l1
l2


 

Peterhansel is a szakaszgyőztesek között

Január 10.
Stephane Peterhansel személyében újabb szakaszgyőztest köszönthettünk A Dakar Rali harmadik napján. A francia versenyző mögött az a Nasser Al-Attiyah érkezett, aki összetettben újból az élre tört Toyotájával. A harmadik idő Jakub Przygonski számára jutott ki a szerdai versenynapon.

Stephane Peterhansel begyűjtötte első szakaszgyőzelmét a 2019-es Dakar ralin, míg X-RAID Minis csapattársa, Carlos Sainz reményei gyakorlatilag az esemény harmadik szakaszában befejezés gyanúsan alakultak. Peterhansel, azaz Mr. Dakar egy újonchibának nevezett keddi próbatétel után húsz perc hátrányt begyűjtve kapta össze magát és bizonyította rátermettségét az idei Dakar terepre – is. Nyakán a katari színekben Nasser Al-Attiyah érkezett, aki San Juan de Marcona és Arequipa között egy három és fél perces hátrányt ugyan összeszedett, de összetettben ez az eredmény tökéletesen jól jött neki ahhoz, hogy újból visszaszerezze összetettbeli vezető pozícióját.

A keddi nap legjobbja, Giniel de Villiers természetesen folytatni szerette volna további sikeres szereplését, ám Toyota versenyzője órák óta vesztegel a 172-es kilométernél, és egyelőre nem úgy tűnik, mint aki perceken belül folytathatja az utat Arequipa-ba.

Nasser Al-Attiyah így az élről várhatja a folytatást közel hétperces előnnyel a Minis Yazeed Al-Rajhi előtt, aki a majd négyszáz kilométeres távon Przygonski mögött a negyedik idővel érkezett be a szerda esti táborba.

Nani Roma a negyedik helyet foglalja el az összetettben, miután 18 perccel volt lassabb Peterhanselnél, majd az ötödik pozícióban érkezik Przygonski. A második szakasz győztese, Sebastien Loeb igen kemény órákat tudott le San Juan de Marcona és Arequipa között – elsőként vágott neki a terepnek a PH Sport által futtatott Peugeot-ban, ám egy tekintélyes 42 perces hátrányt végül bezsebelt Peterhansellel szemben.

A futam címvédője számára korán szertefoszlottak a remények, Carlos Sainz MINI buggyjának bal első felfüggesztése adta be a kulcsot, alig 39 km-re a szakasz rajtjától, minek köszönhetően több mint 3 órás hátrányba került az élmezőnnyel szemben.  

Nehéz napon van túl Szalay Balázs is, akinek a sziklák törtek borsot az orra alá. "A sziklák ma nem voltak a barátaink, az biztos – háromszor is borsot törtek az orrom alá - mondta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. - Az első komolyabb dűnesornál az egyik homokdomb tetején átbuktattam az autót, és éreztem, hogy a kocsi alatt egy szikla van, mert azon pont megakadt. Fel kellett emelni a Grandland X-et, s kiszedni alóla a sziklát, ami eltartott egy darabig, ráadásul közben az egyik side by side buggy a kerekével nekicsúszott Lacinak, aki ült a keréknél. Szerencsére nem lett nagyobb baj, mentünk tovább, majd néhány kilométerrel később egy éles kő kivágta a bal hátsó abroncsot, azt kicseréltük, de a neheze csak ezután jött, mert a porban nem láttunk semmit és egy szikla kiütötte az első futóművünket. Kiszálltunk, megnéztük, csóváltuk a fejünket, és elvergődtünk valahogy a CP2-ig, ahol Darázsi Zsolt ránézett, és azt mondta, hogy kibírja. Akkor gázt adtunk megint. A kerekek összevissza állnak, és billeg az autó, de itt vagyunk a célban, és ez a lényeg."

A 2019-es Dakar állása 3. nap:
1. Nasser Al-Attiyah – Toyota Gazoo Racing 8:34:08
2. Yazeed Al-Rajhi – MINI +0:06:48
3. Stephane Peterhansel - X-Raid Mini JCW +0:07:03
4. Nani Roma – X-Raid MINI +0:12:02
5. Jakub Przygonski – Orlen X-Raid MINI +0:13:45
6. Cyril Despres – X-Raid MINI +0:24:40
7. Bernhard Ten Brinke – Toyota Gazoo Racing +0:25:21
8. Sebastien Loeb –PH Sport Peugeot +0:37:59
9. Aron Domzala – Overdrive Toyota +0:42:56
10. Benediktas Vanagas – General Toyota +0:49:20

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33