajánló levél lesz a jövőre nézve, igazából már csak a hajráján kell kicsit javítania, hiszen Lengyelországban és Finnországban is az utolsó métereken vesztett helyezést.

Az idei szezon legkiegyensúlyozottabb versenyzője eddig kétségtelenül Craig Breen, a Citroen ír pilótája a Finn Ralin is hozta a tőle elvárható kötelezőt. Az autó ezúttal nem állt meg alatta, márpedig ebben az esetben idén eddig mindig az ötödik helyet szerezte meg, most sem volt ez másképp és ötödik ötödik helyét könyvelhette el.

Annak ellenére, hogy Thierry Neuville messze elmaradt a várakozásoktól Finnországban a belga nem panaszkodhat, mert bár ezúttal esélye sem volt beleszólni az első öt helyezett közötti harcba, verseny végi hatodik és a Power Stage-en futott harmadik helyének köszönhetően pontszámban nemcsak beérte Sebastien Ogier, de több futamgyőzelmének köszönhetően a holtverseny ellenére őt illeti meg a bajnoki ponttábla első helye.

Dicséret illeti Ott Tanakot is, aki nem csüggedt a pénteki defektje után. A verseny végére feljött az abszolút hetedik helyre és a power stage-en aratott győzelmének köszönhetően ugyanannyi pontot vihet haza, mint Thierry Neuville. Kris Meeke ide szezonja messze elmarad a várakozásoktól, az északír fiú címvédőként, kipihenten érkezett Finnországba, de idén esélye sem volt az élmezőny tempójában autózni. Dani Sordo sem zárja szívébe az idei Neste Ralit, a spanyol fiú a Hyundai csapattal egyetemben igyekszik minél előbb elfelejteni azt, ami Finnországban történt, és már a német aszfaltpályákra koncentrálnak. Mads Östbergnek voltak jó pillanatai, de a futam végi 10. helynél ő is jobbat remélt a verseny rajtja előtt.

Egy osztállyal lejjebb is finn győzelem született, az összkerékhajtással még csak ismerkedő Jari Huttunen mindenkit lefőzött az R5-ös autók között. Eric Camilli a WRC2-ben most nem szerzett pontot, a kategória második helyére így Quentin Gilbert érkezett, a dobogó harmadik fokára Tom Cave állhatott fel.

A Junioroknál Nicolas Ciamon nyerte a Finn Ralit, a megfogyatkozott mezőny második helyén a spanyol Nil Solans zárta a versenyt, Dennis Radström pedig a harmadik helyen ünnepelhetett.

A Neste Rally Finland végeredménye:
1. Esapekka Lappi/Janne Ferm, Toyota Yaris WRC 2:29:26.9
2. Elfyn Evans/Daniel Barritt, Ford Fiesta WRC +36.0
3. Juho Hanninen/Kaj Lindström, Toyota Yaris WRC +36.3
4. Teemu Suninen/Mikko Markkula, Ford Fiesta WRC +1:01.5
5. Craig Breen/Scott Martin, Citroen C3 WRC +1:22.6
6. T. Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 Coupe WRC +1:33.1
7. Ott Tanak/M. Jarveoja, Ford Fiesta WRC +1:53.6
8. Kris Meeke/Paul Nagle, Citroen C3 WRC +3:12.6
9. Dani Sordo/Marc Marti, Hyundai i20 Coupe WRC +4:11.5
10. Mads Östberg/T. Eriksen, Ford Fiesta WRC +4:21.2...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33