|
Március 9. A hagyományoknak megfelelően idén is csütörtök este, az UNESCO világörökség részét képező Guanajuato belvárosában vette kezdetét a Mexikó Rally, amely a Világbajnokság idei első murva versenye. A város alatti alagutakban és a házak között kanyargó pályán a Citroen finn versenyzője, Esapekka Lappi ragadta magához a vezetést, a teljes mezőnyt azonban nem láthatta a fantasztikus hangulatot teremtő közönség, mivel a látvány fokozását szolgáló épített ugrató már alapból is veszélyes volt, azonban néhány autó után megroggyant a szerkezet, a szervezők így félbeszakították a szakaszt. Péntek reggel aztán a versenyzők birtokba vették a Leon környéki közel 3000 méteres tengerszint feletti hegyvidéket, amely idén is sok borsot tört a versenyzők orra alá. Kezdésként az egyik legfinomabb fogás került terítékre, a száguldás legendás El Chocolate gyorsaságival vette kezdetét. A több mint 30 kilométeres pálya jelentette az M-Sport finn reménységének vesztét, Teemu Suninen egy szűk részen ütötte ki a futóművet a Fiesta alól. Meggyűlt a baja a csokival Thierry Neuville-nek is, aki miközben egy kisebb sziklát szeretett volna kikerülni összeszedett egy defektet, minek köszönhetően nemcsak tetemes hátrányba került vetélytársaival szemben, de számolnia kell azzal is, hogy a hátralévő két napon is takaríthatja a pályákat a többieknek. A nap első felében azonban még volt minek örülnie a Hyundai csapatnál is, hiszen Andreas Mikkelsen a kör három gyorsaságijából kettőt megnyert minek köszönhetően az összetett első helyen érkezett az ebédszünetre, míg Dani Sordo a harmadik helyről várhatta a délutáni pályákat. A folytatásban azonban jött a fekete leves, Mikkelsen rögtön a délutáni nyitószakaszon eltalált egy követ, ami megrongálta az i20 WRC futó művét, a norvég pilóta így kiszállt a versenyből. Csapattársa Dani Sordo sem örülhetett sokáig az így megszerzett második helynek, a spanyol fiú autójában elektronikai hiba ütötte fel a fejét, a hetedik gyorsasági szakasz előtt ő is a versenynap feladására kényszerült. A nap győztese így Sebastien Ogier lett, aki délben is alig egy másodperccel volt lemaradva Mikkelsentől, a nap második felében viszont nemcsak megszerezte a vezetést, de négy szakaszgyőzelmével folyamatosan növelte előnyét az élen. "A nagyon nehéz körülmények ellenére, nagyon jó napunk volt!" - összegzett Ogier péntek este. "Nagyon alacsony volt a tapadás a mai pályákon, különösen a nap első felében, de nagyon élveztem, hogy már volt előttem egy nyom a pályán. Fontos volt, hogy ma jó helyen zárjuk a napot, hiszen nem mindegy honnan rajtolhatunk a leghosszabb napon. Azonban továbbra is óvatosnak kell lennünk, mert arra számítok, hogy lesz még pár nagyon trükkös rész." Ogier mögött két brit pilóta sorakozott fel a dobogón, kettejük közül elsőként Elfyn Evans következik, aki 15 másodpercen belül követi a francia éllovast. "Jó napunk volt, az autó minden szempontból szépen muzsikált." - jegyezte meg Evans. "Nem autóztunk ma a határon, inkább arról szólt a napunk, hogy az az íveken maradjunk, mert nagyon csúszósak voltak a pályák. A folytatásban pár nagyon szép szakasz vár ránk, de akad köztük pár nagyon komoly kihívást jelentő is, de izgatottan várom őket. Nincs mese, nyomni kell, mert ezeken a pályákon bármi megtörténhet és nagyon messze még a vége." A dobogó harmadik fokát a Kris Meeke szerezte meg, aki kevesebb, mint hét másodperccel követi Evanst. "Örülök a harmadik helynek, hiszen mégiscsak ez volt az első murvás versenynapom az autóval." - mondta Meeke. "Talán egy picit sokat vesztettünk az éllovashoz képest, de nem voltak drámai pillanataink és az autó tökéletesen működik. A második helytől azonban egyáltalán nem messze és szombaton a rajtpozíciónk is jobb lesz, de majd meglátjuk mire leszünk képesek." Meeke mögött csapattársa, a világbajnokság aktuális éllovasa, Ott Tanak következik, aki a shakedown riadalma után gond nélkül visszatér a versenybe és a pénteken az élről rajtolva a negyedik helyre küzdötte fel magát. Mögötte kerek két másodperccel lemaradva Esapekka Lappi következik, Thierry Neuville viszont már nagyobb távolságból érkezik a hatodik helyen. A sok áldozatnak köszönhetően a további pontszerző helyeken a WRC2-es bajnokság éllovasai osztoznak. Az élen Marco Bulacia Skodáját találjuk, akit a hazai pályán autózó Benito Guerra követ szorosan, szintén egy Fabiával, a képzeletbeli dobogó harmadik helyén pedig Alberto Heller következik egy Fiesta nyergében. A Mexikó Rali állása az 1. nap végén: Fri |
33 |