l1
l2


+

 

Wirtmann dobogóval kezdett

Március 19.
Technikás pályákon, nagyon jó mezőnnyel vette kezdetét az idei historic rali-Európa-bajnokság, a spanyolországi Costa Brava Ralin. Wirtmann Ferenc és Kerekes József a D csoport és a D3-as kategória második helyét szerezte meg Ford Escort MkII-essel, így a bajnokságban is a második helyen állnak. 

Magyar siker született csapat értékelésben is, ahol a Wirtmann-Kerekes és a Mekler-Mekler párosok alkotta Scuderia Coppa Amici nyert. 

„Nagyon jó, de nagyon fárasztó verseny volt - mondta Wirtmann Ferenc. - Körülbelül 7800 kanyar volt a pályákon, összesen három, száz méternél hosszabb egyenessel. Kerekes Joti mondta, hogy az itinerben oldalak teltek el anélkül, hogy egyenest írtunk volna. Az utak jó minőségűek, de a váltót és a difit így is nagyon igénybe veszik. A végére nekünk is meghibásodott a difink, az utolsó gyorsokon vissza is kellett vennünk. 

Szenzációsan jó volt a mezőny. Összesen 172-e indultunk, ebben voltak az Eb, a spanyol bajnokság, a legend és a regularity résztvevői is. Az Eb-n még talán soha sem versenyeztünk ilyen erős mezőnyben. D csoportban a helybéli Jesús Ferreirótól kaptunk ki, aki a miénkhez hasonló Escorttal versenyzett, nyilván ezekre a pályákra építették, de ördögien gyorsan ment. Összesen hat Escort indult az Eb mezőnyben, amiből mi voltunk a második legeredményesebbek. 

A gátlónk nem volt igazán ezekre a pályákra való, rendeltünk újat ugyan, de nem érkezett meg a versenyre. Talán jobb is így, ha keményebb gátlónk van és gyorsabban tudunk menni, akkor nem hat, hanem csak négy perccel kapunk ki, ami nem változtatott volna semmin. 

Egy kalandunk volt az éjszakai szakaszon, ahol valakinek vagy a motorja vagy a váltója robbant fel, de tele volt olajjal a pálya. Először csak vízfoltot láttam, de gyanúsan sötét volt. Egy picit el is emeltem a lábam a gázról, ez volt a szerencsénk, mert a következő pillanatban már forogtunk. Éppen elkerültük a szalagkorlátot és sikerült jól kijönnünk belőle, de csak a szerencsének köszönhetjük. 

Mekler Laciék is jól mentek, aminek köszönhetően megnyertük a csapatversenyt. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Spanyolországban egy magyar csapat volt a legeredményesebb. 

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI:

Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

2008. C korcsoport magyar bajnok
2009. C korcsoport magyar bajnok
2010. C korcsoport magyar bajnok
2011. C korcsoport magyar bajnok
2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok
2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4. 
2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2. 
2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33