l1
l2


+

 

Harmadik győzelmére hajt a Ford

Április 3.
Remek formában érkezik Korzikára az M-Sport Ford. A címvédő idén három futamból két győzelmet aratott, amit a francia futamon szeretnének tovább növelni. Sebastien Ogier különösen motivált hazai pályán, de Elfyn Evans újdonsült navigátorával és Bryan Bouffier is szeretne pontokkal gyarapodni a hétvégén.

A kőkemény mexikói körülmények után az M-Sport pár napra a készülődés reményében visszavonult – ám most nem szigetországi központjában töltött el pár napot, hanem Indianapolisban egy szél csatornában, ahol az EcoBoost meghajtású Ford Fiesta WRC aerodinamikai elemeit újból elemzés alá vetették a mérnökök. Fokozott figyelmet fordítva az év első tiszta aszfaltversenyére, a csapat a múlt héten egy átfogó korzikai tesztet végzett el - meghatározott célokat kitűzve maguk elé, hogy Sebastien Ogier, Elfyn Evans és a visszatérő Bryan Bouffier leginkább felkészüljenek az előttük álló kihívásokra. A tervek alapján öt napot töltöttek volna el a srácok a Fiestában, azonban a télies időjárás újbóli beköszönte miatt közös döntés alapján inkább egy nappal kevesebbet autóztak felkészülés gyanánt, és visszavonulót fújtak, hogy a központban azon az egy napon elméletben átbeszéljék a történéseket. Ez nem szegi kedvét a bandának, és bizakodva, győzelemre éhezve várják az M-Sport versenyzői a tízezer kanyar futamát.

TOUR DE CORSE – A TÍZEZER KANYAR RALIJA
Nem nehéz kitalálni, miért kapta e szép számmal rendelkező jelzőt a korzikai futam. Szűk utak vezetnek keresztül a sziget hegyvonulatain – mely nemcsak az esemény különlegessége, hanem a világbajnokság naptárának egyik ikonikus állomását is jelenti a sziget. Egyértelművé válik ezáltal, hogy nemcsak a versenyképességen múlik a siker, hanem határozottan a fizikai állóképességnek is fontos szerepe lesz április 5-8. között. Az idei útvonal jelentősen frissült, de a pályakijelölések megtartják a hagyományos kihívásokat - 333,48 versenykilométer, mely 12 gyorsaságira lesz leosztva. Az előző évi menetrendhez képest nagyjából a szakaszok kétharmada eltér, de a keskeny utak, a teljesen aszfalt felület és a lélegzetelállító tájak mind megmaradnak.

Az esemény pénteken kezdődik két körben, három szakasszal, Bastia városától délnyugatra. Szombat a leghosszabb nap lesz - 136,90 kilométert tesz ki, amely egészen északra, a Cap Corse-ig nyúlik el, mielőtt nyugatra, a L'Ile Rousse felé vennék a srácok az irányt. Vasárnap ugyan az utolsó nap, de mindezek ellenére kemény lesz - rögtön egy 55,17 kilométeres gyorssal hangolódnak az utolsó hajrára reggel a párosok, és Ajaccio tengerparti városában a Place du Diamant ad helyet majd az ünnepélyes befejezésnek.

Az állóképesség és a teljesítményre való törekvés még nem minden – a korzikai siker több tényezőből tevődik össze. Fontos a gumiabroncs pontos megválasztása, és az itinerek szinte tökéletes elkészítése, hiszen kanyart kanyar követ minden egyes versenynapon. Ha a párosok mindent megtesznek, egy plusz dolog még azonban ott lapulhat a tarsolyban, mely megtréfálhatja a helyzetet – ez pedig nem más, mint maga az időjárás.

MALCOLM WILSON – A CSAPATFŐNÖK
Sebastien Ogier és Julien Ingrassia a versenyzői, illetve a navigátori táblán egy szolid négy pontos előnnyel várják a sorozat negyedik rajtját, azonban a márkának sincs minden veszve – az M-Sport a konstruktőri bajnokság második helyezettje, és csupán tizenkét ponttal marad el az élen álló Hyundai-tól.

A verseny kemény lesz, de a csapatvezető, Malcolm Wilson tudja, hogy fiai képeses egy erős teljesítményre Korzikán is.

Wilson: "Az első három versenyből származó két győzelem miatt a szezon eljutott egy másik fantasztikus kezdetig és reméljük, hogy ez hétvégén Korzikán folytatódik. Sebastien, Elfyn és Bryan tényleg élvezik ezt az eseményt, és mindegyiküknek van néhány lenyűgöző eredménye a szigetről. Kíváncsian várom, hogy az előzetes reményekből mit sikerül megvalósítaniuk.

A bajnokság elsője, Sebastien pontosan ott van, ahol lennie kell, és jó helyzetben van, hogy reménykedjen egy határozott eredményben. Elfyn és Bryan rajtpozíciója hátrányos helyzetbe hozhatja őket, de tudom, hogy mindketten éhesek egy erős eredményre.

A verseny vad lesz, de tettünk lépéseket a sikerhez, így a hétvégén egy erőteljes teljesítményben bízunk."

