l1
l2


 

Itt a Finn Rally programja

Február 25.
A hagyományőrzés mellett idén is becsempésznek némi újdonságot a Finn Rally szervezői a futam idei kiírásába. Tavalyhoz hasonlóan az ugratóiról híres Ruuhimaki pályát a zárónapra tették, míg frissen érkezik Leustu az idei év menetrendjébe.

Elkészült az augusztus 1–4. között megrendezésre kerülő, Neste Rally Finland, azaz a rali világbajnokság finn fordulójának programja, a napokban egy sajtótájékoztató keretében hivatalosan is közzétették a szervezők a menetrendet. Nem titok, hogy a tavalyi nyertes recepten alapuló útvonalat követi nagy részében az idei felvonás. A hagyományokat követve természetesen akad majd újdonság is - kicsivel több, mint tíz kilométeres távjával érkezik Leustu a szombati versenynapon, mely részen kétszer száguldoznak majd keresztül a párosok. Összességében egyébként huszonhárom szakasz a rali programjában.

A Neste Rally Finland ünnepélyes kezdése a 2014-ben tizenhat éves kihagyás után visszatérő városi gyorson, Harjun történik majd meg csütörtökön este, mely igazán tekintélyes tömeget vonz évről-évre. Harju még mindig fantasztikusan népszerű a visszajelzések alapján. A nézőkön kívül a versenyzők is élvezik, hiszen az aszfalt és murva keveréke mellett az útszéli fákat is meg kell tisztelniük. Ez az a szakasz, mely mindenkinek nyújt valamit – a nézők a látványos autózások mellett jót ehetnek, ihatnak, szórakozhatnak, relikviákat gyűjthetnek be. A versenyzők egy technikás szakaszon hangolódhatnak rá a hétvégére, míg a szponzorok is kiélhetik reklámozási vágyaikat az itt eltöltött több óra alatt.

PÉNTEK: A 2019-ES ÉV KEDVENCEI - Oittila, Moksi, Urria, Assamaki és aanekoski
A péntek gyorsasági szakaszainak neve nem változott a tavalyi évhez képest, de a párosok mégsem tudnak teljes mértékben a memóriára támaszkodni. Oittila annyira közkedvelt volt, hogy minden parkoló és nézői pont megtelt, így a szervezők biztonsági okok miatt a nézői bevezető útvonalakat kénytelenek voltak lezárni helyhiány miatt. Éppen ezért úgy gondolták a szervezők, hogy ebben az évben a gyorsot reggel elsőként rendezik meg, lehetővé téve nézői részről a mozgásokat, és ezt követően egy másik gyorsra is átgurulhatnak.

SZOMBAT: A LEGENDÁKÉ A FŐSZEREP - Kakaristo mindent vihet
Szombaton Pihlajakoski adja meg a nap kezdőlökését – a szakasz rajtja új helyszínen került kijelölésre. Nem ígérkezik rossznak a nap első része, hiszen Pihlajakoski elején körülbelül tíz kilométernyi ismeretlen útszakasz van, amelyet korábban nem használtak a finn ralikon. Ezt követően érkezik a Paijala, ahol a hazai rajongók legnagyobb bánatára Kalle Rovanpera búcsúzott a mezőnytől. Harmadikként az a Kakaristo jut szóhoz, ahol tavaly szintén teltházzal számolhattak a szervezők, és amely rész szintén tartogat egy-két újdonságot. A Makinen által megépített ugratóval büszkélkedő gyors rajtja egy olyan helyre kerül vissza, melyet utoljára az 1997-es versenykiírásba jegyeztek. Talán jobban eloszlik majd a nap tömege, hiszen érkezik az esemény egyetlen, teljes egészében új eleme, a Leustu a maga tíz kilométerével. Viszonylag rövid távról van ugyan szó, ám Leustunak sok bekötő útja van, így a nézők számos ponton követhetik majd figyelemmel a párosok száguldozásait.

VASÁRNAP: MEGA UGRÁSOK ZÁRÓMOMENTUMKÉNT
Vasárnap Laukaa és Ruuhimaki között dönthetünk, mely napon mindkét részen kétszer hajtanak át a párosok. Nehéz a döntés, hogy mely részt válasszuk, hiszen mindegyik gyorson akadnak olyan ugratók, melyek látványos pillanatokat ígérhetnek. Talán a Ruuhimaki egy fokkal több nézőt kezelhet majd, hiszen ez jelenti majd a Powerstage pontok eldöntését is. Ruuhimaki egyébként tavaly teljes varázslat volt – szinte minden métere pontosan megtervezésre került.

A 2019-es Neste Rally Finland menetrendje

A 2019-es Neste Rally Finland áttekintő térképe

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33