l1
l2


 

Mikkelsen 2020-ig a Hyundaié

Szeptember 28.
A Hyundai Motorsport hivatalosan is megerősítette hogy hosszabb távon is számol frissen igazolt norvég versenyzőjével, Andreas Mikkelsen az idei év hátralévő része mellett további két évre kötelezte el magát a csapatnál.

Csütörtökön délelőtt történt meg a hivatalos bejelentés a Hyundai Motorsport részéről, mely szerint két éves szerződést írtak alá legfrissebb igazolásukkal, Andreas Mikkelsen-nel. A norvég versenyző az idei hátrelévő megmérettetések mellett tehát 2018-ban és 2019-ben is a Hyundai overálját öltheti magára.

2018-ban a Hyundai i20 Coupe WRC-ben Mikkelsen társ-navigátora, Anders Jaeger lesz a jobb egyes segítség. A csapat elmondása alapján jövőre a jelenlegi versenyzőpárosok, Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul, Dani Sordo/Marc Martí és Hayden Paddon/Seb Marshall is a csapat tagjai lesznek.

Andreas Mikkelsen: "Nagy örömmel tölt el, hogy a Hyundai egy ilyen lehetőséget ajánlott fel nekem, és a következő két évben résztvevője lehetek a Rally Világbajnokságnak. Már most jól érzem magam a csapatban, gyorsan beilleszkedtem úgy érzem, és e világszínvonalú márkánál nem lehet más a célom, mint a legtöbb pont begyűjtése mind versenyzői mind konstruktőri téren. A célomnak a megvalósítását a jövő év első futamán, a Monte Carlo ralin már el szeretném kezdeni.”

Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatvezetője: "Andreas egyike azon versenyzőknek, akik gyorsan be tudnak illeszkedni és egyenes utat tudnak biztosítani a közös együttműködésnek. Néhány alkalommal már ellátogatott az alzenaui gyárba, és e kevés gesztusból is már határozottan látszódik professzionális tudása. Nagy örömmel tudatjuk a mai napon, hogy az elkövetkezendő két évre aláírtuk a szerződést. A tesztek során nagyon odatette magát, és igazán hasznos visszajelzésekkel gazdagodtunk tapasztalatának köszönhetően. A WRC mellett az R5-öt is kipróbálta, mely szintén egy lépéssel előrébb vitt minket. Alig várom az idei három futamát, és a következő két év együttműködését."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33