l1
l2


 

Neuville újabbb három évig a Hyundaié

Szeptember 14.
Tovább folytatja együttműködését a Hyundai Motorsporttal Thierry Neuville. A bajnokesélyes belga további három évvel hosszabbította meg szerződését jelenlegi csapatával.

Szerdán hivatalos keretek között is bejelentették, hogy a Hyundai Motorsport GmbH és a jelenlegi rali világbajnokság vezetője, Thierry Neuville egy újabb hároméves szerződést írt alá, amely a belga részéről azt jelenti, hogy egészen a 2021-es évad végéig áll rendelkezésére jelenlegi csapatának. E bejelentés egyben megerősíti a Hyundai Motorsport elkötelezettségét a rali világbajnokság iránt, és természetesen belga versenyzőjükkel szemben, aki 2014 óta számos emlékezetes győzelmet aratott a csapattal karöltve. Ez a szerződés egyértelműen kiterjed Neuville állandó társára, Nicolas Gilsoul-ra is.

A páros legfontosabb mérföldkövei közé tartozott a Hyundai első WRC győzelme a 2014-es mexikói futamon, és a Németországban aratott történelmi kettős győzelem is, ami részben hazai örömnek számított, miután látványosan bedöntötte autóját a szőlőültetvényekbe a shakedown-on. A páros az évek során azonban határozottan fejlődött, egyre feszesebb pillanatokat élt át, köztük két olyan elsőségre is szert tettek, melyeken csak tizedek döntöttek a javukra. Gondoljunk csak a tavalyi argentin menetre, ahol mindösszesen 7 tizeddel voltak gyorsabbak, és ezt is az utolsó szakaszon fordították a javukra. Szardínián is hasonló izgalmak közepette állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

2014 óta a Neuville és a Gilsoul páros kilenc győzelmet, 26 pódiumot és 129 szakaszgyőzelmet ért el. A soron következő hétvégi Török rali előtt Neuville 23 pontos előnnyel várja a rajtot a versenyzők bajnokságában, és természetesen a Hyundai Motorsport is készen áll a nagy harcra - a csapat egyébként 13 ponttal vezeti a gyártók bajnokságát.

Thierry Neuville: "Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a következő három évre szóló szerződésemet a Hyundai Motorsporttal. Az elmúlt években úgy érzem, sokat fejlődtem, és mindig is az volt a célom, hogy karrieremet e csapatnál folytathassam. 2014 óta számos különleges pillanatot élhettünk át, valamint néhány nehéz időszakot is sikeresen átvészeltünk. A debütáló évben megszerzett győzelmeink továbbra is kiemelkedőek, mindazok ellenére, hogy szépen gyarapítottuk azóta is elsőségeink számát. Fantasztikus családi légkör uralkodik itt, és nagyon jól érzem magam a csapattársaimmal. Ez nagyon fontos számomra. Nicolas mellettem volt, van és lesz, aki kulcsszerepet játszott a győzelmeinkben - az aktuális szezont a lehető legerősebb módon végezzük, a bajnoki címekre pályázva. Innentől kezdve a Hyundai Motorsportnál továbbra is reménykedni fogunk a sikerekben, egy még fényesebb jövő érdekében."

Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "Örömmel folytatjuk együttműködésünket Thierry-vel és Nicolas-val további három évre vonatkozóan. Mindketten fontos szerepet játszottak a Hyundai Motorsport rali világbajnoki programjának a felépítésében az elmúlt öt évben, és számos fontos mérföldövet köszönhetünk nekik, többek között az emlékezetes 2014-es kettős német győzelemnél is kulcsfontososságú szerepet játszottak. Az idei évad kifejezetten izgalmasan alakul, ám mindezek ellenére előre is kell tekintenünk, és 2019-re sem árt koncentrálni. Thierry és Nicolas a Hyundai szinte nagykövetei, és igen tiszteletben tartják őket - csapatunkon belül és kívül. Örömmel tölt el, hogy a következő években is közösen együtt harcolhatunk a sikerért."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33