l1
l2


+

 

Svédországban elkezdk a Juniorok is

Február 14.
A nagyok és a WRC2 után Svédországban bemutatkozik az utánpótlás mezőnye is, a Junior VB-n idén is R2-es Fiestákkal és Pirelli abroncsokkal vívnak meg egymással a jövő reménységei a bajnoki címért és egy WRC2-es szezonért.

Az öt fordulóból álló junior világbajnoki sorozat a hétvégi svéd rali keretében kezdődik el. A gumis gyártó, a Pirelli vállalata az idei szezonban a fiatalokra helyezte a hangsúlyt – számukra jelentkeztek abroncskínálattal, bízva abban, hogy az M-Sport által felkínált és felkészített R2T-s Fiestákban felfedeződnek majd a jövő bajnokai. Aki az év végén a kategória győztese lesz, az nemcsak egy serleggel gazdagodik, hanem egy 2019-es szerepléssel is. A jutalom a WRC2-es kategórián belüli rajthoz állás egy Fiesta R5-össel és teljes háttérbeli támogatottsággal.

A JWRC SZEREPLŐI: Egy erős mezőny 15 szereplővel (1989. után születettek), akik a világ 12 országából érkeztek

Umberto Accornero: Olasz származású, aki a briteknél kezdte el versenyzési karrierjét. Svédország kimarad ugyan számára, de a Korzika ralin rajthoz fog állni.

Emil Bergkvist: A svéd 2015-ben már elnyerte az európa bajnokság legjobb junior versenyzőjének címét, most két WRC2-es szezon után visszatér az R2-esekhez. Segítségére a jobbján az az Ola Floene lesz, aki korábban Andreas Mikkelsen és Mads Ostberg navigátora volt.

Luca Bottarelli: A 20 éves versenyzőt az ACI Team Italia támogatja. "Azt hiszem, ez egy nagyon jó lehetőség, hogy gyarapítsam a tapasztalataimat."

Theo Chalal: Három francia résztvevő közül ő az egyik, aki Sebastien Ogier mintájára szeretne haladni a ranglétrán – ötszörös világbajnokunk is a JWRC-ben kategóriában kezdte, majd a juniorok legjobbjaként figyeltek fel rá.

Callum Devine: 2017-ben a briteknél a junior kategória győztese lett. „Vannak olyan srácok, akiknek sokkal több tapasztalata van, mint nekünk, de ha a ritmust fel tudjuk venni a többiekkel, már boldogok leszünk.”

Emilio Fernandez: Chiléből érkezik, így a svéd rali egy éles ellentétben áll azzal, amit megszokott, de jól ismeri a Fiesta R2T-t.

Terry Folb: Az egyik legtapasztaltabb résztvevő, Sebastien Loeb pártfogoltja. Tavaly harmadik lett a juniorok között.

Jean-Baptiste Franceschi: 2017-es francia junior bajnok, és elnyerte az Equipe de France díjat is, amely korábban Ogier és Loeb pályafutását is elindította.

David Holder: Új-Zéland 2016-os bajnoka, aki bízik abban, hogy Hayden Paddon nyomdokaiba tud majd lépni.

Enrico Oldrati: Apukája és nagybátyja egyaránt részt vesznek az olaszok rali bajnokságában, Enrico azonban még csak decemberben, a Monza show-n debütált otthonában.

Denis Radstrom: Svéd versenyző, aki egyenesen Torsby-ból származik, így bizakodva tekint az évad első kilométereire.

Ralfs Sirmacis: Lett versenyző, aki 2015-ben Emil Bergkvist mögött végzett a junior kategóriában, illetve az ezt követő évben három összetettbeli EB győzelem is kapcsolódik a nevéhez. Ralfs várhatóan Korzikán kezd.

Julius Tannert: Opel Adam Kupa német győztese 2015-ben, majd európai szintre lépett, tavaly óta pedig a JWRC szereplője. Kategóriáját hazájában, a német futamon meg is nyerte 2017-ben.

Ken Torn: Az észtek R2-es kategóriájának a bajnoka. Navigátora az a Kuldar Sikk, aki korábban Ott Tanak-nak diktálta a kanyarokat, amikor még a Toyota jelenlegi versenyzője a Pirelli Star Driver program részese volt.

Tom Williams: A legendás Richard Burns keresztfia, aki 2001-ben a Pirellivel volt világbajnok. Még csak 19 éves, de tavaly már a második helyet csípte el a brit bajnokságban.

A SZABÁLYOK: A JWRC versenyzők 22 gumiabroncsot használhatnak az esemény ideje alatt, külön elosztással a shakedown-on.

Terenzio Testoni, a Pirelli vállalat rally tevékenységvezetője: "A Junior Világbajnokságnak nyújtott támogatásunk tökéletesen illeszkedik vállalatunk filozófiájához. Támogatjuk a fiatal versenyzőket, és biztosítani szeretnénk számukra egy ugródeszkát, hogy elérhessék áhított céljukat. Az út nem lesz ismeretlen nekünk, hiszen olyan nagy nevek kerültek ki tőlünk, mint Craig Breen, Elfyn Evans, Hayden Paddon vagy éppen Ott Tanak, akik a Pirelli Sztárversenyző Programjának vagy éppen a WRC Akadémiának a részesei lehettek.”

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33