l1
l2


 

Latvala: "Mintha Monte Carloban lettünk volna"

Szeptember 18.
Jari-Matti Latvala kitartása nem csupán saját maga számára okozott örömöt, hiszen csapata, a Toyota Gazoo Racing a törökországi második helynek köszönhetően kettős győzelemnek örülhetett. A finn versenyző ugyan elégedett, de be kell látnia, hogy a bajnokság számára már elment.

Jari-Matti, egy nagyszerű vezetéssel a dobogó középső fokán találtad magad. Elégedett vagy a hétvégével?

Latvala: "Igen, nagyon örülök ennek az eredménynek. Ahogy Ott (Tanak) említette, ez a csapatnak fantasztikus dolog, hiszen kettős győzelem lett a Toyota török mérlege. Egy ilyen eredmény különleges egy csapat életében, és még egy kis pluszt ad hozzá az a tény, hogy egy új futamon bizonyítottuk versenyképességünket. Kezdettől fogva olyan gondolatokkal versenyeztünk, hogy következetesen teljesítsük a kilométereket mindenféle kockázat nélkül. A terv működött mindazok ellenére, hogy úgy éreztem, mintha kicsit Monte-Carloban lennénk. Montén ha támadsz, nagy különbségre tehetsz szert, de benne van a kockázat. Ez itt ugyanígy működött.”

Pénteken voltak olyan gyorsasági szakaszok, ahol jó időt reméltél, és valahogy mégis hátrébb találtad magad a kelleténél. Ezt követően változtattál valamin?

Latvala: "Igen, tényleg voltak olyan szakaszok, ahol nem voltam felhőtlenül boldog. Többször nem is értettem, honnan jönnek azok az idők, amiket kiírtak nekünk. Valójában más vezetési elméletet vettem fel, miközben rájöttem, mit csináltam rosszul. Voltak olyan részek, ahol Seb és Thierry eredményei egyszerűen érthetetlenek és fantasztikusak voltak. Beszéltem Kaj-jal (Lindström) és Tommi-val (Makinen) is, hogy pontosan mi az a sebesség, amit próbáljak elérni és tartani. Nem ez volt idén az első alkalom, hogy erről beszélnünk kellett. Valójában örülök ennek a második helynek, de számomra a bajnokság már elment."

Miikka, rengeteg élménnyel gazdagodhattál. Hogyan viszonyultál ehhez az eseményhez?

Miikka Anttila (Jari-Matti Latvala navigátora): "A pályabejárás után azonnal megjegyeztem, hogy soha nem láttam még ilyet, nagyon durva pályák voltak. Összességében Görögországhoz tudom hasonlítani, felületre azonban sokkal masszívabb. Őrült hétvége volt, úgy gondolom, mindenki trófeát érdemel, aki sikeresen célba ért."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33