l1
l2


 

Nehéz hétvégét zárt a Korda Racing a Mecsekben

Október 17.
Vegyes érzelmekkel zárták a Korda Racing versenyzői az idei Mecsek Rallyt, Kazár Miklós az abszolút negyedik, Hevesi István pedig az ORC értékelés abszolút második helyén zárta a viadalt.

Idén sem osztották ingyen a pontokat az Országos Rallye Bajnokság pécsi állomásán, az 52. Aquaprofit Mecsek Rally kőkemény próba elé állította a versenyzőket. A nehéz pályák sorra szedték az áldozataikat, a Mecsek útjai a Korda Racing népes csapatát sem kímélték. A csapat első áldozata az a Velenczei Ádám volt, aki parádésan kezdte a ralit, a péntek esti prológon az abszolút második helyet szerezte meg, majd a szombati nyitó szakaszon már nem volt nála gyorsabb és rögtön magához ragadta az első helyet az összetettben, azonban öröme nem tartott sokáig, a következő gyorsasági céljától nem messze lecsúszott az útról és a verseny feladására kényszerült. Nem sikerült a célba érkezés Vizelli Károlyéknak sem, ők Velenczeivel ellentétben a rali legvégén, az utolsó gyorsasági szakaszon intettek búcsút a küzdelemnek. Nem teljesíthette a távot a csapat két Historicos egysége, Gál „Baba” István és Trexler Zoltán egyaránt műszaki hiba miatt szállt ki a versenyből, a MARB mezőnyben érdekelt Horváth Attila pedig egy becsúszást követően döntött a menetlevél leadása mellett.

Sikerült viszont a célba érkezés Kazár Miklósnak és Tóth Zsoltnak, akik a Korda Racing Skoda Fabia R5-ös versenyautójával, a dobogóról épphogy lecsúszva, az abszolút negyedik helyen fejezték be a versenyt, Hevesi István az ORC értékelés abszolút második helyét szerezte meg, Sághy László pedig a MARB mezőnyben teljesítette a távot.

"Nehéz hétvégén vagyunk túl, de szerencsére nagyon komoly problémákról nem kell beszámolnom." - jegyezte meg a Mecsek Ralival kapcsolatban, Korda Erik. "Nagyon sajnáljuk ami Ádámékkal történt, mert nagyon jó formában érkeztek Pécsre. Ennek megfelelően zseniálisan kezdtek, vezették is a versenyt, de sajnos egy apró hiba végzetesnek bizonyult, lecsúsztak az útról és egy fa állította meg az autót. A Fabia eleje elég rendesen behorpadt, azonban a srácok nem sokat tétováztak, még szombaton nekiálltak a javításnak és estére nagyjából el is készültek vele. Ezúton is köszönöm kitartó munkájukat, a hétvégén ugyanis Fischer Dani száll vele versenybe a Herbst Rallye-n. Kazár Mikiéknek viszont sikerült a célba érés, igaz az első háromba ezúttal nem fértek be, de a most szerzett negyedik hellyel továbbra is harcban vannak az év végi dobogós helyekért. Hevesi Pistiék is szépen teljesítettek a Mecseken, az első nap vezették az abszolút értékelést az ORC-ben, másnap egy defekt miatt nem tudták feltartóztatni Matics Misiéket, de a második hely is szép eredmény, főképp egy ilyen nehéz versenyen. Mindkét Historicos párosunk autója most mutatkozott be a mezőnyben, egy-két apró gyerekbetegség sajnos előjött, de azt mindenképp láthattuk, hogy „Baba” és „Treki” is komoly ellenfél lesz a jövőben a többiek számára. Sajnos a Ladás srácokra is rájárt a rúd, Vizelli Karesz autójában az utolsó métereken tört el a futómű, pedig meglehetett volna a kategória győzelem. MARB-os párosunknak sem volt szerencséje, ők a második gyorsaságin csúsztak árokba, és bár a nézők segítségével vissza tudtak térni a pályára, olyan hátrányba kerültek, hogy jobbnak látták leadni a menetlevelet. Számukra azonban még nincs veszve semmi, sőt, ha a szezonzárón sikerült pontszerző helyen célba érkezni, akkor övék a MARB abszolút bajnoki cím! Teljesítette a számára kijelölt távot Sághy László is, akik hazai környezetben autóztak egy jót a MARB mezőny élén. "

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, Stravia Kft, Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Szerszámbróker Kft, StapleCare Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, Euroaszfalt Kft., Betonútépítő, Lánchíd 19 Hotel, Blaora Kft, Inwatech Kft, Nógrádker Zrt., RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, K-P-K TransCoop Kft, Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Start Complex Service Kft., Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész, Young B.T.S. Kft., Iter Építő, ZN-Tech, Tibuktu, PP Media, Equicom Kft, A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, Industrial Electro Service Kft, Szirt Bau Kft, Doktor Természet Kft, Steinerbrunner Győző, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft, Master-Pharma Kft, Al Oliva Kft, Pápai Beton Kft, Travel 4 You, Csősz Trans Kft, Hyundai WIA, Origo CNC, Eftech Kft, Lead Design, Wimmer Trans Kft, L&L Trans Kft, Inter Cars, Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft.

(X)

 

 

 

 

 

 

 

 

33