l1
l2


 

Vincze Ferenc első bajnoki győzelmét aratta az Eger Rallyn

November 5.
Vincze Ferenc elsőségével zárult az Országos Rally Bajnokság idei utolsó állomása. Az Eger rali legjobbja több mint tíz másodperccel előzte meg hétvégi nagy vetélytársát, Turán Frigyest. A dobogó harmadik fokára Ranga Péter érkezett, aki debütálásként nem is kívánhatott volna jobb eredményt Skodájával.

Vincze Ferenc a szombat délutáni dominancia után a vasárnapi szakaszokon sem feltétlen szeretett volna alább adni, és ezek a számítások nagyjából a tervek szerint alakultak a Skodás versenyzőnek. Ugyan a zárónapon egy lassítót elvitt, és még akadt egy gumis kalamajkája a nap folyamán, de összességében magabiztosan meg tudta őrizni előnyét, és életében először összetettbeli futamgyőztesként ünnepelhetett a sikeresen megtett versenykilométereket követően.

A dobogó második helyére szintén egy olyan versenyző érkezett, aki végig kitartott a győzelemhez közeli pozícióhoz. Versenytársához hasonlóan Turán Frigyes is összetűzésbe került a nap folyamán egy lassítóval – a tizenegyedik, verpeléti részen egy kis időt sikerült ugyan bent hagynia emiatt, de szerencséjére legyen mondva, ez az idején nem látszódott meg, és továbbra is sikeresen őrizhette Fordjával a dobogó középső fokát. Frici a futam végeztél sportszerűen gratulált Vinczének, ami igazán tiszteletre méltó gesztus.

A harmadik helyre élete első egri kilométereit teljesítő Ranga Péter érkezett egy Fabia R5-össel. A pécsi fiú a napot egy defekttel kezdte meg a reggeli etapon, azonban a tartalék gumi hozta a formáját – több mint fél perccel sikeresen megcsípte a dobogó legalsó fokát a mögötte összetettben negyedik helyen érkező ifjabb Kiss Lászlóval szemben. Ötödikként Kazár Miklós érkezett, míg a hatodik pozíciót ifjabb Ranga László kaparintotta meg.

Az ORB kétkerekesei között Halmos Gábor bizonyult a leggyorsabbnak az E36-os BMW-vel Schubert István Peugeot 208-asa előtt.

Az ORC mezőnyében Gyarmati Ariel aratta le a babérokat – a Mitsubishi-s versenyző Órai Balázst utasította maga mögé, több mint egy perccel.

A 2017-es Eger rali végeredménye:

  1. Vincze Ferenc/Bazsó Attila – Skoda Fabia R5 1:05:44.6
  2. Turán Frigyes/Farnadi Ágnes – Ford Fiesta R5 +13.9
  3. Ranga Péter/Szőke Tamás – Skoda Fabia R5 +38.1
  4. ifj.Kiss László/Kissné Varga Zs. – Ford Fiesta R5 +1:14.0
  5. Kazár Miklós/Ferencz Ramón – Ford Fiesta R5 +1:19.9
  6. ifj.Ranga László/Tóth Imre – Skoda Fabia R5 +1:42.4
  7. Bodolai László/Popovics László – Ford Fiesta R5 +2:11.4
  8. Trencsényi József/Verba Gábor – Skoda Fabia R5 +3:02.4
  9. Ollé Sándor/Tóth Zsolt – Skoda Fabia R5 +3:03.5
  10. Lovász Pál/Kürti Tamás – Hyundai i20 R5 +3:05.9

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33