l1
l2


 

Meeke és a Citroen újra a csúcson

Október 8.
Idei második győzelmét ünnepelhette Kris Meeke a spanyol ralin nyújtott teljesítményének köszönhetően. A Citroen versenyzője két Ford kíséretében állhatott fel a dobogó legfelső fokára – Sebastien Ogier a második helyért járó pontokkal tovább növelte előnyét a ponttáblán, mögötte csapattársa, Ott Tanak érkezik. A Hyundai minden versenyzőjét elveszítette, a Toyota pedig egy negyedik időt könyvelhet el legjobb spanyol eredményként.

Kris Meeke és navigátora, Paul Nagle ünnepelhetett a RallyRACC Catalunya dobogójának legfelső fokán. A Citroen C3 WRC legnagyobb örömére a brit versenyző a szezon második elsőségét zsebelte be a szombaton és vasárnap mutatott aszfaltos teljesítményének köszönhetően. Mögötte másodikként Sebastien Ogier jelentkezett, aki a hétvégi eredményével képes volt növelni előnyét az összetettben azzal a Thierry Neuville-el szemben, aki a nap elején kénytelen volt visszavonulót fújni.

A britnek már szinte szükséges volt ez a győzelem, hogy bizonyítsa akaratát és versenyképességét. Több futamon, főként a murvára hivatkozva nem voltak kedvező idői, sőt, akadnak bőven kiesései is, így a biztos Citroen-es támogatáshoz elengedhetetlen most ez az elsőség. „Nemcsak azt kell nézni, hányszor vagy mélyponton, hanem azt is, hogy onnan hányszor kelsz fel. A karrierem során ezt már többször megtettem, és most újból ünnepelhetek.” – mondta el Meeke.

Sebastien Ogier ugyan győzelemre kiéhezve érkezett a vegyes talajú versenyre, de erejéből ezúttal egy roppant értékes második helyre futotta. Lényegében nem rossz ez a pozíció, hiszen összetettbeli előnyét sikeresen növelni tudta riválisaival szemben, az elsődleges cél pedig ezzel teljesítve.

Malcolm Wilson nemcsak franciájára lehet büszke, hiszen a négyszeres világbajnok mögött észt versenyzője, Ott Tanak következik. Ő egyike volt azon pilótáknak, aki aszfaltra is a murva alapokra épülő sebváltóval érkezett mindkét versenynapon.

A Hyundai szerencsétlensége nem ért véget szombaton Mikkelsen és Sordo búcsújával - Thierry Neuville a hidraulikus problémákon túllépve bízott a vasárnapban, azonban a tizenhatodik szakaszon ő is sziklának ütközött, mely során az i20 oly annyira megsérült, hogy már lehetetlen volt vele folytatni a kilométereket.

Apró öröm az alzenauiak számára talán, hogy a hazai pálya előnyeit élvező Dani Sordo megnyerte az utolsó powerstage részt, egy kicsit kárpótolta ezzel rajongóit, akik bíztak benne a hétvégén.

A WRC2-es kategóriában Teemu Suninen közel egy perces előnyét nem tudta lefaragni Jan Kopecky - a felére képes volt csökkenteni, de a finn versenyző még így is fél perccel nyerte meg kategóriáját cseh versenytársa előtt.

A 2017-es RallyRACC Catalunya végeredménye:
1. Kris Meeke, P.Nagle, Citroen C3 WRC 3:01:21.1
2. Sebastien Ogier, J.Ingrassia, Ford Fiesta WRC +28.0
3. Ott Tanak, M.Jarveoja, Ford Fiesta WRC +33.0
4. Juho Hanninen, K.Lindstrom, Toyota Yaris WRC +54.1
5. Mads Ostberg, T.Eriksen, Ford Fiesta WRC +2:26.2
6. Stephane Lefebvre, G.Moreau, Citroen C3 WRC +2:43.0
7. Elfyn Evans, D.Barritt, Ford Fiesta WRC +4:37.4
8. Teemu Suninen, M.Markkula, Ford Fiesta R5 +8:22.7
9. Jan Kopecky, P.Dresler, Skoda Fabia R5 +8:54.5
10. Ole-Christian Veiby, S.R. Skjaermoen, Skoda Fabia R5 9:04.8...

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33