l1
l2


 

Sainz őrzi megnyugtató előnyét az élen

Január 15.
Carlos Sainz sikeresen megtartotta egy órás előnyét a közel ötszáz kilométeres vasárnapi táv után. A Peugeot versenyzője csak az ötödik időt csípte el, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy a hétfői kényszer pihenőnapot az élről várja. Stephane Peterhansel a leggyorsabb időt szerezte meg, ám összetettben még mindig Al-Attiyah mögött toporog a dobogó legalsó fokán.

A szombati felfüggesztés gondok után vasárnap Stephane Peterhansel újból a régi formájában tudhatta le az Uyuni és Tupiza közötti közel ötszáz kilométeres versenytávot, megszerezve ezzel idei második szakaszgyőzelmét. Talán a nagy táv miatt pontosan azt várnánk, hogy kicsit szellősebben érnek majd be a célba a résztvevők, de a Peugeot ezt is megcáfolta – Sainz mögött mindössze 49 másodperces hátránnyal érkezett a csapattárs, Cyril Despres, aki egyébként az előző napok szerencsétlenségei miatt még mindig 45 órás hátránnyal küzd.

A két Peugeot mögött Nasser Al-Attiyah jelentkezett a harmadik helyre. A katari Toyotás szintén nem hagyott nagy teret a konkurenciának, hiszen Peterhanselhez képest csupán két perccel volt lassabb. A negyedik helyre egészen sokáig Carlos Sainz volt egyébként az esélyes, de érkezett az a Bernhard Ten Brinke, aki a spanyolt egy hellyel, azaz ötödikre hátrébb tessékelte. A Toyotás versenyző nem aprózta el Sainz megelőzését – egy határozottnak mondható két percet adott versenytársának.

A dobogós helyeket figyelembe véve nem történt változás az előző naphoz képest – Carlos Sainz továbbra is az élen egy kicsivel több, mint egy órás vezetéssel. A második helyen Nasser Al-Attiyah érkezik a Toyotával, míg harmadikként Stephane Peterhansel érkezik. A katari és a francia között igazán parázs küzdelem ígérkezik, hiszen a szombati kilenc perchez képest vasárnap estére hét perc maradt a különbség.

A Dakar 2018 állása a nyolcadik versenynap után:
1.Carlos Sainz, Peugeot, 27:04:00
2.Nasser Al-Attiyah, Toyota, +1:06:37
3.Stephane Peterhansel, Peugeot +1:13:42
4.Bernhard Ten Brinke, Toyota +1:23:00
5.Giniel De Villiers, Toyota +1:37:09
6.Jakub Przygonski, Mini/BMW +2:28:36
7.Martin Prokop, Ford +2:43:30
8.SK Al Qassimi, Peugeot +2:55:42
9.Peter Van Merksteijn, Toyota +4:59:41

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33