l1
l2


 

Latvala: "Kicsit későn ébredtem!"

Augusztus 3.
Jari-Matti Latvala finn futamon mutatott teljesítménye nem csupán az összetett harmadik helyet jelentette, hanem ezzel a pozícióval csapatát kettős dobogóhoz segítette. Ugyan jobb eredményben bízott a rajt előtt, de végül a körülményeket figyelembe véve elégedetten mesélt a hétvége történéseiről.

Jari-Matti, ahogy csak tudtad, nyomtad neki, ám mégsem sikerült elkapnod Mads Citroenjét. Hogyan érezted magad összességében a hétvégén?

Latvala: "Először is engedjétek meg, hogy elmondjam véleményemet- szerintem Mads élete legjobb teljesítményét nyújtotta, és kizökkenthetetlen volt. Igen nagyon jó vezetést mutatott be és a Citroen potenciálja is páratlan volt. Ami engem illet, szerintem kicsit későn ébredtem fel, hogy harcolni kellene. Szombat délután szembesültem valójában az eredményekkel, akkor azonban Mads és Ott is már abszolút a toppon volt. Szombaton délután változtattunk az autón, és onnantól kezdve kezdett nőni az önbizalmam, majd szépen javuló tendenciát mutattunk. A gumikkal volt egy kis probléma – már tényleg nagyon a végét járták, de a Michelin nagyon jól kitalálta, hiszen még az utolsó métereken is használhatóak voltak. Vasárnap tényleg mindent megtettem, amit tudtam. Egy kicsit jobban éreztem magam azon a szakaszon, ahol Esapekka az út szélére került, ahogy szembesültem azonban a csapattársammal történtekkel, akkor akarva-akaratlanul is visszavettem és így vesztettem egy kis időt. Talán ha ez az incidens nem szól közbe, akkor én is maradtam volna a ritmusomban. A powerstage az utolsó lehetőség volt, ahol próbáltam a határon menni, és sajnos szó szerint sikerült - az egyik árokba a kerekünk lelógott, ez pedig ha minimálisan is, de időveszteséget jelentett a számunkra. Végeredményben egyébként nem vagyok csalódott, úgy gondolom, hogy ilyen csaták közepette ez egy nagyszerű eredmény, és csak jó hatással lehet rám és a jövőbeli teljesítményemre.”

Finnországban életed egyik legjobb eredményét csípted el, hatással lehet-e ez a karrieredre?

Östberg: "Ez a futam nemcsak az egyik legjobb eredményt adta számomra, hanem ez volt az, ahol a legjobban is éreztem magam. Talán utoljára 2011-ben a svéd versenyen éreztem ennyire magabiztosnak és versenyképesnek magamat. Ez egy nagyon fontos lépés a karrieremben és hasonlóan fontos a Citroen számára is. Mindezek mellett hatalmas megtiszteltetés egy ilyen csapat tagjának lenni. Valójában a Citroen egy régi-új banda, akikhez már ismerősként térhettem vissza. Nagyon örülök, hogy közösen ünnepelhetünk."

A finn második hely bizalomépítésnek tökéletes - szerinted láthatunk még több ilyen teljesítményt tőled?

Östberg: "Én szeretném, úgyhogy remélem. Nagyon jónak éreztem ezt a hétvégét, a rali előtt komolyabb lépéseket tettünk meg az autóval. A három napos teszt abszolút jól jött, és ennek az eredményét láthatjuk most. Igyekeztünk keményen dolgozni, és alapvetően a tesztelésem első napján úgy gondoltam, hogy mindent megtettünk, ami tőlünk telhetett. Éreztük a fejlődést, és ezt a végeredmény is bizonyítja."

Hogyan érezted magad a versenynapokon ilyen nagyszerű teljesítmény, csaták és sebességek közepette?

Torstein Eriksen (Mads Östberg navigátora): "Már csütörtök reggel óta a shakedown rajtjától kezdve élveztem minden egyes métert! A sebességet nagyon lehet érezni navigátorként, és ebből kifolyólag kifejezetten nagy öröm, hogy a tempóhoz passzol az itiner."

A zárórészre 2,5 másodperces különbséggel érkeztetek csupán. Mindent bele kellett adnotok, emiatt komolyabb nyomást éreztél?

Eriksen: "Meg kell mondanom őszintén, hogy az autóban a légkör annyira jó volt, hogy élveztem az útszakaszokat, és alig vártam, hogy nekikezdjük az utolsó felvonásnak. Nagyon jó érzés volt."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33