l1
l2


 

Tovább folytatná szép sorozatát a Toyota

Október 24.
Bizakodva tekint a világbajnokság spanyol állomása elé a Toyota, Tommi Makinen csapata július óta minden futamon dupla dobogót ünnepel, vezetik a márka-világbajnokságot, Ott Tanak pedig harcban van az egyéni címért, ezeket a pozíciókat szeretnék stabilizálni a Katalán Ralin is.

A japán-finn csapat a gyártók között a legelőkelőbb helyen szerepel, sőt, a versenyzői táblán sem áll feltétlen rosszul, hiszen még Ott Tanak is megszerezheti a világbajnoki címet.

A finn banda Ott Tanak, Jari-Matti Latvala és Esapekka Lappi sikerében bízik, és Tommi Makinen reméli, hogy a konstruktőri táblán tovább erősíthetik első helyüket a még javában esélyes vetélytársakkal szemben.

A futam központja ezúttal is az a Salou lesz, mely Barcelonától délre található, és ahol a pénteki közepes sebességű kavicsos utak sikeresen letudása után szombaton és vasárnap a főként széles aszfaltos gyorsok dönthetik el az egyre értékesebb bajnoki pontok sorsát. Pénteken este még egy nagy munka vár a szervizes fiúkra, hiszen egy meghosszabbított szervizben murváról aszfaltra kell átállítaniuk az autót, míg a versenyzőknek egy éjszakájuk van átprogramozni agyban versenyzési stílusukat kavicsról sima aszfaltra.
Ebben az évben pár kilométer erejéig csütörtökön a Montjuic gyors keretében a mezőny visszatér Barcelonába, ám pénteken már nem aprózzák el nézőbarát helyszínekkel a menetrendet a szervezők. Az első teljes versenynap egyik legnagyobb kihívását a La Fatarella-Vilalba rész jelenti majd, mely közel 39 kilométert tesz ki. Szombaton és vasárnap már az aszfaltos kanyaroké a főszerep, és a nagy menet vasárnap a Santa Marina részen várható, ahol a Powerstage pontjait is eldöntik egymás között az élmezőny főszereplői.

Tommi Makinen (A Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke): "Úgy érzem, Spanyolország kedvező lesz számunkra. Némi változtatást tettünk annak érdekében, hogy a Yaris jobban működjön laza talajon és tisztában vagyunk azzal, hogy az autó erős volt aszfalton. Természetesen mindig vannak dolgok, amin fejlesztenünk kell, ennek fényében készültünk fel a futam előtti teszten is a két felületre. A péntek nagyon fontos lesz, különösen a rajtpozíciók miatt, és ezek a kilométerek egyértelműen kihatással lesznek majd az aszfaltos napokra is. Izgalmas futam lesz, és bízom benne, hogy szép eredménnyel sikerül megerősíteni a pozíciónkat."

Jari-Matti Latvala (Toyota Yaris WRC #7): "Nagyon várom a spanyol rajtot, ahol természetesen a lehető legjobb formámat szeretném hozni, bízva abban, hogy a csapatot a gyártói bajnokságban tovább segíthetem. Ez egy olyan futam, amelyet mindig is élveztem: az aszfalt szakaszokon különösen jó dolog versenyezni. A verseny előtti teszt jól sikerült, nagy bizalmam van most az autóban."

Ott Tanak (Toyota Yaris WRC #8): "Kíváncsian várom a következő versenyemet Spanyolországban. Még mindig van esélyünk a versenyzők bajnokságában és nem fogunk lemondani róla. Bizonyos értelemben egyszerű a dolog számunkra: csak meg kell nyerni az évad utolsó két futamát, és várni, mi történik. Nagyon bízom most az autóban, hiszen aszfalton és murván is egyaránt bizonyította eredményességét. Mindent el fogunk követni a hétvégén, és remélem, sikerül magunkból és az autóból is kihozni a maximumot."

Esapekka Lappi (Toyota Yaris WRC #9): "Teljes mértékben elkötelezett vagyok abban, hogy a csapatért küzdjek a gyártói cím reményében a szezon utolsó két eseményén. Csapatként nagyon jó eredményeket értünk el a közelmúltban, és remélem, hogy ezt tovább folytatjuk Spanyolországban. Kedvelem ezt a futamot a gyors váltás miatt - de szerintem versenytársaim közül már mindenki tudja a taktikát a hirtelen alkalmazkodáshoz. Az aszfalt szakaszok nagyon különlegesek és nagyon élvezem őket. Tavaly sajnos hibáztam, de remélem, ez csak előnyömre válhat majd az idei kilométerek keretében."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33