l1
l2


+

 

Népes mezőnnyel indul Egerben a Magyar Bajnokság

Március 20.
Egészen bíztató nevezési listával várhatjuk az országos rali bajnokság szezonnyitóját. Az Eger ralin az ORB és ORC mezőnye mellé szép számban csatlakoznak Historic-os és Rallye2-es résztvevők is, R5-ös autóból várhatóan tizenöt lesz ott a pénteki rajtnál, összességében pedig közel kétszázan vágnak neki a küzdelmeknek.

Szinte már csak órák kérdése, és elrajtol a 2018-as magyar rali bajnokság első megmérettetése. Az Eger ralit ugyan novemberben emlegettük, hiszen az előző szezonban az évzáró állomás szerepét töltötte be, ezúttal azonban visszatérünk a megszokáshoz, és a heves megyei székhely indítja útjára a ralisok harcait.

Magyarország királykategóriás fenevadjai, azaz az R5-ösök között igazán parázs küzdelmek ígérkeznek, hiszen több, mint egy tucatnyi versenyző választotta e kategóriát. A 2017-es felvonás győztese, Vincze Ferenc sem marad távol a már-már ikonikusnak számító gyorsasági szakaszoktól - az S-Motorsport pártfogoltja továbbra is a Skoda Fabia-val küzdhet az értékes időeredményekért. Rajta kívül még jó páran döntöttek a cseh fejlesztés mellett - Ollé Sándor, Trencsényi József, Balogh Jani, Kazár Miklós és Osváth Péter is hasonló típussal vág neki március utolsó teljes hétvégéjének.

A hat Skoda mellé érkezik két Hyundai i20 R5-ös, melyet a Korda Racing színeiben Velenczei Ádám irányíthat, illetve rajta kívül az alzenaui fejlesztést még Lovász Pál viheti táncba. A Fordosok eggyel lesznek többen, mint a csehek. Fiestával várja a rajtot Turán Frigyes, ifjabb Kiss László, Marozsi Zsolt, Kovács Antal, Lencse Zoltán, Bodolai László és Hadik András. Közülük az elmúlt hétvégén már többen is próbáltak ráhangolódni a versenyzés élményére – Bodolai és Hadik például az osztrákoknál ért el sikereket, míg Lencse Zoltánt vagy éppen Marozsi Zsoltot az orfűi pályákon láthattuk.

A Credobus Eger Rallye nevezési listái

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33