l1
l2


 

A Red Bull TV is készen áll a Török Ralira

Szeptember 12.
Törökország útjain folytatódik a Rali Világbajnokság szeptember harmadik hétvégéjén. A RedBull TV stábja ezúttal sem marad el a küzdelmektől, mely során érdekes statisztikai adatokkal és egy élő bejelentkezéssel követhetjük figyelemmel a rali krémjének harcát az értékes bajnoki pontokért.

Nagyon komoly csatát vívnak idén a rali világbajnokság címéért a kitartó versenyzőpárosok. A Rallye Deutschland lenyűgöző harcokat jelentett a főszereplők között, ahol Ott Tanak zsinórban második elsőségét zsebelte be, hogy közelebb kerüljön az összetettben az élen toporgó két bajnokesélyeshez. Sebastien Ogier természetesen nem akarta hagyni volt csapattársának dominanciáját, ám egy defekt végül könnyített a helyzeten, és az észt el tudott húzni a nagy vetélytárstól. Thierry Neuville a második lett, ezzel pedig egy 23 pontos előnyre tett szert az összetettben.

RALLY TURKEY  - AZ ÚJ KIHÍVÁS
A rali világbajnokság 2010 óta először tér vissza Törökországba, ám idén egy új helyszínen, Marmaris tengerparti üdülőhelyén gyűlnek össze a versenyzőpárosok. Amit tudunk a futamról, hogy ez egy kihívásokkal teli kavicsos esemény lesz, melyeket durvának ígérkező szakaszai Marmaris közelében és Mugla környékén fekvő hegyi pályák biztosítanak.

A csapatok és a főszereplők sok ismeretlenre számíthatnak a hétvégén, akiknek még a rajt előtt sem volt esélyük a tesztelésre az FIA szabályozásai miatt. Valójában a csütörtökön megrendezésre kerülő shakedown lesz az első alkalom, ahol tökéletesíthetik autóikat a helyi utakra a versenyzők, mely képet adhat a gumiabroncsok viselkedéséről is, ami a siker kulcsa lehet a durva körülmények és a magas hőmérséklet miatt.

Ezt megelőzően azért lesz még egy pont, ami segítséget nyújhat – a pályabejárás és itinerkészítés során azért akad arra lehetőség, hogy megértsék a párosok a szakaszok természetét, és minden hasznosnak tűnő információt rögzítsenek a füzetbe.

A futam csütörtök este kezdődik egy utcai bemelegítéssel Marmarisban, majd észak felé veszik az irányt a versenyzők hat szakasz teljesítése érdekében pénteken. Szombatra további hat gyors van betervezve, és a verseny négy vasárnapi szakasszal fejeződik be, beleértve a záró Powerstage részt is, melynek érdekessége, hogy a szervizparkban ér véget.

A verseny útvonala nagyon kompakt lett, 134 versenykilométert jelent a hétvége. Érdemes lesz otthonról is figyelemmel követni a szakaszokat, hiszen olyan gyönyörű tájakon futnak keresztül az utak, amelyek több esetben a Földközi-tenger mellett haladnak el.

BEMUTATKOZIK A RED BULL TV TOVÁBBFEJLESZTETT LEFEDETTSÉGE
Csatlakozzunk ezúttal is a házigazdákhoz, Mike Chenhez és Matthew Wilsonhoz, akikkel közösen fedezhetjük fel a török ralit - péntektől vasárnapig minden este a legjobb akciókat láthatjuk összefoglalva - valamint szombaton egy élő bejelentkezéssel avatnak be a hétvége történéseibe. A műsor továbbra is a redbull.tv/wrc  oldalon vagy a mobilalkalmazáson keresztül érhető el. Mint Németországban, az élő show keretében nagyszerű élményt fognak Törökországról is nyújtani az exkluzív új grafikai eszközök és az élő közvetítés során a versenyzőkről megjelenített adatok.

A RED BULL TV MENETRENDJE A TÖRÖK RALLYN
Összefoglaló show (30 perc) – Szeptember 14. Péntek – 22:00 helyi idő (21:00 CEST)
Élő közvetítés SS12 (85 perc) – Szeptember 15. Szombat – 13:45 helyi idő (12:45 CEST)
Összefoglaló show (30 perc) – Szeptember 15. Szombat– 22:00 helyi idő (21:00 CEST)
Összefoglaló show (85 perc) – Szeptember 16. Vasárnap – 22:00 helyi idő (21:00 CEST)

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33