|
Január 14. Az elmúlt hétvége a Rali Világbajnokság főszereplői számára már az ébresztőt jelentette, hiszen hivatalos megjelenésen kellett részt venniük a birminghami autoshow-n, ahol a versenyzőpárosok bemutatkozását követően következhetett az autók leleplezése, akik az idei év főszereplői lesznek a tizennégy versenyen. Nagy dolgok nem történtek, nagyjából tudtuk, mire számítsunk, egyedül a Citroen új támogatóját próbálták titokban tartani a franciák, mely talán többé-kevésbé sikerült is. A szezon lassan el is kezdődik, hiszen január 24-én a shakedown-nal hivatalosan is kezdetét veszi az idei VB szezon. A nevezési lista nem feltétlen okoz nagy meglepetéseket – a Citroen Total WRT egyesülete kíváncsian várja két újoncának bemutatkozását a C3 WRC-ben. Sebastien Ogier és Julien Ingrassia mellett Esapekka Lappi és Janne Ferm első ízben viszi táncba a francia modellt versenykörülmények között. A Citroen bőven kapott hideget és meleget az elmúlt években, most azonban dupla bizalommal tekint a jövőhétre, hiszen nemcsak hazai futamon versenyezhetnek, hanem az az Ogier fogja terelgetni a járgányt, aki az elmúlt öt évben mindig győztesként zárt a számára hazai versenynek számító futamon. A Hyundai is hoz egy "újoncot" - a két állandó résztvevő, Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen mellett a harmadik autóban cserélik egymást a versenyzők, a szezonnyitón a harmadik autóval az a Sebastien Loeb mutatkozhat be aki pályafutása során hétszer nyerte meg a versenyt, viszont most először próbál szerencsét egy Hyundai-jal. A kilencszeres világbajnok jelenleg a Dakaron versenyez, melyet csütörtökön befejezve azonnal pattan is repülőre, hogy egy rövid ismerkedés után harcba szálljon nyolcadik győzelméért.. Az alzenaui egyesületnél jól jön majd Loeb rutinja, hiszen tavaly csak az ötödik helynek örülhettek. A Toyota Gazoo Racing sikerre éhes észt pilótája, Ott Tanak egyértelműen a győzelemért fog harcba szállni a változó körülményeket produkáló eseményen. Tommi Makinen fiai közül azért számolni kell Jari-Matti Latvalával is, illetve izgatottan várjuk Kris Meeke bemutatkozását. Az M-Sport Ford szintén három párossal támadja a pontszerző helyeket az évad első állomásán – Elfyn Evans és Teemu Suninen mellé az a Pontus Tidemand érkezik, akinek egy rég dédelgetett álma válhat valóra. A svéd versenyző bízik abban, hogy a korábbi tapasztalatok mind megmutatkoznak majd eredményben a nagyok között. A privát színekben egy Citroen DS3 WRC lesz látható mellyel olasz színekben Mauro Miele rajtol el.
Külön érdekesség a WRC2-es banda felállása, hiszen ez az a kategória, ahol szintén páratlan izgalmak szemtanúi lehetünk. A Skoda versenyzője, Kalle Rovanperája idén is privát színekben érkezik a hercegségbe, az M-Sportot viszont gyári színekben küldi harcba Gus Greensmith-t. A mezőnyben feltűnik majd a Volkswagen Polo is, melyből rögtön kettő is rajthoz áll a Montén – Ole Christian Veiby és Nicolas Ciamin bizonyíthat a németek R5-ösével. A 2019-es Monte Carlo Rally nevezési listája Lara |
33 |