l1
l2


+

 

Kazár Miklós: "Az extra motivációm elvihet a sikerig"

Április 27.
Futamgyőzelemmel szeretné emlékezetessé tenni hazai versenyét, a Miskolc Rallye-t a Pro Racers párosa

A 2018-as idény ezúttal Miskolcon folytatódik a magyar rallyesport számára, így a korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós és navigátora, Tóth Zsolt a hétvégi hazai futamon folytathatja a szereplését. A Pro Racers versenyzője elmondta, Egerben visszatértek az elitbe, és az összetettben második helyen álló párosuk amellett, hogy győzelemre tör a Miskolc Rallye-n, az a lényeg a számukra, hogy komolyan, de lazán tudjanak versenyezni, és ne görcsöljenek a minél jobb szereplés érdekében. A Skoda Fabia R5-ös jól vizsgázott a teszteken, és úgy tűnik, a beállítások terén is jó irányba mentek el.

A négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós már tavaly is megmutatta, számára a hazai verseny a lehető legtöbbet jelent. Akkori, szerényebb képességű autójával is remek teljesítményt nyújtva megnyerte a verseny prológját, majd az első nap végére harcban volt a dobogós helyekért, ám végül az előjövő technikai gondok miatt végül meg kellett elégednie az abszolút ötödik hellyel. Kazár Miklós nem titkolja, idén biztos nem elégszik meg ennyivel. Új navigátorával, Tóth Zsolttal a lehető legalaposabban felkészült, kétszer is teszteltek hasonló útviszonyok között, mint amilyenen a hétvégi versenyt rendezik majd, így a Skoda Fabia R5-ös a lehető legjobb beállításokkal várja, hogy a Pro Racers kettőse elrajtoljon Miskolcon.

- Számunkra most az a legfontosabb, hogy hibátlanul, és a lehető leggyorsabban teljesítsük a hazai versenyemet, amelynél nincs fontosabb. Egerben remekül debütált az új csapat, elmondhatatlanul várom már, hogy nekiindulhassunk. Két alkalommal is teszteltünk ezen a héten, és minden eltervezett munkát elvégeztünk, így hiszek abban, hogy egy emlékezetes teljesítménnyel rukkolunk elő. Abban mindenki biztos lehet, hogy az első pillanattól az utolsóig a maximumon fogunk teljesíteni. Zsoltival szinte már egymás gondolatait is kitaláljuk, a csapat hangulata is a lehető legjobb, így minden adva van ahhoz, hogy igazán emlékezetes versenyt fussunk. Hiszem azt, hogy a hazai szurkolók előtt a legjobbakkal nemcsak felvesszük a versenyt, hanem végig harcban leszünk az abszolút győzelemért, és újfent bizonyítani tudjuk, hogy számolni kell velünk a 2018-as szezonban - jelentette ki a Pro Racers versenyzője.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33