l1
l2


 

Neuville: "Jó kis szezon az idei"

November 3.
Thierry Neuville a világbajnokság utolsó előtti futamán még matematikailag esélyes volt a bajnoki címre, és bér a Wales rali második helyét megcsípte, és a powerstage öt pontját is bezsebelte, ez sem volt elég a remények életben tartására, azonban a bajnoki ezüst is szépen csillog

Thierry, apait-anyait beleadtál a powerstage-n

Neuville: Pontosan így történt! Nem ez volt az első alkalom, hogy amit csak lehetett, megtettünk a legjobb eredmény érdekében. A hétvégét egyébként nagyon rosszul kezdtük, az első szakaszon kisebb hibák is becsúsztak, de utána megpróbáltuk megrázni magunkat, és egészen jól alakult, hiszen másodikként érhettünk célba. Titkon azért bíztunk abban, hogy számunkra kedvezően alakulnak a dolgok, és az utolsó futamra hagyjuk a bajnoki cím eldöntését. A csapattal együtt mindent megtettünk, de Seb eredménye nagyon jól alakult, hogy megvédje az elsőségét. Gratulálok Seb, nagy küzdelem volt! Nem tudni, hogy a második vagy a harmadik hely lesz a miénk az év végén, mindezek ellenére már most azt mondhatom, hogy egy igazán jó kis szezon az idei. Összességében elégedettek vagyunk.

A csata folytatódik 2018-ban?

Neuville: "Ugyanazzal a csapattal és ugyanazzal az autóval leszek ott a rajtnál. A srácok közül néhányan még várnak döntésekre, de szerintem még ha más csapattal is, azért mindenki keményen meg fog harcolni a pontokért.

Most teljes erővel Ausztráliára gondolsz?

Neuville: Sok pilótának van még célja az ausztrál futamon. Ott (Tanak) és én az összetettbeli második helyért fogunk küzdeni, mindezek mellett pedig örülnék egy futamgyőzelemnek is. Igyekszem majd mindent beleadni, de nem lesz könnyű a második rajtpozícióból dominálni. Voltak azonban már pozitív példák murvás kedvezőtlennek tűnő rajthelyekről. Bízom egy dobogós helyben.

Nicolas, jó eredménynek gondolod?

Nicolas Gilsoul (Thierry Neuville navigátora): Igen, ez egy fantasztikus rali volt, és eddig szerintem ez volt a legkeményebb menetünk – még akkor is, ha most nem tudtunk nyerni. Egy nagyon nehéz és igényes hétvégén vagyunk túl. Pénteken kezdtem elveszíteni a hangomat, így szombaton kicsit erőltetnem kellett. Thierry megértett szerencsére, így hátrányunk nem feltétlen adódott belőle. összeségében boldog vagyok a teljesítményünkkel és az eredménnyel.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33