l1
l2


+

 

Botka Szakaszgyőzelemmel kezdte a szezont!

Március 23.
A mesés szépségű szigeten megrendezett Azores Airlines Rallye-val indult a 2018-as Európa-bajnoki sorozat. A csapat kalandosan ért ki a futamra, de a szenzációs részeredmény, hogy szakaszgyőzelmet szereztek, a kiutazás nehézségeit is feledteti. A City Show-n második, az első gyorsasági szakaszon pedig történelminek számító első időt autózott a páros és a technikai gondok ellenére is a leggyorsabb magyarként zárták az első versenynapot Dávidék!

Negyedszer vágott neki az Azori-szigeteken zajló futamnak Botka Dávid és csapata. Kicsit nehezen indult verseny, hiszen a szervizcsapat nem ért ki a vasárnapra, útközben balesetet szenvedtek a fiúk a mikrobusszal, de szerencsére egyikőjük sem sérült meg, egy nap csúszással értek ki Ponta Delgadába. "A hétfői tesztet Márkkal a csapat nélkül csináltuk meg. Mentünk 3-4 alkalommal, jól éreztük magunkat, jók voltak a beállításaink, de sajnos el kezdett melegedni a kocsi. Ventillátort cseréltünk, azt gondoltuk, hogy azzal meg is oldottuk a problémánkat." - kezdte a beszámolóját Dávid.

A verseny már szerdán este kezdődött egy impozáns rajtceremóniával a város főterén, majd onnan rajtoltak el a párosok egy városi szakaszra, egy úgynevezett City Show-ra, amit élőben közvetített a portugál televízió. „A macskakövön a zárt mintás murva gumikkal sikerült abszolút második időt mennünk Alexey Lukyanuk után. Ennek már nem tudtunk felhőtlenül örülni, mert közben kiderült, hogy folyamatosan melegszik az autó, tolja ki magából a vizet az olajtartályba."

Csütörtökön délelőtt tartották meg a shakedown-t és azt követően a kvalifikációt az EB szabályainak megfelelően. A 35 R5-ös autó közül a 16. helyen végzett a Botka-Mesterházi páros, ami kezdésnek nem nevezhető rossznak. "Így pont kikerültünk a rajtsorrend választásból, ahol az első tizenöt időt elért autó fordított sorrendben választ. Örültünk, hogy nem mi lettünk azok, akiknek söpörni kell az utat a többiek előtt."

Délután három gyorsasági szakasszal kezdődött el az igazi rallye. Az első egy rövid, vegyes talajú pálya volt, ahol sikerült a párosnak az abszolút legjobb időt autóznia! "Nagyon boldog voltam, amikor láttam, hogy az előttünk induló nagymenők közül mindenkinek rosszabb az ideje a miénknél." - mondta büszkén a pilóta – „Nem akarok évszámokba temetkezni, de biztos vagyok benne, hogy régen volt már olyan, hogy magyar induló abszolút szakaszgyőzelmet szerzett EB futamon! Még akkor is, ha ez egy viszonylag rövid gyorsasági szakaszon sikerült nekünk. Azt hiszem, erre tényleg büszkék lehetünk!”

Egy hosszabb gyors következett, a csapat félt tőle, hogy a melegedés újra előjön, folyamatosan a vízhőfokot nézték. "Sajnos a gyors közepénél elindult a vízhőfok felfelé. Szóltam Márknak, hogy kapcsolja le a versenyprogramot. Mentünk így 6-7 kilométert, majd mikor újra visszahűlt, akkor felkapcsoltam és a szakasz végéig már kibírta túlmelegedés nélkül." A következő gyorsasági szintén egy rövid pálya volt, egy murvás arénában, szinkronban két autó indult egyszerre. Itt nyolcadik idő sikerült elérnie a duónak. „Pedig itt is többször néztük közben a vízhőfokot, és vártuk, hogy beérjünk végre a szervizbe, hátha meg tudjuk javítani." - mesélte tovább a nap eseményeit Dávid. "Termosztátot cseréltünk, reméljük, hogy ez megoldja a problémánkat. Nagyon bízom benne, hogy nem a motorunknak van hibája. Jól érezzük magunkat, jó lenne gondmentesen menni a saját tempónkat."

Párosunk a 14. helyen áll az első versenynap után. Pénteken két 7 kilométeres szakaszt és egy 23 kilométerest kell kétszer teljesítenie a népes mezőnynek, ahol sok nemzet bajnoka mellett szép számmal megtalálhatóak 'vérszomjas' fiatal pilóták, akik nagyon nyomják a gázpedált.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33