l1
l2


 

Gyöngyösi: A terv teljesítve, köszönjük!

Augusztus 9.
Az 5-ös kategória harmadik helyét szerezte meg Gyöngyösi Marcell és Kollár Károly Opel Astrával a Baranya Kupán, az Országos Rali 2 Bajnokság hatodik futamán. Ezzel túl is teljesítették a tervet, hiszen három kiesés után nem csak hogy átgurulhattak a célkapu alatt, de fel is állhattak a céldobogó harmadik fokára. 

Ezzel az eredményükkel az év végi harmadik hely újra elérhető közelségbe került, úgyhogy a csapat motiváltabb, mint valaha. 

„Nagyon boldogok vagyunk, utoljára a Miskolc Ralin értünk célba, és három kiesés után már éppen ideje volt, hogy kárpótoljuk valamivel a csapatot - mondta Gyöngyösi Marcell. - Nem mentünk igazán jól, ennél mi sokkal gyorsabbak vagyunk ezeken a pályákon, de nagyon feszült voltam és nagyon szerettem volna célba érni. 

A mezőny eleje gyors volt, őket akkor sem tudtuk volna megszorongatni, ha a legjobb formánkat hozzuk.

Egy kalandunk volt, amikor egy balos visszafordító előtt túl rövid féktávot vettem és négy füstölő kerékkel tolattunk. Mondhatnám, hogy zseniálisan fogtam meg, de nem, csak utasok voltunk. Szerencsére nem találtunk el semmit és csak négy-öt másodpercet veszítettünk. Legalább a szurkolóknak tetszett. 

Ezzel a harmadik hellyel egy csomó pontot szereztünk, az önbizalmunk is visszatért sőt,  a bajnokság harmadik helye is elérhető közelségbe került, úgyhogy nagyon motiváltak vagyunk. A két hátralévő verseny nagyon kemény lesz!

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzásegített minket, hogy a célban tudjunk ünnepelni, a csapatunknak, Hevesi Pistinek, aki eljött velünk a versenyre, Daninak, a navigátorom barátnőjének, aki a csapatvezetőnk volt és a szurkolóknak is, akik nélkül nem lenne érdemes versenyezni."

A Gyöngyösi—Kollár páros együttműködő partnerei: 

Novala-Net, Central Phone, Siraprint, Digitalway Hungary, Fúzió Telekom, 24H, FÉSZ Zrt.,Valemix Kft., Mobile Cafe, Grancars Kft. Tordasi Élményfalu, Flexorg, Cablework, "Technogen", Wayteq, Danica cukrászda, SELIX, Red-Solutions, DSZK Telekom, Jurásek Kft., Kollár és társa Kft,. KFöld-Tech, Hotel Silvanus, CAPLAND, BP Shop, RISKA, Edike Relax, CELI 

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33