SEBASTIEN OGIER ÉS JULIEN INGRASSIA – A BAJNOKSÁG ÉLLOVASAI
Sebastien Ogier és Julien Ingrassia jó helyzetben vannak ahhoz, hogy eséllyel pályázzanak az év harmadik győzelmére a hétvégi Korzika Ralin – az élen állnak, és aszfalton kifejezetten előny lehet az első helyről való rajt. Négy alkalommal már volt szerencséje a francia duónak a szigeten rajthoz állni, és 2016-ban sikeresen biztosították a győzelmet, melyet április 8-án újból át szeretnének élni.

Rajthoz állások száma: 4
Legjobb eredmény: 1. (2016)

Ogier: "Nagyon jól indult az idei szezon - három versenyen két győzelem az eddigi mérlegünk. Nagyszerűen haladunk előre, és nem titok, hogy aszfalton is nyerni szeretnénk.

Monte-Carlo-ban számos vegyes körülménnyel találtuk szembe magunkat, a Tour de Corse viszont az év első teljesen aszfalt eseménye és most úgy érzem, jó lesz visszatérni erre a felületre. Mindannyian tudjuk, hogy nehéz verseny lesz, de a múlt héten elvégeztünk egy jó tesztet, ami bizakodásra ad okot.

Franciaként mindig is motivált a jó szereplés a Korzika Ralin. Sok szakasz ebben az évben új lesz, de nem veszít jelentőségéből az esemény - továbbra is a tízezer kanyar ralijaként gondolunk rá. A technikás pályákra elengedhetetlen a tökéletes itiner és a kiváló koncentráció. Egy gyönyörű sziget, melyre mindig szívesen térünk vissza, már csak azért is, mert hazai futamnak számít."

ELFYN EVANS ÉS PHIL MILLS – IDEIGLENESEN ÚJ FELÁLLÁS
Daniel Barritt a mexikói eset után kicsit regerálódna még az orvosok tanácsára,így helyére Elfyn Evans mellé egy új társ érkezik - a 2003-as év világbajnok navigátora, Phil Mills segíti a walesi srácot Korzika útjain. Tizenhárom futamgyőzelmmel a neve mellett Mills minden bizonnyal hasznos segítségére lesz Evans-nek, és egyértelműen jó időt szeretne kipréselni pilótájából. Evans második helyet szerzett a Tour de Corse-n 2015-ben, 2016-ban pedig megnyerte a WRC 2 kategóriát, így abszolút sikerre éhezve áll oda az április 5-ei rajthoz.

Rajthoz állások száma: 3
Legjobb eredmény: 2. (2015)

Evans: "Ez egy olyan esemény, amit nagyon élveztem a múltban, és arra törekszünk, hogy e sorozatot hétvégén ne szakítsuk meg. A sebességünk nem rossz, de a sikeres kezdést még nem tudtuk le az évben, és ez egy olyan dolog, amit eltökélt szándékom javítani Korzikán.

Nem lesz könnyű Dan nélkül, de a legfontosabb, hogy felépüljön az év hátralévő eseményeire. Phil lépett be a helyére, és remélem, hogy jó eredményre tudunk szert tenni.

Az idei menetrendnek sok új szakasza van, de ettől függetlenül komoly technikai kihívást jelent, amit egyébként kedvelek. A gyorsok között sok különbség van - néhány meglepően sima, de vannak olyanok is, amelyek tipikusan korzikaiak, a hegyeken keresztül vezetnek. A hétvége annak sikerül a legjobban, aki gyorsan képes alkalmazkodni a feltételekhez, melyre egyértelműen törekedni fogunk mi is.

Meglehetősen késői rajtpozícióval rendelkezünk, ami komoly hátrányt jelenthet, és még idő is kell nekünk ahhoz, hogy megszokjuk egymást az autóban. Mindezek ellenére pozitívak vagyunk, várjuk a rajtot!

BRYAN BOUFFIER ÉS XAVIER PANSERI – EGY SIKERES VISSZATÉRÉS REMÉNYE
Örömmel tölti el a francia párost egy újbóli M-Sportos együttműködés a Korzika Rali keretében. A Monte-Carlo-ban történt debütálás után Bouffier bízik abban, hogy navigátorával egy szép eredményre tehetnek szert hazai talajon.

Hétszer már volt szerencséjük a Tour de Corse eseményéhez, 2013-ban pedig az Európa Bajnokság egyik állomásaként került megrendezésre a sziget futama, melyen nem találtak legyőzőre.

Rajthoz állások száma: 7
WRC rajthoz állások száma: 3
Legjobb eredmény: 1. (2013)
Legjobb WRC eredmény: 8. (2015)

Bouffier: "Régóta az egyik kedvenc futamom a Korzika Rali, melyet minden évben örömmel várok. Az utak csodálatosak, ahogy maga a sziget, és az ott élők is.

Az elmúlt héten sikeres tesztet bonyolítottunk le, és abszolút kellemes volt az autó egyensúlya. A csapattal együttműködve sikerült megtalálni néhány jó beállítást a hétvégére, és remélem, hogy a kemény munka megmutatkozik majd eredményben.

Minden alkalommal, amikor visszatérek a világbajnokságra, érzem és tudom, hogy a szint rendkívül magas, de ebben az évben a verseny erősebb, mint valaha, és nagyon sok jó pilóta van, aki esélyes lehet a győzelemre. Célunk egy hibamentes hétvége lesz, és bízunk benne, hogy a csapatnak hasznos pontokkal tudunk majd szolgálni."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33