l1
l2


+

 

Tanak: "A bajnoki cím nem csak álom"

Május 2.
Ott Tanak az idei évben a Toyota színeiben próbál szerencsét, mely váltás már az év elejétől fogva mutatja, hogy az észt versenyzőben igen is van potenciál, és a futamgyőztesek esélyesei közé tartozik szinte minden állomáson. Az argentin ralin meg is mutatta tehetségét - pályafutása harmadik elsőségének örülhetett.

Ott először is gratulálunk a domináns teljesítményedhez, mely a Toyota színeiben az első győzelmet jelenti a számodra, összességében pedig karriered harmadik elsőségét. Hogyan érzed magad a legendás argentin rali legjobbjaként?

Tanak: "Nagyon sok érzés kavarog bennem, bevallom őszintén. Szardínián és Németországban elért legutóbbi győzelmeinket egy kicsit másabb megközelítésben értük el, a végéig kellett nyomni, az utolsó szakaszig nem voltunk biztosak abban, hogy miénk lehet az első hely. Valójában a futam nem kezdődött felhőtlenül, nem is gondoltam volna a felmerülő problémák függvényében, hogy esélyünk lehet a győzelemre. Az első körben a kormánnyal akadtak gondok, nem úgy mozgott az autó, ahogy szerettem volna, de az első szekció után sikerült orvosolni a problémát szerencsére. A második körben már éreztem, hogy minden rendben van, és elkezdhetjük nyomni neki, hogy ott legyünk az elején. A kormány kivételével nincs okom panaszra, hiszen ezt leszámítva közel tökéletes volt az autó a futam nagy részében. Onnantól kezdve, hogy az élre kerültünk, már minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, és elég jó érzésekkel sikerült megtartani a domináns pozíciót."

A pénteki probléma után úgy érezted, már nem lehet esélyed a dobogóra sem?

Tanak: "Abban a pillanatban azt mondtam Martinnak, hogy tuti valami eltörött, mert olyan érzésem volt, mintha valamit eltaláltunk volna. Tényleg nem tudtam beazonosítani, hogy mit találhattunk el, mert amikor elmentünk a második hurokra, éreztem, hogy még mindig nem az igazi, ennek ellenére mindig nem láttam semmit sem. Szóval kicsit zavaros volt, de a lényeg, hogy boldogok vagyunk, és az autó is erős volt."

A hétvégén még egy fontos mérföldkőhöz érkeztél, hiszen világbajnoki pályafutásod tízedik szakaszgyőzelmét is begyűjtötted. Elégedett voltál a tempóval?

Tanak: "Igen, határozottan! Úgy gondolom, hogy karrierem első olyan futama volt, ahol nem változtattam volna semmit sem. A shakedown után ugyan egy-két apró módosítás történt az autón, de ez csak előrébb vitt. Nehéz volt egyébként úgy visszatérni a szervizparkba, hogy nem volt semmilyen negatívum, amit el lehetett volna mondani a srácoknak."

Az argentin pontok megerősítettek az összetettbeli ponttábla harmadik helyén. Erős a bajnokság – ennek fényében gondolsz a bajnoki címre?

Tanak: "Mindent meg fogok tenni a további jó eredményekért. A szezon elejétől a bajnokságban való jó szereplés a célom, így a hozzáállásom nem változik. Nyilvánvalóan tudtam, hogy kissé trükkös lesz, hiszen az új csapattal több új dolgot is meg kell tanulnom, de természetesen boldog vagyok. Nagyon gyorsan beilleszkedtünk, és egy kiváló csapatmunka részesei lehetünk. Hatalmas támogatást kapok, és érzem, hogy ők is azt akarják, hogy a legjobb formámat hozzam. Ez egyébként nagyszerű érzés, de egyben egyfajta teher is, hiszen nem akarsz nekik csalódottságot okozni. Remélem, hogy a bajnoki remények nem csak álmok, pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az autó teljesítménye is ott van. Megpróbálom keményen nyomni."

Martin, egy ragyogó győzelemnek örülhettetek. Nyugodtnak tűnsz, hogy érzed magad?

Martin Jarveoja (Ott Tanak navigátora): "Pontosan így van! Könnyűnek látszott, de a végéig nyomni kellett minden szakaszban, még a powerstage-n is. Szeretnék köszönetet mondani Tommi-nak és az egész csapatnak, csodálatos munkát végeztek, és a helyi nézők is nagyszerűek voltak."

Nem vagy babonás? Most ugyanis három győzelemnél tartotok.

Jarveoja: "Éppen az utolsó szakaszról lejövet mondtam Ott-nak, hogy egyébként erre a futamra új órát vettem magamnak - és pont ugyanez történt Szardínián és Németországban is. Szerintem ez az óravásárlás lesz nálam a babona."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33