l1
l2


+

 

Hadik Miskolcon sem talált legyőzőre

Április 30.
Hadik András sikerével zárult az országos rali bajnokság második állomása. A 24. Hell Miskolc Rallye győztese páratlan módon használta ki a hazai pálya előnyeit – ötven másodperccel előzte meg a második helyen érkező Turán Frigyest. Két Ford után harmadikként egy Hyundai következett - a dobogó legalsó fokát Velenczei Ádám foglalta be. 

A hétvégén mutatott kitartó teljesítményének köszönhetően Hadik András megvalósította az előzetes terveket – a miskolci versenyző célja az volt, hogy a hazai közönség legnagyobb örömére végre győzni tudjon a borsodi utakon, ezt pedig sikeresen meg is tudta valósítani Bacigál Igor segítségével a jobbján. A páros a futam legelső Hernádvécse-Szemere szakaszán egy ötödik idővel kezdett be, de rögtön módosítottak is a pozíción – a második Szemere-Kányi elág részen átvették a vezetést, és egészen az utolsó méterig határozottan meg tudták tartani azt, szépen, lépésről-lépésre növelve az előnyüket.

A második idő Turán Frigyesé lett, aki a hazai győzteshez hasonlóan szintén egy Ford Fiesta R5-össel rótta a köröket. Frici valójában azzal a Kazár Miklóssal állt nagy harcban, aki a hatodik Gagyvendégi részen kicsit átformálta a Korda Racing Fabia R5-ösét. Mikiék a futamot nem tudták folytatni, a mentőcsapat érkezett segítségükre.

A Korda Racing számára Velenczei Ádám szereplése azért hozott egy kis örömöt – a Hyundai i20 R5-össel rajthoz álló versenyző kapott jót és rosszat is a hétvége alatt. Az első versenynapon inkább az autó műszaki problémái domináltak, míg vasárnap az gumiválasztás okozott komolyabb fejtörést. Összességében azonban minden jó, ha a vége jó, Ádám harmadik lett.

A miskolci futam előtti szerdai sajtótájékoztatón Bodolai László egy top ötös eredményt tűzött ki célként, amit egészen jól be is tudott lőni, és valójában sikeresen megvalósította az elképzelését. Laci a dobogó közelében, az összetettbeli negyedik helyen ért célba.

A Ford dominancia még az ötödik helyen is tovább folytatódik – ifjabb Kiss László közel egy percet adott a hatodikként érkező Lovász Pálnak és a Hyundai i20-asnak.

Az ORC mezőnyében Gyarmati Ariel közel fél perces előnnyel végzett Matics Mihály előtt.

A 2018-as 24. Hell Miskolc Rallye végeredménye:
1. Hadik András/Bacigál Igor - Ford Fiesta R5 1:12:19.0
2. Turán Frigyes/Bagaméri László – Ford Fiesta R5 +50.3
3. Velenczei Ádám/Szedő Csaba – Hyundai i20 R5 +1:45.2
4. Bodolai László/Popovics László – Ford Fiesta R5 +2:11.4
5. ifj.Kiss László/Kissné Varga Zs. – Ford Fiesta R5 +2:35.0
6. Lovász Pál/Kürti Tamás – Hyundai i20 R5 +3:32.4
7. Gyarmati Ariel/Kocsis György – Mitsubishi Lancer +3:56.3
8. Trencsényi József/Verba Gábor – Skoda Fabia R5 +4:00.8
9. Osváth Péter/Répás Zoltán – Skoda Fabia R5 +4:11.7
10. Ollé Sándor/Belső Kristóf – Skoda Fabia R5 +4:12.9 

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33