|
Február 1. Ott, csütörtök este az élre kerültél, ám pénteken nem sikerült megtartani a legelőkelőbb pozíciót. Szombaton szinte minden egyes szakasz kihívást jelentett a számodra, és a vasárnap is küzdelmes volt. Elégedett vagy a végeredménnyel? Tanak: "Nem vagyok teljes mértékben elégedett a szezonkezdéssel. Nagyon jó verseny volt, de be kell látnom, a pénteki nap kemény volt - tényleg küzdöttünk. Abban sem vagyok biztos, hogy defekt nélkül nyerni tudtunk volna. Thierry és Seb nagyon ügyesek voltak a trükkös körülmények között, nekem sajnos a szakasz közepén meg kellett állnom kereket cserélni. Kaptunk egy defektet, és utána minden ellenünk kezdett dolgozni. Szombaton reggel már nem kellett annyira aggódnunk, ugyanis jöttek a jó idők, és elkezdtünk lassan zárkózni. A csapat nagyszerű munkát végzett, az autó nagyszerű volt. Nem lehet mindig minden tökéletes – van, hogy egyik nap minden összejön, utána meg pont nem." A szombati ritmussal elégedett voltál? Tanak: "Látható, hogy a tempó ott van, amikor minden működik és minden mellettünk van. Szombaton mindent megtettünk. A gumiabroncs-kombináció mindig helyes volt, és délután kis különbséget sikerült is összeszednünk a többiekkel szemben. Több perces hátrányban voltunk, de nap végére 30 másodpercet sikerült lefaragnunk." Szombaton bevállaltad szöges gumik nélkül? Tanak: "Igen! Martin-tól, aki a jégkémem volt, kaptam egy hívást, és azt tanácsolta: - Kipróbálhatsz valami újat akár, van öt kilométernyi jég, így ha elég bátor vagy, akkor sikerülni fog szögek nélkül is. - Persze biztonságosabb lenne szögekkel, de az időjárás és a szakaszkörülmények még a jégkémek után is sokat változtak a rajtig. Úgy éreztem, egy kicsit megolvadt a jég, és ez a néhány másodperc pontosan az volt, amire szükségünk volt a nyomás fenntartásához.” Martin, hogyan érezted magad? Martin Jarveoja (Ott Tanak navigátora): "Ez volt a harmadik Monte-Carlo ralim, és már nem az a rémálom kategória - kezdem élvezni. Ajánlatot tettem a promóternek, hogy ez legyen az év első és utolsó fordulója. Talán a murvás csapat nem elégedett ezzel.” A péntek kivételével jó esemény volt? Lara |
33 |