l1
l2


+

 

Itt a mezőny Fehérvárra

Június 7.
Pontosan egy tucat R5-ös érkezik az Országos Rali Bajnokság következő helyszínére, Székesfehérvárra, ahol Turán Frici újból a Hyundai i20-ast választotta, mellyel murván már bizonyított, de érkeznek az aszfaltkedvelő párosok is, akik kemény harcokat ígérnek. A rajtszámos nevezési lista már elérhető!

Tizenkét R5-össel kezdődhet el június 16-án az országos ralibajnokság immáron negyedik állomása. Eger, Miskolc és Szombathely után a hónap közepén Székesfehérváron randevúznak a sorozat résztvevői, bízva abban, hogy aszfaltra visszatérve izgalmas küzdelmek árán harcolhatnak a bajnoki pontokért. 

Az előző futam, a szombathelyi murva legjobbja, Turán Frigyes ezúttal is a Hyundai i20 R5-öst választotta társául. Bagaméri László navigálásával e fejlesztéssel első ízben bizonyíthatnak aszfalton, így részünkről biztosan garantált lesz a küzdelem az előző megmérettetés lendületének fényében. Hasonlóan az alzenaui márkával érkezik a Korda Racing versenyzője, Velenczei Ádám, aki szintén nagyobb tapasztalattal bír e talajtípuson, így akár ő is okozhat meglepetéseket a két napos versenyen.

Frici számára nem lesz könnyű a helyzet, hiszen érkezik az a Hadik András, aki tavaly a legjobbként ünnepelhetett a fehérvári célban. Jobbján az a Bacigál Igor lesz segítségére, aki félig-meddig magáénak érzi ezeket a pályákat, illetve aki tavaly közvetlen Hadik mögött ért célba még Herczig Norbert oldalán. Az idei év elején összeállt páros bízik abban, hogy a murvás csalódások után Fehérváron újból önmagukat adhatják, fenntartva esélyüket a bajnoki címre.

Hadik Ford Fiesta R5-öse mellett azért még szép számban akadnak majd kék oválok – ott lesz például Vincze Ferenc, aki tavaly a harmadik helyet csípte el, illetve érkezik még Bodolai László, Lencse Zoltán és Marozsi Zsolt. A nagy vetélytárs, a Skoda részéről is akadnak bőven jelentkezők a pontokra – Fabia-val szeli majd a fehérvári kanyarokat Kazár Miklós, Balogh János, Trencsényi József, Osváth Péter és Ollé Sándor is.

Az ORB résztvevői száma egyébként pontosan eggyel lépi túl a hatvanas keretet. Rajtuk kívül érkeznek még a rali 2-esek illetve a historic-osok is, mely kategóriákban negyvennyolcan, illetve tizenhárman vállalkoztak a versenyzésre. 

A 2018-as Taxi 4 Székesfehérvár Rallye nevezési listája – ORB

A 2018-as Taxi 4 Székesfehérvár Rallye nevezési listája – Rallye 2

A 2018-as Taxi 4 Székesfehérvár Rallye nevezési listája – Historic

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33