l1
l2


+

 

Latvala nyerte az Argentin shakedown-t

Április 27.
Jari-Matti Latvala egy első idővel hangolódott rá a világbajnokság ötödik futamának küzdelmeire. Az argentin shakedown második leggyorsabbja Craig Breen lett, míg harmadikként szintén egy Citroen jelentkezett be Kris Meeke jóvoltából. Andreas Mikkelsen mindössze három tizeddel maradt el a francia márkától.

Toyota elsőséggel zárult a Rally Argentina csütörtök délelőtti bemelegítése. A 4,25 kilométeres részen Jari-Matti Latvala szinte megrázta magát, és határozottan előhozta magából az igazi murvamenőt. A finn valójában a harmadik körben dominált, hiszen az első két alkalommal Kris Meeke volt az, aki nem talált legyőzőre. A pálya egyre jobban tisztult, ezt pedig Latvala kihasználta, és az utolsó felvonásban azonnal maga mögé utasította Citroen-es vesrenytársát, Kris Meeke-t.

„Már reggel az első körben nagyon jól éreztem magam az autóban.” – mondta el Latvala. „A szardíniai teszt nagyon jól sikerült, ezt pedig bizonyítja a mai nap teljesítménye is. Sikerült kedvemre autózni, tetszett minden. "Ma reggel néhány apró változtatást hajtottunk végre a felfüggesztésben, e azt is csak azért, hogy érezzük a különbséget a lágyabb és keményebb beállítások között."

Craig Breen második ideje kezdésnek egészen meglepő, hiszen az ír fiú csupán második argentin rajthoz állását tudja le a hétvégén. Ő volt azon kevesek egyike, aki megragadta az alkalmat, hogy öt kört is letudhasson a csütörtök délelőtti shakedown-on.

A Hyundai legjobbja ezúttal Andreas Mikkelsen lett, aki Breen mintájára szintén ötször volt látható a közel öt kilométeres szakaszon. A norvég fiú próbálkozott ugyan, de negyedik időtől jobbra ezúttal most nem futotta. A Hyundai egyébként szerdán új hűtőket szerelt be mind a három i20-asba, hogy jobb hűtést biztosítson a motornak, mivel a hőmérséklet a nyitószakaszon akár 29 fokra is emelkedhet.

A 2018-as Rally Argentin shakedown végeredménye:
1. Jari-Matti Latvala, Toyota Yaris WRC 2:31.5
2. Craig Breen, Citroen C3 WRC + 0.3
3. Kris Meeke, Citroen C3 WRC + 0.4
4. Andreas Mikkelsen, Hyundai i20 WRC + 0.7
5. Ott Tanak, Toyota Yaris WRC + 1.1
6. Thierry Neuville, Hyundai i20 WRC + 1.2
7. Sébastien Ogier, Ford Fiesta WRC + 1.5
8. Dani Sordo, Hyundai i20 WRC + 1.7
9. Teemu Suninen, Ford Fiesta WRC + 1.8
10. Esapekka Lappi, Toyota Yaris WRC + 2.2

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33