l1
l2


 

Tanak és Mikkelsen csata a Német Ralin

Augusztus 19.
Némi meglepetésre két olyan pilóta volt harcban az első helyért a német rali első napján, akiktől nem feltétlenül vártuk, a pénteki nap Ott Tanak és Andreas Mikkelsen párharcát hozta az Német Ralin, de Neuville és Ogier is lőtávolon belül maradt.

A csütörtök délelőtti kötelező teszt után este egy új szuperspeciál szakasszal vette kezdetét az idei német világbajnoki futam. A betonelemekkel kijelölt Saarbrücken-i szakasz nem lett a pilóták kedvence, hiszen nem volt lehetőség a legapróbb hibára sem, melyről például Kris Meeke is tudna mesélni, hiszen a Citroen versenyzője elhullott a nyitószakaszon és rögtön 10 perces hátrányból kezdte a pénteki napot.

De még ennek fényében is óriási bravúr az amit a Skoda cseh versenyzője, Jan Kopecky hajtott végre, aki az R5-ös Skodával a teljes mezőny maga mögé utasította az első gyorsasági szakaszon, a pénteki napot így ő kezdhette meg az összetett első helyről, mögötte Ott Tanak, Craig Breen és Andreas Mikkelsen következtek.

A csütörtöki napból már látszott, hogy mind a mai napig jó egy Sebastien Loeb a háznál, hiszen a kilencszeres világbajnok is részt vett a Citroen felkészülésén a német futamra, aminek hamar megmutatkozott az eredménye, a shakedownon három Citroen férkőzött be az első ötbe, a nyitó szakasz után két C3 WRC-t találtunk az első négybe.

Miközben pénteken mindenki arra készült, hogy Ogier és Neuville csatájától lesz hangos a német rali, a két világbajnoki aspiráns egy kissé a háttérbe vonult és a túlélésre játszott azok után, hogy mindkettejük számára ijesztően indult a nap. Ogier rögtön a napi nyitószakaszon megforgott, Neuville pedig a következőn becsúszott a szőlőbe, de mindketten viszonylag olcsón megúszták, néhány másodpercet veszítettek. A nap Dani Sordo szakaszgyőzelmével indult, amit Ott Tanak majd Andreas Mikkelsen részsikere követett. Mivel Sordo a harmadikon balesetet szenvedett így a másik két szakaszgyőztes, Ott Tanak és Andreas Mikkelsen váltogatta egymást az élen, a déli pihenőre Mikkelsen térhetett vissza a szervízbe az összetett első helyen, mögötte Tanak négy, Ogier pedig kevesebb, mint hat másodperccel következett.

A nap második felére már csak három gyorsasági szakasz maradt hátra, melyből kettőn Ott Tanak volt a leggyorsabb, amivel az észt fiú átvette a vezetést az összetettben a nap végére Mikkelsentől. Úgy tűnt a harmadik helyen Ogier fordulhat, a címvédő azonban a nap végén is megforgott így kénytelen volt átadni a dobogó harmadik fokát legfőbb vetélytársának, Thierry Neuville-nek.

"Nagyon trükkös körülmények voltak ma, különösen délután volt extrém, de összeségében jó napunk volt." - mondta Tanak a nap végén. "Egyszer szerencsénk is volt, az egyik hajtűkanyarban nekicsúsztam a partoldalnak, de nem lett gond belőle. A délutáni gumiválasztásomat sokan nem értették, három esőgumit raktam fel, de én végül elégedett voltam vele hisz itt vagyunk az első helyen. Sok van még hátra, Baumholderen bármi megtörténhet, de bízom benne, hogy a körülmények nem lesznek annyira durvák, mint ma."

Andreas Mikkelsen rápihenhetett a német futamra, hiszen Finnországba nem vitte magával a Citroen, mindez jó hatással lehetett a norvég fiúra, hiszen harmadik versenyén a C3 WRC-vel már a győzelemért harcol. "Természetesen nagyon jó hogy a győzelemért tudunk harcolni." - mondta Mikkelsen. "Délelőtt szerencsére nem volt sok eső, délután viszont zuhogott és az út sok helyen sártengerré változott. A gumiválasztásunk jól sikerült, sok kockázatott kellett vállalnunk, hogy az elejében tudjunk maradni, de az autó fantasztikus, holnap is szoros csatára készülünk, ahol bármi megtörténhet."

Thierry Neuville reggeli kalandja után nehezen kapta el a ritmust, de végül a többiek hibáját kihasználva csak elcsípett egy dobogós helyet a nap végére. "Meccsben vagyunk és ez a legfontosabb." - összegzett Neuville. "Azonban nem ez volt a legjobb napunk, bízom benne, hogy szombaton jobban teljesítünk, bár ez a verseny a rajtól a célig nagyon kemény lesz. Örülök, hogy egy napot letudtunk és sikerült dobogós helyen zárnunk."

Sebastien Ogier esti megforgását követően került Neuville mögé, a belga azonban nem kényelmesedhet bele a harmadik helybe, mert a négyszeres világbajnok hátránya kevesebb, mint három másodperc. Ezt követően egy nagyobb űr következik, Elfyn Evans bő 20 másodperccel követi csapattársát az ötödik helyen, míg a toyotás brigádból Juho Hanninen várhatja a legkedvezőbb helyzetből a folytatást.

A WRC2-ben papírforma szerint érkezik az élen Jan Kopecky, a cseh fiú csütörtöki szakaszgyőzelme után pénteken is beverekedte magát a pontszerzők közé az R5-ös Fabiával, mögötte azonban nagyon közel érkezik csapattársa, Pontus Tidemand és a harmadik helyezett Eric Camilli hátránya sem tetemes.

A Junioroknál két francia versenyző áll az élen, az élről Nicolas Ciamin vághat neki a szombati napnak, Terry Folb szűk félperccel, a német Julius Tannert pedig másfél perccel követi.

A Német Rali állása az 1. nap végén:
1. Ott Tanak/M. Jarveoja, Ford Fiesta WRC 1:07:23.0
2. Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger, Citroen C3 WRC +5.7
3. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 Coupe WRC +28.2
4. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia, Ford Fiesta WRC +30.6
5. Elfyn Evans/Daniel Barritt, Ford Fiesta WRC +52.1
6. Juho Hanninen/Kaj Lindström, Toyota Yaris WRC +1:14.7
7. Craig Breen/Scott Martin, Citroen C3 WRC +1:24.5
8. Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila, Toyota Yaris WRC +1:54.7
9. Hayden Paddon/S. Marshall, Hyundai i20 Coupe WRC +2:29.5
10. Jan Kopecky/Pavel Dresler, Skoda Fabia R5 +3:36.2

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33