l1
l2


 

Tanak: "A neheze csak most következik"

Szeptember 18.
Zsinórban harmadik győzelmét ünnepelhette az elmúlt hétvégén Törökország igen nehéz körülményei között Ott Tanak. A Toyota észt versenyzője komoly előrelépést tett a bajnokságban, ugyanis a második helyre zárkózott fel, tovább fokozva az izgalmakat a VB hajrára.

Ott, hihetetlen eseményt tudtál le azon a Török Ralin, mely az újdonságot jelentette az idei szezonban. Valljuk be őszintén, péntek után még nem gondoltuk volna, hogy a legjobb lehetsz. Vasárnap délután azonban a harmadik győzelemnek örülhettél - zsinórban. Mindez megváltoztatja az esélyeidet a bajnoki címért folyó harcban. Hogy érzed most magad?

Tanak: "Elég kimerültnek érzem magam. Ez volt a legnagyobb kihívás az egész szezonban. Az esemény pontosan olyan kemény volt, mint amire számítottunk. Sok helyen tényleg csak a szerencse döntött, kinek, mennyire bírja az autója, hogyan száguld át éppen az adott kőkemény terepen. Itt, aki normál körülmények között be tudta fejezni a futamot, a rali 2-es szabályok igénybevétele nélkül, már győzelmet élhetett át. A péntek nem feltétlen mutatott bíztató előjeleket. Nem éreztük igazán versenyképesnek akkor magunkat, és a sebességünk sem volt az igazi. Kicsit stresszes volt a dolog, igen, de a pályabejárás után úgy gondoltuk, nem feltétlen az esélyes a győzelemre, aki a leggyorsabb. Tartottuk a tempónkat és sikerült kitartóan autóznunk. Ahogy haladtunk előre a kilométerekkel, egyre jobban éreztük magunkat, és végül egy első hely lett az eredménye.”

A péntek reggeli első szekció után azt nyilatkoztad, hogy Jari-Matti Latvala igen jó tempót kezd diktálni, és szerinted nem fogja elvenni. Érezted csapattársad nyomását?

Tanak: "Úgy gondolom, hogy a nyomás okos módon jött. Arra törekedtünk, hogy a Powerstage-re a gumiabroncsokat megtartsuk. Végül kettős győzelmet ünnepelhettünk és ez hatalmas dolog a csapatnak."

Ez egy csodálatos eredmény, és megnyílt a lehetőség a világbajnoki cím megszerzésére. Mit érzel most?

Tanak: "Egy komoly harcba kerültünk bele, amire most már összpontosítanunk kell. A csapatoknak nincs pihenő, mindenkinek éberen kell figyelnie, dolgoznia, hiszen a szezon neheze még csak most következik. Időnként úgy éreztük, nem volt tökéletes a sebesség, és tovább kell fejlesztenünk, ha maradni akarunk ebben a küzdelemben. Az elkövetkezendő események különböző kihívásokat jelentenek. Csapatunk minden tagja egyértelműen motivált, hogy jól teljesítsen. Reméljük, ez elég lesz, hiszen az elmúlt futamokon mutatott eredmények azt sugallják, hogy minden lehetséges. Nem ez volt a legjobb futamunk pontosan emiatt a sebességcsökkenés miatt, de ennek fényében a dupla dobogó kifejezetten motiváló eredmény. Ilyen az élet, tovább kell folytatnunk a menetelést, és meglátjuk, mi lesz."

Martin, ragyogó eredménnyel szerepeltetek Törökországban. El tudtad képzelni, hogy a pénteki helyzet után ti lesztek a leggyorsabbak?

Martin Jarveoja (Ott Tanak navigátora): "Igen, persze, soha nem adjuk fel, mindig a legjobbat reméljük. Maga a díj, amit a török futam szervezői felajánlottak, fantasztikus - egy jacht nyaralás. Valójában egyébként nem ez ösztönzött minket, csak egy plusz ráadás az első hely mellé. Pénteken még nehéz napunk volt, ám kitartottunk, és végül itt vagyunk."

El tudod hinni, hogy akár világbajnokok is lehettek?

Jarveoja: "Igen, abszolút!"

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33