l1
l2


 

Hadik nyerte az első napot a Nyíregyháza Rallyn

November 10.
Az első nyolc gyorsasági szakaszból ötöt megnyerve magabiztos előnyre tett szert a Nyíregyháza Rallyn Hadik András, a miskolci pilóta a szintén Ford Fiestával száguldó Turán Frigyest közel 40 másodperccel utasította maga mögé a második helyre, a harmadik helyről Vincze Ferenc várja a folytatást.

Péntek este hivatalosan is kezdetét vette az Országos Rallye Bajnokság idei szezonzáró futama, a Nyíregyháza Rally, amelynek szervezői a rajt pillanatában hivatalosan is bejelentették, hogy rendezvényük, Rally Hungary névvel, bekerült az Európa Bajnokság jövő évi előzetes naptárába. Az ünnepélyes rajtceremóniát követően egy rövid városi szakasszal vette kezdetét a száguldás, amely a szokásoktól eltérően már beleszámított a verseny értékelésébe.

A nyitó szakasz lebonyolításába annyi változás csúszott, hogy az eredetileg két körösre tervezett belvárosi szakasz csak egykörös lett, a sűrű ködben Hadik András ragadta magához a vezetést, aki mögé ifjabb Érdi Tibor és Vincze Ferenc zárkózott fel a második harmadik helyre. A szakasz egyik vesztese Turán Frici volt, aki egy túlforgás miatt a 17 másodpercet spájzolt és az abszolút 11. helyről kezdhette meg szombaton a felzárkózást.

A rali első versenynapján a mezőny a Zemplén felé vette az irányt, ahol négy pályán nyolc gyorsasági szakaszt jelöltek ki a szervezők. Ebből végül csak hét került megrendezésre, mivel estére sűrö köd lepte el a pályákat, a szervezők a biztonságot szem előtt tartva a záró szakasz törlése mellett döntöttek. A nap kezdéseként rögtön a verseny leghosszabb gyorsasági szakasza köszöntette a versenyzőket, a 25 kilométeres, egy rövid murvás részt is tartalmazó pályán Turán Frigyes autózta a legjobb időt, aki ezzel egycsapásra felzárkózott a második helyre. A következő két szakasz azonban az élen álló Hadik András sikerét hozta és bár az első kört Turán foglalta keretbe egy újabb szakaszgyőzelemmel, Hadik így is az első helyen érkezett ebédszünetre. A két Fordos ekkora már meglépett a többiektől, Vincze Ferenc csaknem 40, Kazár Miklós pedig közel egyperces lemaradással következett a harmadik-negyedik helyen.

A nap második felvonásában Hadik rátett még egy lapáttal, a 25 km-es gyorson beleadott apait-anyait, a szakasz második helyezettje, Turán Frigyes is több mint 12 másodpercet tehetett zsebre. A nap hátralévő részét már sötétben és sűrű ködben kellett teljesítenie a talpon maradt mezőnynek, Hadik számára azonban ez sem volt akadály, mindkét hátralévő szakaszt megnyerve tovább növelte előnyét az élen. A szombati siker rendkívül fontos a miskolci pilóta számára, hiszen a versenynap győzteseként 7,5 pontot tehetett zsebre, Turán Fricinek hat, Vincze Ferencnek 4,5, Kazár Miklósnak pedig három pont jutott.

"Az első körben Turán Frici hozott rajtunk néhány másodpercet, de sejtettem, hogy minek köszönhetően, úgyhogy mi is változtattunk." - nyilatkozta Hadik a rali hivatalos honlapján. "A második kör első gyorsaságijában semennyi tartalék nem maradt, ennél gyorsabban nem tudtam volna ott menni. A köd világosban nem volt vészes, sötétben viszont nagyon megnehezítette a dolgunkat. Összességében azonban jól jött ki a lépés, és vezetjük a versenyt. Most már csak a holnapi napot is meg kellene nyerni, ha sikerülne, boldogok lennénk."

Turán Friciék számára a jó hír az, hogy Vincze Feriéket maguk mögött tudták tartani, így a pillanatnyi helyzet szerint ha csak fél ponttal is de vezetik a bajnokságot. Azonban nem dőlt még el semmi, hiszen holnap nemcsak a versenynap eredménye után osztanak pontot, a záró szakaszon is lehet még eytra pontokat gyűjtögetni. "Fantasztikusan jó az autónk, s jó gumitaktikát találtunk ki, ami sokat számított délelőtt." – mondta Turán szintén a nyiregyhazarally.hu-n. "Szerintem délután is jó munkát végeztünk, minden szakaszon javítottunk, büszke vagyok erre az eredményre. Hadik Andris a szerviz után nagyon belehúzott, mi ennél nem tudtunk volna gyorsabban menni."

Vincze Ferenc ezúttal nem tudta a tartani a lépést az élmezőnnyel a Skoda pilótája több mint két percet kapott az élen álló Hadiktól, míg Kazár Miki újabb 40 másodperccel lemaradva követi. Az EB-ről visszatérő ifjabb Érdi Tibor az ötödik helyen zárta az első versenynapot a Fabiával, mögötte a hazai közönség előtt versenyző Trencsényi József következik a hatodik helyen. Az ORC-ben Gyarmati Ariel áll az élen, a második helyen Maricsek Miklós, a harmadikon Friedmann Zsolt következik, mindannyian Mitsubishivel.

A Nyíregyháza Rally állása az 1. nap végén:
1. Hadik András/Deák Attila, Ford Fiesta R5 1:02:54.8
2. Turán Frigyes/Bagaméri László, Ford Fiesta R5 +37.8
3. Vincze Ferenc/Igor Bacigál, Skoda Fabia R5 +2:02.8
4. Kazár Miklós/Tóth Zsolt, Skoda Fabia R5 +2:43.2
5. ifj.Érdi Tibor/Kovács Szabolcs, Skoda Fabia R5 +3:18.7
6. Trencsényi József/Verba Gábor, Skoda Fabia R5 +4:00.2
7. Német László/Szegő János, Skoda Fabia R5 +4:05.7
8. ifj.Kiss László/Czakó-Budai Annamária, Ford Fiesta R5 EVO +4:28.1
9. Lovász Pál/Kürti Tamás, Hyundai I20 R5 +4:49.8
10. Gyarmati Ariel/Kocsis György, Mitsubishi Lancer EVO IX +5:47.4...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33