l1
l2


 

A Citroen már a Montéra koncentrál

Szeptember 2.
Elengedte az idei évet a Citroen Racing - a franciák a jövőre összpontosítanak és a 2018-as fejlesztésekre helyezik a hangsúlyt. Elsődleges céljuk immár, hogy a szezonnyitó Monte Carlo ralit győztesként zárják, és domináljanak a 2018-as pontvadászatban.

A francia gyártó egy csalódást keltő szezon részese az idei évben mindazok ellenére, hogy a 2016-ban csak néhány rajthoz állással kalkuláltak. Az indok akkor az volt, hogy teljes erőbedobással az új autóra és a 2017-es szezonra gyúrnak, ami végül nem hozta a várt sikereket. Kris Meeke ugyan egy győzelmet bezsebelt, de ez édeskevés ahhoz, hogy a 2017-es konstruktőri tábláról kitűnjön a francia márka - még az újonnan érkező Toyota is a Citroen előtt szerepel tíz teljesített verseny után.

A csapat előtt tehát adott a feladat és több helyen fejlesztéseket kénytelenek eszközölni, ha győzelmeket akarnak szerezni. Yves Matton szerint most kezdődik a készülődés 2018-ra, mely szerint főként a vezethetőségre és a felfüggesztésre terjednek majd ki a drasztikusabb módosítások.

"Mi már vállaltunk néhány kockázatot a fejlesztésekkel." - mondta Matton. "Svédország után egyre jobban kezdtünk figyelni a következő szezonra, és minél látványosabb és érezhetőbb módosításokba nyúltunk bele. Középpontban most már 2018 szerepel.

Természetesen tudjuk jól, hogy az új alkatrészek tesztelésével több a kockázat, de ez az egyetlen módja annak, hogy a lehető legjobban rákészüljünk a jövőre.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33